Jó nőt látni a moziban

2007.07.19. 15:23
Negyven fok van, de Peter O'Toole "utolsó nagy alakítását" meg kell nézni, hiába szomorú a történet. A hét kérdése: vajon a világ leggyerekesebb szupercsapatát mennyire tudja felrázni a gyönyörű Jessica Alba és az Ezüst Utazó?

A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó

A galaxison túlról érkezik most az ellenség a gyors Ezüst Utazó személyében, aki pusztulást hoz a Földre, de azért feltűnik az ősellenség, Dr. Doom is, hogy a Fantasztikus Négyesnek ne legyen olyan könnyű a helyzete. Az 1961 óta megjelenő amerikai szupercsapatot a Pókembert is jegyző Stan Lee alkotta. Az első rész 2005-ben 330 millió dollárt hozott Tim Story rendezővel, aki korábban az Amerikai taxival égette magát, mégis megkapta a 130 millió dollárból forgatott második rész készítését is, ami a nyitó hétvégén 58 milliót hozott, összesen pedig 123-at. A kedvező jegyeladások ellenére a nézők (6,4/10) és a kritikusok (37 százalék) sem szeretik a filmet. A kilencszáz speciális effektből álló filmet tavaly augusztusban kezdték el forgatni, amit annyira gyerekekre célzottan készítettek, hogy a Howard, a kacsa óta ez az első Marvel film, ami olyan kedvező besorolást kapott, hogy mindenki nézheti, azért a láthatatlan ruhás Jessica Albát hátulról így is megtekinthetjük. Sőt: az FHM éves szavazásán a legszexibbnek választották. Biztos ezért jelölték a filmet az MTV Awards legjobb nyári film kategóriájában, amit végül a Transformers nyert meg.

Vénusz

A negyven fokos meleghez kevésbé illik egy fájdalmas öregségközpontú dráma, amiben ráadásul egy helyes fiatal csaj és egy öreg macsó ápol egyre mélyülő kapcsolatot. A Vénusz című film nagyon jó kritikai fogadtatásra talált, a Rotten Tomatoes oldalán 88 százalékot hozott össze, és rengeteg díjat és jelölést is bezsebelt: Oscar, BAFTA vagy Golden Globe. A főszerepet alakító 74 éves Peter O'Toole-nak ez volt a nyolcadik Oscar-jelölése. Az idős színész utolsó nagy alakítása ez, ahogy egyik kritikusa írja, de azt mindenki megjegyezte, hogy felejthetetlen. A történet két öreg, középszerű színésze, Ian és Maurice mindent megtesznek, hogy sikeresek legyenek, egyikük például haldokló beteget alakít egy tévésorozatban. Rendezett és unalmas életüket Ian unokahúga, a szép Jessie (Jodie Whittaker) zavarja meg, akivel Maurice Londont járva közeli kapcsolatba kerül. A 95 perces angol filmben feltűnik még Koltai Lajos Evening című filmjének főszereplője, Vanessa Redgrave is. A film az amerikai mozikban nem futott túl jól, hárommillió dollár bevételt ért el, pedig a rendező, Roger Michell jegyzi a sikeres romantikus komédiát, a Notting Hillt Julia Roberts és Hugh Grant főszereplésével. A drámai történetet Junichiro Tanizaki regénye, a Diary of a Mad Old Man ihlette. A függetlenfilm alacsony költségvetéssel készült, külső helyszíneken. Bár az idős színész kapott egy sátrat hősugárzóval a téli forgatásra tekintettel, egy esés közben kificamította a csípőjét.