Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM35,9 millió dollárt hozott az első hétvégén Guillermo del Toro filmje, a 85 millióból készült Hellboy 2, írja a Reuters. Az első rész, ami nálunk Pokolfajzat néven futott, 2004-ben még csak 23,4 millióval indított. A Hellboy ezzel a Vasember és a Hulk után idén már a harmadik képregényfeldolgozás, ami a toplista élén kezd.
De Toro szörnyserege a múlt hét első helyezettjét, a Hancockot utasította maga mögé, ami most 33 milliót hozott. Will Smith sikere így is töretlen, részeges szuperhősként eddig már 165 millió dolláros bevételt termelt. A filmet gyártó Sony arra számít, hogy a teljes bevétel meghaladja majd a félmilliárd dollárt. Következő héten viszont várhatóan mindkét képregényfilmet lemossa a mozikba kerülő The Dark Knight, amitől hivatalosan 100 milliós, nem hivatalosan 130 milliós első hétvégét várnak.
Eddie Murphy: már nem vicces
A legújabb Eddie Murphy-vígjáték, a Meet Dave 5,5 millió dollárral csak a hetedik helyig jutott a bemutató hétvégéjén. A fekete színész, aki idén három Málna-díjat is kapott, a filmben egyszerre alakít egy miniatűr űrlényt és egy űrhajót. A 60 millióból gyártott Meet Dave Murphy legnagyobb bukása a 2002-es Pluto Nash óta. Arra a scifire még 90 millió dollárt költöttek, de a 2,2 milliós nyitás után már 4,4 csak milliót tudott összeszedni Amerikában. A színész valószínűleg most előre megérezte a bajt, mert a díszbemutatón meg sem jelent. "Emlékeznek még azokra az időkre, amikor Eddie Murphy még tényleg vicces volt?" - háborgott egy kritikus a Meet Dave láttán, ami 22 százalékot ért el a kritikákat összesítő Rottentomatoeson.
A friss premierek közül jól teljesített a 3D-ben is vetített Verne-feldolgozás, a Journey to the Center of the Earth, ami 20,6 milliót hozott. Az első tízbe két animáció is bekerült: a Pixar új meséje, a WALL-E 18,5 millióval a negyedik, a Kung Fu Panda 4,3 millióval a nyolcadik helyen végzett. Az éjszakai őrség orosz rendezőjének első hollywoodi filmje, a Wanted ezen a hétvégén 11,6 milliót tett hozzá az eddigi 100 milliós bevételéhez.