Mundruczó erőszakkal jutott Cannes-ig

A héten mutatják be a cannes-i versenyprogramban szereplő, 359 millió forintból készült (kétszáz millió forint ebből az állami támogatás) Deltát, ami a rendező minden eddigi munkájánál stilizáltabb, visszafogottabb alkotása. A társadalom ebben olyan, mint egy kimerevített Lajkó Félix-tekintet: végtelenül kiüresedett és elidegenedett. A rendező a kelet-európai sorstragédiába telezsúfolt kulturális utalásokkal bizonyítja, mennyire rossz nekünk, mert nem tudunk beszélgetni, így megérteni sem egymást, csak az előítéletek és az agresszió viszik előre társadalmunkat. Talán ezért szerették külföldön a filmet, és ezért szerettem én is.

Nem véletlenül rendez pornófilmet

A színészként induló Mundruczó először Zsámbéki Gábor színészosztályába járt (kis kitérő a Szomszédokba és a Kisvárosba), és csak annak elvégzése után 1998-ban jelentkezett rendező szakra, ahol elkészítette többek között a Haribo-hariba című kisfilmet, majd az Aftát is. Vizsgafilmjében, a Nincsen nekem vágyam semmiben, egy erősen problémás és erőszakos témát választott Brúnó, a titokban meleg prostituált és nyíltan boldog párkapcsolatot építő fiatal történetével, akit Nagy Ervin alakított. A filmszemle legjobb elsőfilmesének járó díjat rögtön átvehette a rendező, pedig a filmben szokatlanul sok volt a durva szexjelenet és rengeteg az erőszak, bár ezek társadalmi kérdésként merültek fel. (A pornófilmrendező szerepét ezért is oszthatta rá Török Ferenc a Szezonban).

A filmes divatokat ügyesen meglovagoló Mundruczó a Szép napokban is fontos társadalmi kérdéseket tárgyal (abortusz, illegális gyerekvállalás, törvénytelen adoptálás), szinte ugyanannyi agresszióval és szexualitással. Egy rossz helyen megszülető gyerek történetét kísérhetjük végig anyától anyáig, szeretőktől súlyosbítva. Mundruczó már itt is távolságot tart a történésektől, csak figyeli, ahogy zajlanak az események. A locarnói Ezüst Leopárd-díj elnyerése után ezt újravágta a rendező. Ahogy a Delta sem lett meg elsőre: a korábbi változat, a főszereplő, Bertók Lajos halála miatt félbemaradt, majd a másodszorra leforgott filmet a szemlés bemutató után a rendező újravágta..

Egyébként a fesztiválok kedvence ez a Mundruczóra jellemző távolságtartó nézőpont, 2002-ben a Szép napokat jelölték az Európai Filmakadémia díjára. Majd elkezdte pátyolgatni a cannes-i filmfesztivál is: 2003-ban a Rendezők kéthete alatt mutatták be A 78-as szent Johannáját, 2004-ben a Kis Apokrif 2-t. A következő nagy ugrás, hogy bekerült az Un Certain Regard szelekciójába 2005-ben a Johannával, míg idén Atom Egoyannal, Wim Wendersszel és Clint Eastwooddal versenyzett az Aranypálmáért úgy, hogy 20 év alatt magyarként rajta kívül csak Tarr Bélát választották be a versenyprogramba. A Deltával megint az Európai Filmakadémia díjáért száll versenybe.

Stilizálni az erőszakot

A szexualitás Mundruczó világában a teljesen kiüresedett életek kötelező tartozéka, így nem lepődik meg senki, ha valakit hirtelen megdugnak. Míg filmjeinek állandó szereplője, Tóth Orsi a Johannában egy nővérkét alakít, aki szexszel gyógyítja a budai sziklakórházban a betegeket, a Deltában ez már annyira stilizált, hogy egészen messziről, szinte lesve-pironkodva látjuk csak, ahogy a mostoha (Gáspár Sándor) megerőszakolja a lányt, akinek spermával borított combjára azért elég bénán rásvenkelnek utána. Szinte érzelmesen romantikus az is, ahogy a lány testvérének testi közeledését és szerelmi aktusukat láttatja a rendező.

A durva realizmust a Johannával hagyta el. A Jött egy busz szkeccsfilmjéből (A 78-as szent Johannája) kinövő alkotásban operákat énekelnek a szereplők, de minden nagyon szépen fényképezett és látványos, sok tekintetben talán ez is volt a kudarca. Az önmaga vállalásában megfulladó mű így is rengeteg díjat hozott a rendezőnek és Tóth Orsinak is, de már a Johanna is a túlzott stilizáció miatt nem működik, ahogy sokak szerint a Deltának is ez a baja: nem hitelesek a főszereplői.

Viszont van, amiben jól sült el a stilizáció: a Delta helyszínében. Még a főiskola alatt keveredett el a Delta-vidékre Mundruczó, és nem engedte el a táj, amit teljességgel megértünk: a Duna olyan központi metaforája Kelet-Európának, amilyenből kevés van. Esterházy például mindent megírt erről a Hahn-hahn grófnő pillantásában, de Mundruczó most elviszi az egészet a torkolathoz, ahol az országokon átfolyó mocsok bedől a tengerbe, és ahol végeláthatatlan vízterületeken élnek a folyamatosan evező, szélvert arcú emberek, akiket teljesen összezavar a kívülálló.

Kim Ki-duk Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz című filmjére metaforikájában nagyon hasonlít a Delta: mindkettő a víz közepén játszódó kamaradráma, csak Mundruczó esetében egy testvérpár egymásra utaltságát és szerelmét kísérhetjük végig. Történetüket nem beszéli el a rendező és a forgatókönyvíró, Bíró Yvette, csak bizonyos részleteit, mert mindent elmond helyettük a Duna, ami a mocsok mellett minden történetet is hordoz. Valójában az alapprobléma, a férfi elmenekülése, a család reakciója, a tabudöntő szerelem játszódhatna a panelrengetegben is, de itt a Duna fontos szereplővé válik.

Nem lepődünk meg

Soha nem színészeket keres Mundruczó, hanem arcokat, vagy ahogy ő mondja, olyan embereket, akik jelen vannak a vásznon. A Szép napok fontos főszerepére és előtte az Aftára megtalálta az amatőr Polgár Tamást az aszódi javító-nevelő intézetben, vagy a Delta esetében Bertók Lajos halála miatt beálló űrt Lajkó Félixszel töltötte ki, aki a filmben nem játszik, hanem van: a film jelentős részében nem szólal meg, és csak néz lefelé, húzza le a súlyos tekintete. Talán ez az egyik legvitatottabb pontja a filmnek: a karakter teljesen motiválatlanul kezd bele robinzonádjába, ahol Péntek szerepét Tóth Orsolya tölti be. Kommunikációképtelenek, csak vannak, építenek és dugnak, majd elpusztulnak.

Tóth Orsolyával egyébként a Szép napokban kezdődött kapcsolatuk, amiben a színésznő egy fiatal, terhes anyát alakít, aki eladja a gyerekét egy másik nőnek. A Dardenne-testvérek hatása alatt készülő filmben Tóth Orsit mindenféle kegyetlenségnek kiteszi a rendező, megerőszakolják, kihasználják a lecsupaszítását. A nő mindig központi szereplője a történéseknek, valahogy a társadalom metaforikus teste ő.

Mundruczót mindenben az erőszak érdekli, vagyis az emberek részben elnyomott ösztönállapota. Ha klipet rendez Péterfy Borinak, akkor egy prostituált megerőszakolását meséli el, ha színházban rendezi a Krétakört, akkor Szorokin Jegét választja, amiben az orosz újnácik meztelenül keresik szívtársaikat. Térey János Nibelung lakóparkjában is a katasztrófajáték izgatta csak fel, bár meg kell hagyni, mindegyik nagyon jó kritikákat kapott, mondjuk a Radnótiban rendezett Caligula és a bárkás Frankenstein-terv kevésbé (egyébként Frankensteinről is készítene mozit).

Általában a filmbeli látványos erőszakokhoz a nézőnek nincs viszonya, tudja, hogy az csak film. Attól még nem lesz elviselhetetlen, hogy két tárat bele lőnek valakibe, vagy a gránátot a szájába duva felrobbantják. Ezzel szemben Mundruczó tesz róla, hogy legyen közünk a filmjeiben lévő (általában nemi) erőszakhoz, mert fontos motívum, hogy mindent erőből és hatalomból oldunk meg. A nem mainstream filmek sokkal nyitottabbak a társadalmi kérdésekre, így Mundruczó is, akinek kis kamaratörténeteiben mindig kulcsmomentum a szexualitás és az erőszak. A Johanna, de főleg a Delta után kérdés persze, hogy az újabb, mindennapoktól való elemelő stílusa hosszútávon mennyire használ a filmjeinek. Mert a stilizálás egy pontig érdekes, utána modoros és kimódolt lesz, és ezzel együtt érdektelen. Kérdés, hogy a közönség vagy a fesztiválok meghódítása felé hajlik-e a jövőben a rendező.