Koltai új filmre készül Amerikában

2006.02.16. 11:29
A Sorstalanság rendezője új filmre készül az Egyesült Államokban. A forgatókönyvet Michael Cunningham, Az órák című regény szerzője írja és Susan Minot, az Este című bestseller írója. Ez utóbbi regényből készül a film, angolul. Az amerikai lapok szerint a tárgyalás utolsó szakaszában állnak.
Koltai Lajos mikor megköszönte a filmszemle zárógáláján első rendezésének, a Sorstalanságnak járó "2005 legnézettebb filmje"-díjat, hozzátette, "a film már megy a maga útján". Olaszországban 80 kópiával indítják, és bár Amerikában csak egy New York-i moziban játszották, és azt is az Oscarra nevezés miatt, de "kilencven százalékos volt a kritikusok fogadtatása". Nemsokára Angliában és az Egyesült Államokban is forgalmazzák a filmet.

A rendező most mégsem a Sorstalanság miatt tartózkodik New Yorkban. A Reuters híradása szerint a Focus Filmmel és a Hart Sharp Entertainmenttel már a szerződés aláírására készül, hogy filmre vigyék Susan Minot Este című bestsellerét.

Főszerepben a haldoklás

Minot és a Pulitzer-díjas Michael Cunningham (Az órák) adaptálják a regényt egy haldokló nőről, aki egy hétvége alatt visszaemlékszik ifjúságára, és negyven évvel azelőtti találkozására élete nagy szerelmével. Emellett két lányát is nyomon követhetjük, ahogy megismerik a történetét és felkészülnek a halálára. A filmet angol nyelven forgatják.

"Első rendezését, a Sorstalanságot Magyarország Oscarra nevezte, az operatőrként ismert filmest pedig Oscar-díjra jelölték a Maléna című filmért" - írja a Reuters Koltai munkásságáról.

Nem Koltaival tervezték

Az Este forgatása júniusban kezdődik Rhode Islanden. United Artist készítette elő a projektet, de Tony Goldwyn rendezésében tervezték.

Susan Minot nemcsak íróként ismert: 1996-ban társforgatókönyvíróként működött közre Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmjében.