Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA BBC híre szerint a cég vasárnap bejelentette: Eisner utódja az eddigi igazgató, Robert Iger lesz. A döntés feldühítette a részvényeseket, akik megvádolták a Disney vezetőségét, hogy nem hajlandó külsős jelöltet megválasztani vezérigazgatónak és ezzel megint csak a szőnyeg alá sepri a problémákat. Külsős esélyesként tartották számon például Meg Whitmant, az eBay vezérigazgatóját, aki a legfrissebb hírek szerint pénteken kiszállt a versenyből.
Eisner és Minnie
Eisner húsz éven keresztül állt a legendás cég élén. Nevéhez fűződik az Oroszlánkirály és a Toy Story hatalmas sikere, de a EuroDisney bukása is, valamint a nagysikerű Pixar elvesztése. Egy tavalyi, részvényesekkel lefolytatott forró hangulatú tanácskozás után Eisner bejelentette, hogy 2006 szeptemberében elhagyja a Disney-t, most azonban úgy tűnik, még hamarabb - ez év szeptemberében - búcsúznia kell a rajzfilmstúdiótól.
Bár a kilencvenes évek végén a cég komoly hanyatlásba kezdett, a sors fintora, hogy Eisner távozása pillanatában a Disney bevétele éppen megállíthatatlanul emelkedik.
Harvey Weinstein, a Disney tulajdonában lévő Miramax főnöke üdvözölte az ötvenöt éves Iger kinevezését.
"Kiváló munkakapcsolatban állok Bob Igerrel. Nagyszerű döntés" - nyilatkozta Weinstein az Associated Press-nek.
Robert Iger tévés időjósként kezdte pályáját, majd az ABC Group elnöke lett. A Disney-hez akkor került, amikor az 1995-ben megvette az ABC-t. Nagy tapasztalata van a kábeltelevíziók és a cég belső irányításában, míg nem igazán ismeri a Disney filmes ágát és a vidámparkok működtetésének fortélyait.
Michael Eisner, leváltása ellenére, 2006-ig a Disney igazgatótanácsának tagja marad. A Wall Street Journal úgy tudja, szerződése szerint 18 millió dolláros végkielégítésre tarthat igényt.