Piszkos Harry pacemakerrel

Vénséges déli fasorok

Egy délről származó úriembertől nem idegen az ilyen kijelentés, és Clint Eastwood tetőtől-talpig déli gentleman, erős kötődését film formájában is kimutatta. A Savannah városában játszódó 1997-es Éjfél a jó és a rossz kertjében (2001-es megjelenés, magyar felirat) a déli hangulatot és tradíciókat, környezetet és konvenciókat veszi lajstromba, amik oly erőteljesen jelennek meg, hogy elnyomják a mozi cselekményét. Az északról jött újságíró (John Cusack) titokzatos gyilkossági ügybe csöppen, melynek áldozata éppenséggel vendéglátója, egy híres és tehetős helybéli uraság. A racionalitás világából érkezett oknyomozó megkísérli felgöngyölíteni az ügyet, bizonyítékokat gyűjt és kutakodik, ám azt tapasztalja, hogy a forróságtól remegő levegőben a kontúrok elmosódnak, az analízisre és rekonstrukcióra való törekvés ezen a helyen merőben terméketlen attitűd. A misztériumot elfogadni, a szépséget pedig befogadni, nem pedig megfejteni és magyarázni kell, mert ott és akkor semmi sem nyilvánvaló, csak a kopottan is oly elegáns River Street sármja, a vénséges fasorok szépsége, dél lusta vudu-varázslata és Savannah avítt bája, gyönyörködjünk hát benne, még az idő engedi - üzeni a film.

Reumás traumák az űrben

Az Éjfél a jó és a rossz kertjében inkább főhajtás a déli hagyományok előtt, hatalmas képeslap, kissé szentimentális kirándulás. Míg az ismert karaktereket és dramaturgiai megoldásokat felvonultató 1999-es Az igazság napja (2000-es megjelenés, magyar felirat) visszatérés a józan birodalomba, a 2000-ben bemutatott Űrcowboyok (2001-es megjelenés, magyar felirat) az életmű egyik legérdekesebb darabja.

Az elcsatangolt műhold befogásával megbízott veterán űrhajósok története maga a nézhető önirónia, olyan mozi, melyet csak kevesek mernek felvállalni. De a szupernégyes igen: Clint Eastwood, Donald Sutherland, Tommy Lee Jones és James Garner csörgősipkát húztak. A film nyitánya negyven évvel ezelőtt kezdődik, amikor az Amerikai Légierő különlegesen képzett vadászrepülőgép-pilótái az űrbe készültek, ám a történelmi jelentőségű missziót a NASA vezetői végül másra bízzák, egy csimpánzra húzzák a csillagos-sávos lobogós szkafandert. Embereink menthetetlenül a Földön ragadtak, megkeserednek és elöregednek, mígnem a csalfa sors második eséllyel kínálja meg őket. Eltelt a négy évtized, válsághelyzetben visszarendelt, trottyos asztronauta-jelöltekként vizelettartási problémákról, potenciazavarokról és "felemás seggekről" disputálnak kedélyesen az űrközpontban, saját vénségükön göcögnek nagyokat, hogy a kritikus órákban vérbő ifjakat megszégyenítő helytállást tanúsítsanak, és hősökként térjenek vissza a Földre. Korántsem idegen a rendezőtől önmaga fricskázása, Eastwood régebbi filmjei is tartalmaznak hasonló utalásokat - az Államérdekben szívritmus-szabályozójára hivatkozva tér ki a nyomozó kérdései elől, a derék detektív pedig kénytelen elfogadni a választ, legfeljebb magában dohoghat kicsinyt ("Pacemaker? Lefogadom, hogy nincs is pacemakere") -, de az Űrcowboyok maga a görbe tükör, kivénhedt macsók felszabadult komédiázása.

A két évvel később forgatott Véres munka (2003-as dvd-megjelenés, magyar szinkron) thrillernek álcázott tanulmány, ami az Eastwood által rendszeresen idézett problémát, az erőszak természetét, és környezetére gyakorolt hatását vizsgálja. Érezhető a kommerciális szándék, a rendező ezúttal felhasználta a divatos thrillerek elemeit: pszichopata sorozatgyilkos, szívátültetés, a donor személyével és sorsával kapcsolatos bonyodalmak. A történet tehát kissé kimódolt, a sokkolónak szánt csavarok pedig helyenként ugyancsak mesterkéltnek hatnak. A főszereplő motivációja, maga az alapállás azonban visszautal Az igazság napjára, a Tökéletes világra, és a rendező saját személyére: a jobb napokat látott, öreg profi ismét szimatot kap, és a szakmai kereteket túllépve, személyes megfontolásból hajszolja az igazságot. Ám a valóság arca, amit vér és verejték árán lehet csupán feltárni, korántsem rózsás, az igazság nem hoz felismerést; az erőszak szilánkokra töri az emberi kapcsolatokat és pótolhatatlan veszteségeket okoz az ádozatok és a túlélők között.

Mesterdarabok

A Nincs bocsánat volt a katalógus első nemes veretű mesterdarabja, a Véres munkára következő 2003-as Titokzatos folyó (2004-es megjelenés, magyar szinkron) pedig Clint Eastwood rendezői pályafutásának legmagasabb csúcsa, a karakterekre épített és karakterek által mozgatott dráma nehezen felülmúlható iskolapéldája. 2003-ban már senki nem várt tőle semmi újat, nem csupán az életmű elismeréseképpen adományozott Oscart, de a Velencében kapott Arany Oroszlánt (ugyanezen okból utalták ki számára) is évek pora lepte, ám Clint Eastwood huszonnegyedik filmjével ismét bizonyította, hogy nem csupán retrospektív vetítéseket érdemes rendezni filmjeiből. A Dennis Lehane regényéből készült mozi újfent a jól ismert terepet járja, bűn és bűnhődés, remény és félelem, hűség és árulás, düh és harag, veszteség és megtorlás, kín és trauma lennének a kulcsszavak, Eastwood pedig korántsem kiskanállal mérte a fenti komponenseket; az általa kevert főzet maró méreg, húsbavágó tragédia. A Titokzatos folyóval sikerült hibátlan formában megvalósítani az évtizede követett rendezői koncepciót: a film forgatókönyve tökéletes (ez alkalommal egy finom és életszerű csavarra is futotta), a színészválasztás tökéletes (többek közt Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon, Laura Linney), a színészvezetés stabilan magas színvonalú: nehezen hihető, de igaz: valamennyi szereplő élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. A dramaturgia sallangmentes. Letisztult rendezői szemlélet és alapos munka kellett hozzá, hogy sikerüljön a lehetetlen: Clint Eastwood 73 éves korában felülmúlta a Nincs bocsánat nívóját, és élete legjobb filmjét tette le az asztalra.

Mikor egy botor sportriporter a szerencse szerepéről kérdezte Tiger Woodst, a legendás golfjátékos így felelt: "Hiszek a szerencsében. És mennél többet gyakorlok, annál szerencsésebb vagyok." Clint Eastwood sikere nemkülönben tapasztalatában és bölcsességében gyökeredzik, és utolsó rendezését, az Oscar-díjakkal kidekorált - a magyar mozikban két hónapja töretlenül futó - Millió dolláros bébit szemlélve nagyon úgy fest, hogy egyre biztosabb kézzel forgatja szerencséjét.

A vészes tempóban amortizálódó hollywoodi filmipar satnya termését tekintve kimondhatatlan felüdülést jelent egy-egy régi vágású, CGI és megarobbanások helyett történettel és karakterekkel működtetett mozi, és egyre jobban meg kell becsülni egy olyan alkotót, ki a nyolcadik iksz felé lépkedve is kerüli az öregkori elhülyülés csődjét. Clint Eastwood egy eltűnőben lévő világot képvisel, fogyatkozó jelentőséggel bíró morális problémákat visz vászonra, ennél fogva alkotásai értéknövelő celluloid-befektetések, melyek húsz-harminc év múlva is nézhető filmek lesznek. A méltósággal öregedő rendező tudja jól, hogy az ő játékideje is véges, ezért hetven felett is szakadatlanul dolgozik (e sorok írásakor az Apáink zászlaja című háborús filmet forgatja), tovább kutatja a tökéletes formulát; pedig már most, a végefőcím előtt nyilvánvaló, ki az amerikai filmgyártás epikus történetének egyik főszereplője.

Szerző - Géczi Zoltán