Blaxploitation a Penge kezdete előtt

A filmciklus sikeres formuláján felbuzdulva a hetvenes évek elején a stúdiók megkezdték a blaxploitation-filmek sorozatgyártását. Nem volt kivétel: a fekete hősöket minden létező népszerű műfajban ki lehetett próbálni. Megjelent a kung-fu blaxploitation (Black Dragon, 1973), a fekete horrorfilm (Blacula, 1972, Blackenstein, 1973), készültek fekete maffiafilmek (The Black Gestapo, 1975, / Black Shampoo, 1975). A sokszor igen silány filmek azonban forradalmi élményt jelentettek. Nem számított, hogy a történet ezer sebből vérzett, hogy logikátlan volt a cselekmény, hogy a gyakran teljesen tehetségtelen színészek alakítása kiábrándító volt: a blaxploitationben a filmtörténet első győztes fekete hősei jelennek meg, akiknek agresszivitását a valós társadalmi körülmények tették elfogadhatóvá.

Nem sokkal a ciklus születése után pontosan ez az agresszivitás vezetett heves vitákhoz. A Black Panther Party, a feketék militáns mozgalma kötelező olvasmánnyá nyilvánította tagjai számára a Sweetbacket. Részben ennek köszönhetően a film korának legsikeresebb független filmje lett. Nyilvánvalóvá vált, hogy igenis létezik fekete közönség, hogy anyagilag is van értelme a fekete filmek gyártásának anélkül, hogy kompromisszumokat kellene hozni a feketék megjelenítésében. Ugyanakkor az NAACP (National Association for the Advancement of Colored People), a legbefolyásosabb fekete polgárjogi mozgalom vezetői éles hangon szólaltak fel a Sweetback, és általában a blaxploitation ellen. Ezek a nyilatkozatok rámutattak, hogy a film romantikus fényben állítja be a gettó szegénységét és nyomorúságát. A főszereplő történelmen és társadalmi kontextuson kívül álló, önző, individualista, nőgyűlölő és szexista szuperhős, aki veszedelmes álmodozásra ragadtatja a nézőket. Tetteit nem politikai-forradalmi megfontolás, hanem hisztéria, pánik és kétségbeesés diktálja.

A fekete értelmiség más csoportjai szerint a filmek hősei ugyanazokat az eszközöket használják, mint amiket a polgárjogi mozgalmak rasszistaként bélyegeztek meg már évtizedek óta. Az új helyzetben nehéz lett a fehér rasszizmus brutalitása ellen érvelni, hiszen a mozikban az ultraerőszakos fekete hősöket ünnepelte a közönség. Az egyik legjobb példa a blaxploitationon belül húzódó feszültségekre és ellentétekre a Superfly, aminek főszereplője egy kokain-díler. A film nem kérdőjelezi meg Priest tetteit, és pozitív hősként állítja be, a film főcímzenéjét jegyző Curtis Mayfield számainak szövege azonban mindenben ellentmond a film és a főszereplő tetteinek: ezekben Priest szomorú, életének értelmét kereső, kiégett figura.

Nem tartott sokáig a fekete filmes reneszánsz. A fekete közösségeken belüli viták nyomán Hollywood ismét a közönségmutatókra, és az 1974-re megjelenő nagysikerű blockbuster filmekre (Cápa, Keresztapa, Ördögűző) figyel. A statisztikákból kiderül, hogy ezekre a filmekre is befizet a fekete közönség. Ebben a helyzetben ismét a kőkemény üzleti logika dönt. A blaxploitationre az új helyzetben semmi szükség, elzárják a forrásokat. Egyik napról a másikra rengeteg fekete színész és teljes stábok kerülnek az utcára.

Hogy az idő nem járt el teljesen a blaxploitation felett, azt a Penge-filmek mellett Foxy Brown főszereplőjének Pam Griernek 1997-es visszatérése a Jackie Brownban és a Shaft 2000-es remake-je is igazolja. Emellett Larry Cohen 1996-os filmjében az Original Gangstas-ban győzedelmesen visszatér a teljes hajdani színészgeneráció, hogy megismételje a hatvanas évek hőstetteit.

Szerző - Strausz László