Blaxploitation a Penge kezdete előtt

A filmciklus létrejöttének gazdasági és társadalmi-politikai okai voltak: ez utóbbiak közül a legfontosabb az amerikai fekete polgárjogi mozgalmak megerősödése. A hatvanas években az USA déli államaiban még előfordulnak lincselések. Alabama fővárosában, Birminghamben 1963-ban fehér szuprematista merénylő bombát dob egy fekete templomra: négy kislány hal meg (lásd Spike Lee dokumentumfilmjét, a 4 Little Girlst). Ilyen körülmények között talán másodlagos problémának tűnik, hogy a filmvásznon a fekete színészek rendre másod-, vagy harmadrangú karaktereket (Sidney Poitiers korai szerepei) játszanak.

Azonban a filmipar számára a közönség etnikai mutatói nagyon fontosak. Hollywood pontosan tudja, hogy a mozik közönségében nagyobb a feketék aránya, mint a lakosság egészében. A Variety becslései szerint a feketék a lakosságon belüli 10-15 százalékos arányához képest az összes mozilátogató között 30 százalék volt a feketék aránya. Amikor aztán a filmipar anyagilag nehéz helyzetbe kerül a hatvanas évek vége felé, úgy dönt: fekete hősöket ad a fekete nézőknek. Az 1968-72 közötti anyagi hullámvölgy komoly érvágást jelentett a stúdióknak: az 1948-as heti kilencvenmillió dolláros bevétel 1971-re 15 millióra esett vissza. Gazdasági szempontból a blaxploitation előre megtervezett lépés volt, aminek azonban semmi köze nem volt a filmipar szociális érzékenységéhez. Sokkal inkább arról volt szó, hogy a rövid távú haszon reményében minél több fekete néző fizessen a mozipénztárnál.

Így születtek meg olyan legendás filmek, mint a Sweet Sweetback's Baad Asssss Song (1971), a Shaft (1971), a Superfly (1972), a Cleopatra Jones (1973) vagy a Foxy Brown (1974) és váltak ismertté olyan fekete filmsztárok, mint Richard Roundtree, Ron O'Neal, Fred Williamson, Pam Grier és Tamara Dobson. Ezekben a filmekben rengeteg faji probléma és ellentét került a vászonra. Először lehetett látni olyan fekete karaktereket, akik dühösen halomra lövik a fehér Embert ("the Man") és ráadásul el is menekülnek. Az összes film a fekete közösségek közös kulturális élményanyagára épített: az általános, Amerikai-szerte tapasztalható rasszizmusra. A Shaft elején a főhős taxit próbál fogni magának Manhattenben, és a sofőr beletapos a gázba, amikor látja, hogy egy feketét kellene felvennie a kocsiba. Ezek a jelenetek a kisebbségi lét élményanyagából származtak, amely korábban soha nem jelent meg a filmvásznon. A fekete színészek és rendezők olyan nyelvet beszéltek, olyan kulturális kódokat használtak, amely azonnal rengeteg kapcsolódási pontot kínált a fekete közönségnek.

Nem nehéz elképzelni, hogy a győztes hősök a feketék bosszúálló angyalaként mekkora sikert arattak. Melvin van Peebles, a Sweetback rendezője egy interjúban felidézte filmjének bemutatóján szerzett élményeit. A nézőtéren egy idősebb asszony mellé telepedett le, akinek fogalma nem volt róla, ki ül mellette. Amikor a főhős az egyik jelenetben sebesülten agonizál a sivatagban, a néni hangosan fohászkodni kezdett: "Uram, add, hogy egyedül halljon meg! Add, hogy ne találjanak rá a rendőrök!". A néninek meg sem fordult a fejében, hogy egy fekete hős esetleg túlélheti a filmet, hiszen még soha nem látott erre példát. Amikor a film végén Sweetback elmenekül, a moziban hosszú percekig síri csend volt, majd karneválszerű ünneplés kezdődött.