Kínai kolónia Noé bárkájában

Kezdem a legvégén: egy világ dőlt össze bennem, amikor megláttam a forgatáson, hogyan repkednek a kínai kifőzdében a tányérok a levegőben. Épp úgy, magyarázta később a tányérforgató trükkmester, miközben megfordította a pörgős tányért, ahogy a kínai cirkuszban is, azaz odaszögezve! Mégis mit gondoltál? - kérdezte. - Hiszen a fizika törvényeit nem lehet áthágni, ami egyszer le akar esni, az le is esik.

A tányérok is lepotyognának egytől-egyig a kínai cirkuszban, miközben a botot ide-oda hajlítgatják alattuk, ha nem lenne odaragasztva, vagy odaszögezve, esetleg csavarozva, ahogy mi is tettük. A gond az - fűzi tovább a mester -, hogy két tányérral "felszerelkezve" érkeztünk, és a rendező kitalálta: márpedig négy kell! Most azt mondd meg nekem, ugyan honnan a csudából varázsoljak itt, az utca közepén még két megbuherált tányért?!, kérdezi. A tányér-problematika miatt persze áll a forgatás.

Nem baj, addig is szóba elegyedhetek a kínai kolónia tagjaival, akikből ma bőven akad, merthogy egy tömött kínai kifőzésbe tér be Stock Ede, azaz Garas Dezső a Noé bárkája forgatókönyve szerint. Amelyet az a háromtagú kínai család vezet, akikkel amúgy egy házban lakik. A mamát játszó hölgy egy szót sem ért amúgy magyarul. Nem így Vivi, a kislány és a papája, akikkel jókat beszélgetünk. Kiderül, a papa, azaz Wang Jiang 1989-ben jött Pekingből Magyarországra, és az időpont nem véletlen.

Akkor volt a pekingi Tienanmen téren a véresen megtorolt diáktüntetés, amely után Jiang sógorának sürgősen távoznia kellett az országból, és vele tartott a család. Megérkeztek Pestre, Jiang később elvett egy magyar nőt, tőle született Vivi, közben pedig cipőkkel, de leginkább ezzel-azzal kereskedett. A kifőzdével mindig van valami probléma, most megint kitör a balhé. Azért "robban a bomba", mert Szabó Gabi (az operatőr, a szerk.) és Sándor Pál megdöbbenve tapasztalja, a statiszták, a kínaiak és a magyarok egy emberként mind-mind vastag fekete pulóverben, dzsekiben üldögélnek az asztaloknál, senkit nem érdekel, hogy a film sztorija szerint kánikula van és tomboló nyár.

Miközben a kellékes szaladgál a szomszédos utcában lévő ruhatárba néhány színes pólóért és rövid ujjú ingért, én egy szépséges kínai lányban gyönyörködöm. Egyrészt észbontóan csinos, másrészt épp a fodrász bontja a haját, ami egészen meseszerű: a bokájáig ér. Az előzőleg felvett snittben kibontott hosszú hajjal szerepelt, most seperc alatt befonják, feltekerik kontyba, így indul vissza a kifőzdébe tenni-venni az asztalok körül.

Ez ma már biztos az őrültek háza, front közeleg, azt mondják: naná, hogy mire a kellékes egy rakás nyári gönccel a kezében lihegve visszatér, megoldják valahogy bent a ruhakérdést másképp, és véget ér aznapra a forgatás.