További Cikkek cikkek
A rendező, Sándor Pál és az operatőr, Szabó Gábor olyan összeszokott párost alkotnak, mintha örök életükben együtt dolgoztak volna, pedig csak most kerültek össze először közös munkában e forgatás kapcsán. Egyébként megfigyeltem, hogy szuper az a kamera, amit használ az operatőr: kicsi, mozgékony, könnyű, és gyakorlatilag alig kell lámpázni, azaz bevilágítani hozzá a helyiségeket, mert sokszor elegendő a saját fénye is, vagyis gyorsan haladhat a munka, az "átállás" egyik jelenet helyszínéről a következőre.
Van még egy titka a kellemes légkörnek: hagyja a rendező a színészeket improvizálni. Például egyik forgatási nap a héten mindannyian álltunk egy közös sorban. A "nagyok" (Kállai Ferenc, Törőcsik Mari és Garas Dezső) éppúgy, mint mi, a fiatalabb korosztályhoz tartozók (Verebes Linda, Ganxsta Zolee, Vida Péter, Szőke Andris, Badár Sándor, Alföldi Robi, Stefanovics Angéla, jómagam és a többiek). Tülekedtünk, taszigáltuk a másikat - és a rendező hagyta. Nem mondott semmi instrukciót előre, csak engedte, hogy mindenki azt csinálja, amit gondol, ahogy ő játszana, ahogy elképzeli, akit alakít. És létrejött a varázslat. Csak játszottunk, "mérgelődtünk", nyomakodtunk, egymáshoz csapódva, szinte felkenődve a falra, mindenki előtérbe akart kerülni, "odatette magát", miközben a rendező szótlanul figyelte a kamera mögül, ami kialakult. Csodálatos volt.
Olyan film forog most egy öreg, lelakott bérházban, ahol még vannak érzelmek, kialakulnak kapcsolatok, szerelmek és gyűlöletek születnek, ahol a fiatal, izgalmas kultuszfigurák, mondhatnám úgy is, a mostani sztárok, a múlt nagyjaival együtt szerepelnek, egy filmben.
Az például szerintem fantasztikus lesz, ahogy Ganxsta rappelni tanítja a Garast, aztán együtt ropják. Most is különben itt ülök a ház udvarán, bár már vége a jelenetemnek, de figyelem a többieket, és ugyanezt teszi mellettem Kiss Mari, Törőcsik Mari (most éppen irdatlan hangon megszólal a mobilja, a hangmérnök hangosan fel is nyög, mert épp felvétel közben történt a malőr), akihez odaül Alföldi Robi is, és váltanak egy-két szót.
Alföldinek egyébként ugyanúgy semmi dolga ma már, akárcsak nekem, és nyilván millió-egy rohangásznivalója lenne, de valahogy ő is itt ragadt, rabul ejtette ez a hangulat. Épp Kállai jelenetét figyeli, ahogy fent az emeleten sorban a gangon odajárulnak hozzá a ház lakói a szerepük szerint, és mind külön-külön kérnek valamit, ha a Tálas Aurélt játszó Kállai nyerne abban a tévés vetélkedőben, amibe kurtán-furcsán benevezett.
És persze mindeni nagyon várja a mai estét. Ami el is érkezik, ahogy kell: sötéttel, lampionokkal feldíszített udvarral, pezsgővel, szendvicsekkel - és millió ismerőssel. Itt toporog este tízkor a hazai színházi és filmes világ színe-java. Szabó István, Bacsó Péter, Jordán Tamás, közben a mai, utolsó jelenete szerint pizsamába öltözött Kállait épp Sándor Pál kíséri oda a többiekhez. Ahol Törőcsik Mari nagy hangon, kedvesen köszönti. Aztán sorban mindenki: Kulka János, Bálint András, Rudolf Péter, Kecskés Karina, Torday Teri, Molnár Gál Péter, Lukács Sándor, Balázsovits Lajos, Kováts Adél, Szarvas József - á, képtelenség mind felsorolni. A lényeg: itt van mindenki, aki számít, mert egy pizsamás óriást köszöntünk, aki épp itt, a forgatás idején tölti a nyolcadik ikszet velünk. Akitől tiszteletet, alázatot, egyenességet tanulhatunk mi, a fiatalabb generáció, és akinek egyre bámuljuk az energiáját. Egy élő legenda nézi az őt köszöntő tűzijátékot, amit a technikusok készítettek, és akinek a kedvéért pukkan most a pezsgő, tolják elé Noé bárkáját - csokoládétortából. Meghatódva kapaszkodik Sándor Paliba, mindenkihez odafordul, figyelmesen hallgatja, mit mondanak neki a barátai, csendes az ünneplés, meghitt az egész. A szeretet árad felé, ő pedig meghatódva, lassan kiballag a házból, hogy másnap reggel hétkor újra itt lehessen velünk.