Klaudia
0 °C
12 °C

Vízbe fojtott macska, megskalpolt kismajom

2007.04.27. 20:27
Az utóbbi hetek sokakat megosztó beszédtémája az a filmszemlén díjazott film, amiben megölnek egy kismacskát. Az ügyben rendőrségi eljárást indítottak. Rövid filmtörténeti kitekintőnkben kibelezett pézsmapatkányok, klasszikus dokumentumfilmek, megkínzott nők, városi legendák. Jogi eljárások, morális kérdések és filmes eszközök.

Toepler Zoltán Nyckolaus Myslicki álnéven készített Álszent című filmje, melyben több percen keresztül nézhetjük amint vízbe fojtanak egy kismacskát, az idei 38. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb kísérleti kisjátékfilmnek járó díjat. Bár az említett jelenet valódisága már a szemlén sem számított titoknak, az azt követő közfelháborodás, némi fáziskéséssel, mégis csak múlt héten robbant ki. A zsűri több tagja tagadta a vádakat, ami szerint tudtak volna arról, hogy a kismacskát tényleg megölték.

"A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy a művészet nevében bármilyen hasonló életellenes cselekedetet bárki elkövessen" - olvasható a Gelencsér Gábor, Hartai László, Tímár Péter napokban kiadott közös hivatalos nyilatkozatában, melyben a háromtagú zsűri kijelenti, hogy visszavonja a díjat Toepler Zoltántól, amennyibe ténylegesen bebizonyosodik, hogy a kismacskát valóban megölték Bővebben az ügyről>>>.

Állatgyilkosságok a kannibálok földjén

A világ szemében halottak

A filmet bemutatója után tíz nappal letiltották a mozik műsoráról Olaszországban, ezután sorra más országokban is, Deodatónak pedig, akit az életfogytiglani börtönbüntetés veszélye fenyegetett, bíróság előtt kellett bizonyítania, hogy a filmben legyilkolt emberek még élnek. Ez utóbbit nehezítette az a körülmény, hogy az olasz rendező, készülve a filmje által keltett indulatokra, és tovább fokozva azokat, a forgatás megkezdése előtt aláíratott szereplőivel egy szerződést, melyben azok beleegyeznek, hogy a Cannibal Holocaust elkészülte után egy évre eltűnnek a közéletből, nem szerepelnek a tévében, filmekben, reklámokban, mert a világ szemében ők "halottak lesznek". A rendezőnek végül sikerült előkerítenie színészeit, de az állatgyilkosságok miatt négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Cannibal Holocaust hiperrealista felvételeinek hitelességét tovább fokozta, hogy a film második felét gyakorlatilag teljes egészében az elveszett forgatócsoport által készített (ál)dokumentumfilm teszi ki, melyben a filmeseket végül egytől egyig lemészárolják, és melyet Deodato 16mm-es filmre forgatott kézikamerával, erős kontrasztot teremtve ezáltal a narratív szál és a film témájául szolgáló áldokumentum között, tovább fokozva ezáltal utóbbi valós jellegét.

A filmes állatgyilkosságoknak, valamint az azokat kísérő kukkoló közfelháborodásnak több évtizedes hagyománya van a világ filmgyártásában. A valaha készült leghírhedtebb film, melyben állatokat gyilkolnak le a művészi hatáskeltés szolgálatában, az olasz Ruggero Deodato 1979-es alkotása, a Cannibal Holocaust. A filmben, melyben egy expedíció kutat fel egy elveszett dokumentumfilmes forgatócsoportot az amazonasi kannibálok földjén, valódi gyilkosságokról készült felvételek keverednek beállított horrorjelenetekkel, ami annak idején sokkolta és megtévesztette a közönséget, de még napjainkban, majdnem harminc év elteltével is könnyűszerrel zavarba hozza a nézőt. A valós gyilkosságok, azaz a Cannibal Holocaust állatos jelenetei többek között egy pézsmapatkány kibelezése, egy őseredei teknős lefejezése és darabokra szedése, valamint egy kismajom skalpolása.

Morális problémák, korszakalkotó mű

Deodato filmjéből, nagyrészt a sorozatos betiltások, valamint a téma és a megvalósítás ellentmondásossága miatt, az évek során kultuszfilm lett. A Cannibal Holocaust cinikusan hatásvadász állatgyilkosságait a készítők utólag egyrészt a művészi munka hevében elkövetett meggondolatlanságra fogták, de a megbánást tanúsító nyilatkozatokban egyértelműen nagy szerepet játszott a társadalmi nyomás. A Cannibal Holocaust filmes eszközei által felvetett súlyos morális problémákra valószínűleg nem lehet kielégítő magyarázatot adni, ám az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy harminc évvel ezelőtt a társadalom és a politikai korrektségre való igény viszonya merőben más volt, mint ma. Mindezek ellenére a nyugati civilizációt és médiát nyíltan kritizáló film (mely akarva-akaratlanul önmaga is részét képezi kritikája tárgyának) technikai szempontból korszakalkotó mű, a hetvenes évek egyik legjobb és legnagyobb hatású filmje.


Cannibal holocaust

Dokumentumfilmes gyökerek, botrányok a nyolcvanas években

A sokkoló (ál)dokumentarista filmekre a legnagyobb hatást a hatvanas évek úgynevezett mondo filmjei gyakorolták. Az elnevezés, valamint az abból kialakult műfajok, alműfajok és divathullám a szintén olasz Jacopetti, Nicotero, Cavara szerzőtrió 1962-ben, Cannes-ban bemutatott Mondo cane (Ocsmány vagy Kemény világ, szabad fordításban) című filmjéhez köthető. A mondo filmek alapvetően dokumentumfilmek, melyek a világ különféle kultúráinak erőszakra és szexre kihegyezett bemutatására törekednek. Jacopettiék intelligens koncepciófilmjeit először egy igen masszív divathullám (Russ Meyer és John Waters is készített például mondo filmet), majd, főleg a hetvenes évek második felétől, számtalan csupán sokkolásra kihegyezett, sokszor profi horrorfilmes maszkmesterek bevonásával készült áldokumentumfilm követte, melyek közül talán a Faces of Death (A halál arcai)-sorozat a legismertebb.

A nyolcvanas évek talán legismertebb snuffbotránya a japán Guinea Pig-filmekhez fűződik. A hat részt megélt videókamerás sorozatban főként lányok tűrőképességét tesztelik a legkülönfélébb kínzásokkal és csonkításokkal. Bár egyes részekben vannak rendkívül élethű és hihető felvételek, és legendák is terjedtek valódiságukról, a filmek megrendezettek voltak. Az alkotók ellen eljárás indult annak idején Japánban, és Deodatóhoz hasonlóan nekik is bizonyítaniuk kellett, hogy a filmekben speciális effektusok szerepelnek. Sokan hitték, hogy a felvételek valódiak, többek között Charlie Sheen is (nem kizárt persze, hogy bekokszolva), aki az egyik rész megtekintése után feljelentést tett az FBI-nál.

Sokkal inkább nekrofil témája, erős szexualitása és időnként gyomorforgatóan beteges jelenetei miatt vált hírhedtté és kultikussá Jörg Buttgereit '87-es nyugat-német amatőrfilmje, a Nekromantik. A művészi ambícióktól sem mentes alkotás mentős főszereplője hullákkal lép szexuális kapcsolatba (az egyik jelenetben egy édeshármasnak is tanúi lehetünk), majd a film végén katartikus erekció kíséretében egy késsel felhasítja hasát, majd egy véres ejakulációt követően végleg kileheli lelkét. A Nekromantikkal kapcsolatban is rögtön szárnyra kaptak a pletykák, melyek szerint a filmben szereplő hullák valódiak voltak. Ezek a híresztelések hamisnak bizonyultak, a filmben azonban kibeleznek és megnyúznak egy nyulat, ami egyértelműen valódi felvétel.

Kim Ki-Duk a nyugati kultúra képmutatásáról


A Mondo Cane lengyel plakátja

A Tavasz, nyár, ősz, tél...és tavaszt és a Bin jipet rendező Kim Ki-Duk 2000-es filmjében, az egy halászközösség életét bemutató Szigetben több állatkínzó jelenet is van, élve nyúznak meg többek között egy békát. A dél-koreai rendező több interjúban is elismerte, hogy a jelenetek valódiak, a filmes állatgyilkosságokra irányuló nyugati reakciókkal kapcsolatban pedig felhívta a figyelmet a kultúrák közti alapvető hozzáállásbeli különbségekre, példának pedig azt hozta fel, hogy az emberek nap mint nap fogyasztanak marha-, illetve disznóhúst, mégsem tudatosul bennük az állatok tényleges leölésének ténye.

Filmes manipuláció, feljelentés

Toepler Zoltán filmjén kívül nemrégiben két másik magyar filmben is öltek állatokat a művészi hatás fokozása érdekében, de az Álszent című filmmel ellentétben az Elégia című filmben legyilkolt lovakat nem a forgatás kedvéért vágták le, a Taxidermiában látható disznóvágást pedig feltételezhetően az uniós előírásoknak megfelelően végezték el.

Ismert tény az is, hogy Várkonyi Zoltán 1965-ös Kőszívű ember fiai című Jókai-adaptációjában a film elején a főhős szánját üldöző farkasokat valóban lelőtték a forgatás során.

De hogy maibb és ideillőbb példánál maradjunk: Tarr Béla 1994-es Sátántangójában szintén macskát gyilkolnak, ráadásul egy tízperces vágatlan jelenetben: a kislány, miután azt nézi, hogy mindenki tangózik, felmegy a padlásra, kiönti a tejet, beleteszi a patkánymérget, és a kiscicája fejét belenyomja. Végignézi a hosszú haláltusáját, majd kifekszik vele a szabad levegőre, hogy együtt nézzék a holdat, és közben az élettelen tetemet simogatja. Angliában be sem akarták mutatni a filmet állatokkal szembeni kegyetlenségre hivatkozva, majd Tarr a Guardiannek adott interjújában azt állította: végig állatorvosi felügyelet mellett zajlott a forgatás, és a macska a látszat ellenére nem halt meg, sőt a rendező saját háziállata lett.

A fikciós filmek kedvéért elvégzett (vagy csak felvett) állatgyilkosságok, jogi- és morális vonatkozásukon túl, filmes szempontból mindenképpen a legcinikusabb hatásvadász eszközök közül valók. Ha mindez erkölcsi mondanivalóval is párosul, akkor pedig egyértelmű manipulatív képmutatásról van szó. Sergio D'Offizi, a Cannibal Holocaust operatőre bevallotta, hogy utólag helyteleníti, amit a hatás kedvéért annak idején a forgatáson tettek, és hogy bizonyos morális határoknak a művészi alkotás hevében való átlépése "szakmai gyengeség".

A Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület (HEROSZ) a kismacskás ügyben csütörtökön állatkínzás alapos gyanújával feljelentést tett a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Bővebben az ügyről>>>

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!