A rendelkezésre álló keretnél több mint 4 milliárd forinttal több támogatást ítélt meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) 2002 és 2005 közt, állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), írta keddi számában a Népszabadság.
Milliárdok és hitelek
Az ÁSZ honlapján közzétett adatok szerint a közalapítvány a rendelkezésre álló 15,6 milliárd helyett 19,7 milliárdról döntött. A támogatások legnagyobb részét játékfilmek kapták, itt a megítélt összeg 42 százalékkal haladta meg a rendelkezésre állót.
Grunwalsky Ferenc és Jancsó Miklós
Az ÁSZ további szabálytalanságokra is rámutatott, számolt be a napilap. Az MMK 200 millió forintnyi bankhitelt vett fel, továbbá a kuratórium engedélyével ugyanekkora hitelhez jutott a közalapítvány tulajdonában álló kft. is.
A kuratórium elnöke, Grunwalsky Ferenc pedig összesen 700 millió forintnyi összegért vállalt kezességet, noha erre sem lett volna törvényi lehetősége.
Az ÁSZ szerint hiányosságok mutatkoznak a közalapítvány pályázati rendszerében is.
Grunwalsky Ferenc a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában azon a véleményen volt, hogy törvényt nem sértettek, a kuratórium a likviditási problémáit oldotta meg a banki alapon történő finanszírozás kialakításával.