Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
A Kulcsár & Haverok tényfeltáró film, és dokumentum-vígjáték egyben, derült ki. A film ugyanis szatirikus elemekkel dúsítva mutatja be a Kulcsár-ügyet. "Az ügy összes szereplőjét próbáltuk megszólaltatni. Mindenkit" - mondta Obersovszky, majd kérdésünkre, hogy magát Kulcsárt is elérték-e, visszakérdezett, hogy mi mit gondolunk. Mivel nekünk fogalmunk sem volt, végül rövid szünet után megjegyezte, hogy igen. A házi őrizetben ülő bróker egyelőre azonban nem látta a filmet, és így még gondolkodik, hogy ad-e interjút.
A miniszterelnök előszobája
A filmet egyébként az "aktív félelem" légkörében forgatták le, mesélte Obersovszky, egyenesen azt javasolva az újságírónak, hogyha teheti, "költözzön el a világ egy szebb tájára". Mint kiderült, nem a stáb rettegett, miközben kapucnis informátorokkal találkozott elhagyott gyártelepeken, az ügy egyre mélyebb bugyraiban kotorászva, hanem az emberek, akiket megszólaltattak. "Még olyanok sem mertek beszélni, akiknek nem is volt félnivalójuk. Működnek a kádári reflexek."Az állami szervek gyakran pedig csak azután szólaltak meg, hogy előtte beszéltek a kormány képviselőivel. Az Állami Számvevőszékkel egyeztetett interjú például a "miniszterelnök előszobájában volt először téma".
A film egyébként nem tekinti céljának, hogy kiderítse az igazságot. "Nem akartunk hősködni. Az ügy felderítése a rendőrség dolga." Annyi viszont kiderül majd, hogy nem Kulcsár, Rejtő vagy Kerék az ügy főszereplői. Obersovszky eredményei szerint a nyomozás vakvágányon van, a szálak sokkal messzebbre vezetnek, mint az látszik. "Ezt az ügyet előre pontosan kitervelték. Levezették, mint egy matematikai rendszert. A sajtó szerepe is be volt tervezve. Folyamatosan olyan információk jelentek meg, amik félrevitték a nyomozást. Pedig a dolgok a szemünk előtt játszódnak, csak a dezinformáció miatt nem vesszük észre a lényeget" - mondta interjúalanyunk olyan hevülettel, mintha a kormányok felett működő, mindent irányító titkos világszövetségről talált volna ősi pergameneket.
Vajon feltűnnek majd a szálak mozgatói, lettünk izgatottak, Obersovszky azonban visszakérdezett, hogy mi bemutatnánk-e őket. Jeleztük, hogy nincs szándékunkban dokumentum-vígjátékos leleplezéssel foglalkozni, így végül elárulta, hogy nem, mégpedig azért, mert különben már nem élne". "Akik ezt játsszák, nem bánnak kesztyűs kézzel az emberrel."
"Ez a történet az emberi kapzsiság végtelen természetéről szól" - mutatott rá a szerző munkájának metafizikus vonására. Mi földhözragadt módon viszont aziránt érdeklődtük, miért vígjáték az egész. Kiderült, hogy a film 2in1 jelleggel a tőzsdei kavarásban járatlan néző számára képes lexikonként is használható. A Kulcsár&Haverok egy háztartás gazdálkodásán keresztül, humoros formában magyarázza meg, mi az, hogy off shore, kartell vagy tisztességtelen tőzsdei magatartás.
A szálak összeérnek
Mit jelent a film poszterén látható Kulcsár-figura zsebéből kikandikáló, a szocialisták kampányára utaló, piros, döntött négyzet? - kérdeztem. Obersovszky Péter azonban lépcsőházi titokzatossággal ismét csak visszakérdezett, vajon szerintünk mit jelent.A szerző szerint az ügy olyannyira behálózta a magyar közéletet, hogy a filmjét a Budapest Film mozijai nem hajlandóak vetíteni. "Az ügy pikantériája, hogy a döntés még azelőtt megszületett, hogy a Budapest Film munkatársai megnézték volna az elküldött előzetest" - állította a produkció. Majd képbe helyezve minket megjegyezte: "A Budapest Film a fővárosi önkormányzat tulajdona."
Barna Márta a Budapest Film részéről azonban állítja, szó sincs botrányról, nekik a szokásos módon felajánlották a filmet, de végül nem találtak számára helyet mozijaikban. A döntést a film emailes reklámanyagának megtekintése után közölték, majd a film láttán döntötték el véglegesen, hogy a Kulcsár&Haverokat nem mutatják be, és helyette más filmeket vetítenek.