Nálunk is a nézetlen filmeket támogatják

2007.08.31. 01:00
Az Oscar-díjas cseh rendezőt filmipari kérdésekkel is bombáztuk a Meridien Hotelban, de a végefelé a tolmács a sietségben kihagyhatott két szót, így beégtünk. Jiri Menzel egyébként a Moziünnepre érkezett legújabb filmjével az Őfelsége pincére voltam cíművel. Bohumil Hrabal regényének segítségével az író halála után tíz évvel készítették el ötödik közös filmjüket. Interjú Menzellel.

Össze szokták keverni Hraballal négy forgatókönyv és több évtizednyi közös munka után?

Nem. Hrabal még az álmomban sem riogat.

Ezzel a filmmel búcsúzott el az írótól?

Még nem tudom.

Csehországban Hrabal tényleg nem népszerű?

Tényleg nem, és ez nagyon fáj nekem, csak a halála körülményével foglalkoznak maximum. Most viszont Lengyelországban voltam ezzel a filmmel, és ott kiderült, ugyanannyira szeretik Hrabalt, mint itt és másutt a világon. De nálunk nem, sőt. Kunderát sem szeretik, meg másokat sem a nagy íróink közül. Hülyék vagyunk mi csehek.

Fotók: Huszti István

És önt mennyire ismerik el otthon?

A feleségem elismer nagyon, és ez a legfontosabb számomra.

Vagyis, ha filmet akar rendezni, arra kap pénzt?

(Nevet.)

És nyugat-európai, amerikai felkéréseket kapott?

Igen, megtörtént nemegyszer, de nem volt olyan a felkérés, hogy sajnáljam lemondani.

És azt nem sajnálja, hogy nem volt olyan felkérés, amit nem sajnál?

Elkényeztetett ember vagyok, és nagyon szeretek dolgozni a saját hazámban. Másutt nagyon nehéz lenne megszokni. Nem is hajtanak efféle vágyak, hogy külföldön forgassak.

A nemzetközileg befutott kortársak Forman, Polanski filmjeit figyelemmel szokta kísérni?

Hogyne, persze, érdekel. Úgy gondolom, Forman nagyon sok olyan filmet forgatott, amiket itthon nem forgathatott volna. Ugyanez érvényes Polanskira is. Más kérdés, hogy a lengyelek mennyire büszkék Polanskira, és hogy a csehek meg azt kérdezik, miért éppen Forman? Túlságosan demokratikusak vagyunk: te is úr vagy, én is úr vagyok, és sokan igazságtalannak vélik, ha valaki náluk jobb.

Volt olyan film, amit ön Csehországban nem forgathatott le?

Nem, nem volt. És Formannál is az anyagiakra értettem: az Amadeust itthon azért nem készíthette volna el, mert nagyon drága film (18 millió dollár, 3,4 milliárd forint). Ennyit itthon nem kapott volna, de ezt a néhány nagyszerű filmet Amerikában le tudta forgatni.

Mennyiben korlátozták ennél a filmnél a költségek?

Minden filmnél kompromisszumokat kell kötni. (Az Őfelsége költségvetése 84,45 millió cseh korona, 776,94 millió forint.)

Ezt mutatja az is, hogy 12 év óta nem kapott pénzt rendezőként filmre. Mi változott Ivan Csonkin közkatona óta a cseh filmgyártásban?

A technika változott sokat. És ami nagyon meglepett, megváltoztak az emberek is. Korábban egy forgatócsoportnak voltaképpen bárki a tagja lehetett, mert ugye a szocialista rendszer a gyengéket is eltűrte. Most az első pillanatban kiderült számomra, hogy az új munkamódszerben mindenki milyen szakképzett, és igyekvő. Hogy az alkalmatlanok kihullottak, és sok hozzáértő fiatal csatlakozott a helyükre, akik örültek annak, hogy az amerikai koprodukciós filmekben szerzett tudást egy cseh filmben, nálam kamatoztathatják. Mikor bementem például, levették a szememről a szemüveget és megtisztították. Milyen apró mozzanat, és milyen sokat jelent.

Mennyiben volt más a magyarországi forgatás? A Világszámban és Rokonokban is szerepelt színészként.

Szabó Istvánnál két napot töltöttem, Koltai Robinál többet. Nagyon baráti volt a légkör mindkét helyen, de azt kell, hogy mondjam, az új filmemnél rafináltabb eszközökkel dolgoztunk, korszerűbbekkel.

A James Bond újabb része megint Angliában készül a prágai Barandov stúdió helyett, mert Nagy Britanniában visszafizetik a helyben elköltött pénzének húsz százalékát, ahogy Magyarországon, Németországban, Romániában és Hollandiában is. De Csehországban nem.

Igen, nincs még nálunk filmtörvény, de most változtathatnak ezen az áldatlan állapoton: júliusban a filmesek és a kormány képviselői találkoztak a Karlovy Vary filmfesztiválon, hogy ezt megbeszéljék. Egyelőre az állami támogatás hiánya miatt a külföldi forgatócsoportok elrohannak más városokba, mint Bukarestre vagy Budapestre, ahol adókedvezmény van.

Nálunk az állami támogatás a magyar filmeket érintve visszás. Főleg az olyan kis nézettségű művészfilmeket támogatja lelkesen az állami alapítvány, amik sokszor 3000-es nézettséget sem éri el, a közönségfilmek meg kölcsönt kapnak.

Ez európai betegség, hogy amit csak 3000-en néznek kap támogatást, a másik - hiába neves rendező - a negyedét kapja. Nálunk még keményebb a helyzet. Az állami támogatás könyörtelen, iszonyat kevesen kapnak pénzt, és ezt egyfajta sznobizmus irányítja: semmilyen nézettségi filmet nem támogatnak, csak a nézetleneket. Sok hűhó semmiért. (Menzel erre a filmjére a maximum 5 millió koronás támogatást kapta, ami 46 millió forint, a szerk.).

Az Őfelsége pincére voltam című filmjét kilencszázezren látták február óta, nálunk a csúcsnézettség a 600 ezer, amit a Miniszter félrelép ért el 1997-ben több mint egy év alatt. Mindkét országban tízmillióan élnek. A pénz mellett milyen oka lehet a nézettségbeli különbségnek?

Amiatt, hogy a cseh film nem kap támogatást, felfogtuk, legjobb, ha annyira nézőknek csináljuk a filmet, hogy akár egymillióan is megnézzék, mint Jan Sverak Koljáját . Minden más szponzorálási lehetőséget megmozgatnak a producerek. De ettől megmarad az ördögi kör, hogy amiknek magas a látogatottsága, azokat az állami pénzosztók és a kritikusok távolságtartóan kezelik, mert nem illik a sznob elméletükbe.

Az Ön filmjével mit kezdtek a kritikusok?

Mostanra sikerült megérteniük. Eleinte csavarták az orrukat, de most leírták, hogy ez egy érthető film. Észrevették, hogy nincs sok ambíciója. Hát, nekem sem volt ambícióm arra, hogy nézetlen filmet készítsek.

Akkor ez egy szakmailag elismert közönségfilm.

Igen, és ez nagyon ritka nálunk.

Ezek szerint az Oscar-díjas Kolját sem szerették?

A Kolját? Egyszer egy olyan televíziós beszélgetésen vettem részt, ahol négy gyilkos kritikus ült velem szemben a tévében, ahol védtem a Kolját, és ők gyilkoltak és pusztítottak. A kritikus nem képes saját filmet gyártani. Bántja azt, aki igen.

Mindig szerénykedik az interjúkban, hogy a pecsételős jelenet Hrabalé, a hetedik lépcsős sörivás Sveraké. Mi az ön motívuma?

Mi az enyém ebben az egészben? Hogy ezeket én forgattam le. De jó, mondd azt, hogy a Szigorúan ellenőrzött vonatok Bohumil Hrabal filme, Az én kis falum Zdenek Sverák filmje, én meg csak utazgatok ezekkel a filmekkel a fesztiválokra.

Elnézést, önt idéztem régebbi interjúkból, nem én állítom.

Ja (nevet), akkor is igaz. Amúgy, ami a pecsételést illeti nem is Hrabal ötlete volt, ez egy forgalmista ötlete Észak-Csehországban, Hrabal csak leírta, én meg filmre vittem.

A taxis, aki idefele hozott azt kérdezi, hogy jól látja-e, hogy önnek a szőke bombázók a fő motívuma?

Te azt gondolod, hogy én csak a szőke nőkre bukom?

Nem, ez a taxis kérdése.

Ja, akkor őt érdeklik a szőke nők.

Lehet. Mennyiben változott a megítélése és a stílusa a Szigorúan ellenőrzött vonat óta? Fiatalon, 30 évesen nyert Oscart, és ez a film nagyon emlékeztet arra a mozira. Nyerhet-e ezzel megint?

Hülyeség, így soha nem gondolkozik az ember. Csak a fiatalok gondolnak az Oscarra. A stílusom nem változott, amennyire meg tudom ítélni. Vannak filmjeim, amik jobbak, de mindig a maximumot próbáltam magamból kihozni.

Az újítás igénye sem csökkent?

Én nem érzem. Én mindig jó filmet akartam forgatni, hogy kedvet kapjanak az élethez a nézők a filmemtől. És ha valami állandó, akkor ez a vágyam az.