Hitchcock a kísérleti gyilkos

"Filmjeimben egyedül a feszültség és stílus közös" - jegyezte meg egy interjúban a mester, és valóban: a hitchcocki stílus azért nehezen letapogatható, mert egyetlen igazi jellemzője a hatáskeltés vágyától motivált jelenet- és képszervezés. Hitchcock pályája során végig gazdag és változatos eszköztárral dolgozott, kevés állandósult formanyelvi elem, vissza-visszatérő stiláris megoldás található nála. Munkáinak mindegyikét lényegében a hatáskeltés elemi erejű vágya formálta, márpedig ez a cél a témától függően változó eszközök bevetését kívánta meg.

Hollywoodi avantgárd

Hitchcockot filmjei karakterének megtervezésekor kizárólag a hatás maximalizálásának vágya vezette, és ennek érdekében a sémákat és kliséket rendre megsértette. A Mentőcsónakkal, A kötéllel, a Hátsó ablakkal, a Szédüléssel, a Psychóval vagy a Madarakkal úgy igyekezett megfelelni a szimplán borzongásra vágyó nagyközönség ízlésének, hogy közben az uralkodó hollywoodi stílust elbeszéléstechnikai és stiláris értelemben egyaránt megpróbálta felülírni. Különös, hogy az indulása után röviddel monomániásan műfajhívővé lett rendező pályája során végig kísérletező szellemű alkotó maradt, és zsenije abban mutatkozott meg elemi erővel, hogy sikerrel volt képes a stúdiórendszer normáit a filmes kifejezésmód terén állhatatosan új ösvények után kutakodó természetéhez igazítania. A Hitchcock-titok e paradoxon miatt egészében mindig megfejthetetlen marad.

A rejtély felfejtéséhez közelebb visz a pályakép korai szakaszának vizsgálata. A rendező a húszas évek filmnyelvi forradalmának Európájából indult, stílusa ebben a kísérletezés lázában égő és világraszóló eredményeket termő időszakban formálódott ki. A korszak meghatározó alkotóinak szemében kísérletezés és hagyományápolás még összebékíthetőnek tetszett, trendkövetés és trendtörés nem zárta ki egymást: az avantgárd történetbarát szárnyának mértékadó darabjai - elsősorban a német expresszionisták és a francia impresszionisták művei - e szempontból dokumentumértékűek. Hitchcock ebben a miliőben kezdett filmeket készíteni, és ez a momentum alapvetően meghatározta gondolkozását, olyannyira, hogy Hollywoodban lecövekelve is megőrizte heveny kísérletező kedvét. Munkáinak jelentős része kísérleti filmnek (is) tekinthető, ha a kísérletező attitűdöt mint az uralkodó konvenciókat és az intézményes stílust megkérdőjelező alkotói magatartást határozzuk meg.

Hitchcock kísérletezett a képpel (a Szédülés optikai trükkjei, A kötél és A Baktérítő alatt hosszú beállításai, a Psycho gyorsmontázzsal erősített fürdőszoba-jelenete), a hanggal (a Hátsó ablak és a Madarak kísérőzenét helyettesítő zaj- és zörej-partitúrája, a Szakadt függöny múzeumi hajszájának hangkulisszája) és a cselekményvezetéssel (a Rémület a színpadon megtévesztő, fals flashbackje, a Psychóban a főszereplő kiiktatása a film közepén). Művészetének külön ágát képezik kamara-thrillerei, amelyekben behatárolt tér- és időkoordináták között formálódik a sztori: A kötél, a Gyilkosság telefonhívásra és a Hátsó ablak színtere egy lakás, a Mentőcsónakban egy lélekvesztő a cselekmény egyetlen helyszíne.

A zuhanyrózsa titka

Hitchcock nagyon adott filmjeinek realizmusértékére, egyszerre volt fontos számára a valóság illúziójának és az illúzió valóságosságának megteremtése. Ez, illetve a hatáskeltés akut vágya magyarázza vonzalmát a trükkök iránt. A néző pozicionálásának szándéka gyakran rendhagyó megoldásokhoz vezette el, és bár a speciális effektusoknak, azaz az utómunka során alkalmazandó technikáknak nem volt feltétlen híve, a forgatásokon számos egyedi trükköt bevetett a történet hitelesítése érdekében. "A technikát hozzá kell rendelni az események ábrázolásához...mindent a cselekmény érdekében kell feláldozni" - jegyezte meg Truffaut-val folytatott beszélgetései során. Számára az ábrázolást elsősorban a hatásfok feszített megnövelésének szándéka motiválta, márpedig ez a szándék nem mindig áll szinkronban a valóság viszonyainak valóságos feltérképezésével. Hitchcock elkötelezetten vallotta, hogy a realizmus közelébe óvakodni gyakran csak fortélyos módon lehet.

Amellett, hogy alkalmazta a hagyományos illúziókeltő eszközöket (háttérvászon a Boszorkánykonyhában, a Szabotőrben és a Psychóban, Schüfftan-eljárás a Zsarolásban, többszörös expozíció a Madarakban), akkor volt igazán elemében, amikor hamisítatlan kézműves technikákkal próbálta megvezetni a nézőt. Még egy olyan, már a negyvenes években avultnak tetsző hollywoodi trükköt is, mint a háttérvászon-vetítés, élettel és erővel volt képes megtölteni. A Boszorkánykonyha csúcsjelenete, amelyben vágás nélkül zuhan bele a repülőgép az óceánba, a Szabotőr zárószekvenciája, melyben a Szabadság-szoborról hull alá az antagonista, vagy a Psychóban Arbogast detektív halála a háttérvászon-vetítésben rejlő lehetőségek kreatív kihasználásának pazar példái. A Boszorkánykonyha-jelenet pikantériája, hogy a háttérvásznat a becsapódás pillanatában széthúzták, és nagy tömegű, valóságos vizet zúdítottak a repülő köré, a Szabotőr és a Psycho idézett szekvenciája tulajdonképpen nem rendhagyó módon készült, e képsorok bukéját a professzionális kivitelezés adja. Amennyire tökéletes ezekben a filmekben a háttérvászon használata, annyira hibátlan egy másik hagyományos technika, a többszörös expozíció alkalmazása a Madarakban. A film számos felvétele a technika extra és extrém példája, a madarak hatalmába került elátkozott várost mutató zárlat például nem kevesebb mint 32 különböző kép egymásra montírozásával készült.

A tradicionális trükktechnikák felfrissítése mellett Hitchcock gyakran fordult kézműves megoldásokhoz, melyek voltaképp nem is nevezhetőek trükköknek, ám jelentős a szerepük az illúziókeltésben. Jóformán nincs Hitchcock-film, melyben ne szerepelnének makettek, azonban a rendező hatásértékét tekintve legnagyobb hozamú megtévesztés-techikája a jelenetben szereplő tárgyak természetes arányainak megváltoztatása. Hitchcock az Elbűvölve végjelenetében a hatáskeltés és a perfekcionizmus jegyében az arányosnál négyszer nagyobb pisztolyt használt, a Psycho kísértetházát a mérethelyesnél kisebbre építtette, sőt a nevezetes fürdőszoba-szekvenciában is hasonló módszerrel élt. Utóbbi jelenetben úgy rögzítette szemből egy-másfél másodperces vágóképekben a vizet szóró zuhanyrózsa nagyközelijét, hogy egyetlen vízcsepp sem esett az objektívre. Ezek a képek a hitchcocki arányjáték bravúrjai: a jelenethez a rendező közel két méter átmérőjű zuhanyrózsát terveztetett, amelytől aztán kellő távolságra helyezve a felvevőt, úgy lehetett szalagra venni a vágóképeket, hogy a kamerát - pillanatokra - valóban nem érte víz.