Lézerkardot mindenkinek!

2005.05.31. 10:20
Mostantól a legkonzervatívabb kardozós filmben is feltűnhetnek fénykardok. Egy fiatal magyar programozó fejlesztésével könnyen galaktikus csörtévé alakítható egy ártatlan összecsapás is.
Leáldozott a kardozásnak nevezett, ósdi kalapálásnak, Jókai Mór hősei penge helyett lézerkardot rántanak, hogy galaktikus mércével is értékelhető módon intézzék el becsületbeli ügyeiket. Egy amatőr programozó szoftverének köszönhetően ugyanis, ha úgy akarjuk, Zorro sercegő karddal küzdhet a szegényekért, Matula bácsi pedig lézerbicskával szeletelheti a szalonnát.

Lézerember

Az avítt kardozós filmek újrafeldolgozásának horizontját egy, az internetes világhálózaton szerkesztőségünkbe juttatott felvétel rajzolta ki: az Aranyember technicolor filmváltozatán a karót nyelt szereplők ugyanis, éppen azelőtt, hogy a cselekmény láttán álomba zuhantunk volna, váratlanul vad lézerkardozásba kezdenek. Mindezeken felül, paradigmaváltás gyanánt, az egyik fénykard ráadásul el is törik, aminek láttán Yodára biztos rátörne a csuklás.

A filmből úgy következtettünk, a korszakalkotó találmány ezúttal is magyar agy terméke, és valóban: rövid kutatás után ráleltünk az oldalra, amelynek tulajdonosa ingyen kínálja az általa fejlesztett, lézerkardosító programot. A magát titokzatosan LSMakernek hívó fejlesztő ráadásul nem csak a bármilyen kardozós filmre felvihető fénykardot, hanem a hozzá tartozó hangeffekteket is kifejlesztette. Csillagok háborúja elképzelhetetlen az űr végtelenjébe úszó felirat nélkül, így LSMaker egy ilyen alkalmazást is közzé tett honlapján.

Érettségi és a galaktikus birodalom

A kreatív fejlesztőt keresve végül Kovács Viktorig jutottunk el, aki elmondta: nem csak a programokat írta meg egymaga, de jelenleg egy forgatókönyvön is dolgozik, ahol maradéktalanul kihasználhatják a szoftver lehetőségeit. A forgatást egyetlen dolog akadályozza, mégpedig az érettségi, ami a Galaktikus Birodalom helyett a könyvek fölé kényszeríti a programozót.

LSMaker aka Kovács Viktor néhány éve, a Csillagok háborúja-eposz két újabb epizódja láttán fogott hozzá a munkához, azzal a céllal, hogy ezentúl egyetlen filmkarakter se legyen megfosztva a fénykardozás örömétől. A másfél hónap alatt, tanítás utáni délutánokon kifejlesztett program LSMaker eddigi legnagyobb vállalkozása. A befektetett munka úgy tűnik nem volt felesleges, eddig ugyanis közel ezren töltötték le a programot, feldobva tortaszeletelős családi felvételeket és megunt Jean Marais-filmeket.

LSMakert megkereste egy amerikai és egy kanadai oktató is, akik videós oktatáshoz használnák fel a szoftvert.

A családi videók felütése fénykarddal kissé időigényes vállalkozás, hiszen a programmal a digitalizált film minden egyes kockájára rá kell rajzolni a fénykardokat (két végpont megadásával, a fényerő és a szín kiválasztásával). Mivel minden másodpercnyi film 23-25 kockából áll, érdemes a legigéretesebb jelenetekkel kezdeni a házi videók átalakítását, nehogy elunjuk a műveletet annál a résznél, amikor a nagypapa tíz percen át horgászbotokkal szerencsétlenkedik a csomagtartónál.

Feketekard

Viktor szerint azonban a program használata nem bonyolult, viszont, mivel készítője eredetileg csak magának írta, most felhasználóbaráttá is kell, hogy tegye. Az alapfelszereltséghez mindenesetre már most hozzátartozik a tetszőleges színű fénykard, az extrák közt pedig olyanok találhatóak, mint a feketekard effekt.

LSMaker egyébként nem vallja magát Csillagok háborúja-rajongónak. "Szeretem a filmet, de vannak nálam fanatikusabbak is", állította, mi pedig elbúcsúztunk, hogy ne vegyük el az időt az újabb fejlesztésektől, amik segítségével például egy csillagközi kocsma lényeivel dobhatjuk fel távoli ismerőseink esküvői videóit.

Veszélyesebb lézerkardok
Angliában múlt vasárnap este két fiatal Star Wars-rajongót kritikus állapotban szállítottak kórházba, miután felrobbant a kezükben házi készítésű fénykardjuk. A BBC híradása szerint az eset egy hertfordshire-i kisváros melletti erdős részen történt. A robbanást az okozta, hogy a húszéves fiú és tizenhét éves barátnője benzint töltöttek két fluoreszkáló neoncsőbe és meggyújtották őket.

A helyi rendőrség feltételezi, hogy a páros videóra akarta venni a fénykardpárbajt, mert a baleset helyszínétől nem messze egy videókazettát is találtak. A mentőket azután riasztották, hogy egyikük kezében felrobbant a házifénykard. Egy harmadik személy is jelen volt a helyszínen, őt a baleset körülményeiről kérdezték a nyomozók.

A hertfordshire-i rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a szerencsétlenül járt Star Wars-rajongókat először a helyi kórházba vitték, ahonnan aztán egy essex-i klinika égési sérülésekkel foglalkozó speciális osztályára szállították tovább őket. Mindkét fiatal állapota súlyos.

"Jelenleg még nem világos, pontosan hogyan történhetett a baleset, az azonban tény, hogy üvegcsövek és gyúlékony anyag nyomait találtuk meg a helyszínen" - közölte a szóvivő a sajtóval.

A TheForce.net rajongói oldal a Sky News-ra hivatkozva a két fiatal nevét is közölte; Mark Webb és Shelley Mandiville ruhája lángra kapott a robbanás után és Webbet súlyos, negyvenszázalékos égési sérülésekkel szállították kórházba.

George Lucas űrsagájának legújabb részét, A sith-ek bosszúját május 19-én, a világpremierrel egyidőben mutatták be az angol és a magyar mozik is. A film egyik csúcsjelenete Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor) és Anakin Skywalker (Hayden Christensen) látványos fénykardpárbaja, ami a jelek szerint világszerte megmozgatta a rajongók fantáziáját.