A fantasyt forgalmazó SPI hívta meg Csupó Gábort első élőszereplős alkotásának, a Híd Terabithia földjére című filmnek a hazai, február 22-ei díszbemutatójára. "A rendező egy hétig lesz itt, hozza feleségét és három gyereküket. Csupó innen ugrik át a pozsonyi premierre" - tájékoztatta az Indexet Kiss Zsuzska, a forgalmazó referense.
"A film elkészült, de még nincs visszhangja, mert még csak a napokban lesz Los Angelesben a sajtóvetítése, és két hét múlva lesz a tengerentúli premierje" - tette még hozzá Kiss. A Narnia krónikáit jegyző Walden Media és a Disney közös produkciójában készült új fantasy egy 1978-as ifjúsági regény adaptációja. A 74 éves Katherine Paterson könyvének megfilmesítési jogát két éve vásárolta meg a Disney, a forgatókönyvet Jeff Stockwell írta.
Az 1952-ben Budapesten született Csupó Gábor a Pannóniában dolgozott rajzfilmrendezőként, majd a hetvenes években hagyta el az országot, hogy olyan animációs stúdiót alapítson, amit akkor itthon még képtelenség lett volna. Először Svédországban animátorkodott, ahol megismerte az ott nyaraló Arlene Klaskyt, s vele Los Angelesbe, a filmgyártás és az animáció központjába költözött 1979-ben. Két évvel később már saját stúdiót alapítottak, és nevükhöz többek között olyan - Magyarországon is befutott - rajzfilmek kötődnek, mint a Simpson család vagy a Fecsegő tipegők.