Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMint arról már hírt adtunk, március elején a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett indultak meg a legújabb Lucas produkció magyar szinkronmunkálatai.
A Budapesten rögzített, vágott és előkevert hangon a kinti technikusok dolgoztak, majd ötnapos, napi tizenkét órás munkával az ottani és az itthonról kiutazott hangmérnök, Márkus Tamás közösen alakította ki a végső változatot.
Palpatine -- Grúber Hugó
Anakin Skywalker -- Moser Károly
Mace Windu -- Kőszegi Ákos
C-3PO -- Józsa Imre
Padme Amidala -- Zsigmond Tamara
Yoda -- Versényi László
Ben Burtt, aki mind a hat rész hangzásvilágáért (a IV-VI. rész DVD-változataiért) felelős, amikor első látogatását tette a stúdióban még csak az iránt érdeklődött, hogy tulajdonképpen milyen nyelven is beszélget itt Yoda mester és Palpatine kancellár, de később már a kiváló szereposztásról és pontos rendezői és hangvágói munkáról beszélt.