Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
Ilyen rajongói filmeket készítettek már a Batman-, vagy éppen a James Bond-sorozathoz, sőt volt, aki újraforgatta az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói című kalandfilmet, mégis a legtöbben a Csillagok háborúja univerzumába álmodják saját sztorijukat.
Ilyen filmet készít éppen pár lelkes magyar Star Wars-rajongó is, ráadásul a már megjelent előzetes fényképek tanúsága szerint más magyar próbálkozásokkal ellentétben nem lakótelepi folyosókon partvissal hadonászó Jediket láthatunk majd az alkotásban, az autentikus jelmezben szereplő főhősök ugyanis precízen kidolgozott, szinte már a hivatalos filmek látványvilágával egyenrangú digitális világban mozognak.
A második csapás
A Second strike (Második csapás) című több mint hetven perces film az első és második hivatalos Star Wars-film, tehát a Baljós Árnyak és Klónok támadása közötti eseményeket meséli el, és a Hoth rendszer egy havas bolygóján, a Corusanton, illetve egy a Star Wars-galaxisban eddig még nem létezett meleg, erdős bolygó, a Kantonian 7 felszínén játszódik.
"Két év telt el Qui-Gon Jinn jedi mester halála óta. A titokzatos Sith-ről azóta sem hallott a nagy Jedi tanács. Valaki ismeretlen okból megölte Sifo-Dyas Mestert, és félő, hogy most tanítványa, az ifjú Mala'Fys életére tör. Tudomásukra jutott, hogy egy űrkalóz információkkal rendelkezik a merénylőről. Yoda és Mace Windu Mesterek - a Jeditanács két vezetője - úgy határozott, hogy Lim-Koitar Jedi lovag járjon utána az ügynek. El kell mennie az ifjú Mala'Fys-ért, majd utána járnia a Hoth rendszer béli nyomnak, s mindent elkövetni annak érdekében, hogy rájöjjenek a titokzatos merénylő kilétére." - olvasható majd a nemsokára elkészülő film elején, amikor is a Csillagok háborúja-alkotásokban nélkülözhetetlen űrben repülő szöveg meséli majd el az előzményeket.
Még az átlagfeletti névmemóriával rendelkező Star Wars-fanatikusok sem ismerhetik fel a szövegben szereplő karaktereket, ezért talán érdemes megjegyezni, hogy Mala'Fys egy bizonyos padawan, aki Sifo Dyas mester tanítványa volt, Sifo Dyas pedig az a karakter, akit a Klónok háborújában többször is megemlítenek, hiszen ő volt, aki megrendelte a klónhadsereget.
"Nem akartunk olyan sztorit írni, ami ellentmond a hivatalos filmeknek, nem akartunk sok új titkot elmondani az univerzumról" - mesélte Cs. Nagy Endre, a Second strike rendezője, magyarázatul, hogy miért nem a Star Wars-sztori főszereplőiről készítettek filmet.
"A film ötlete 1997 körül vetődött fel, amikor már nagyon vártuk az új részeket, a forgatókönyv első változata pedig egy évvel később született" - mesélt a film születéséről Cs. Nagy Endre, aki szerint akkoriban még túl fiatalok voltak egy ilyen feladathoz, ráadásul amikor némi pénzt is kellett volna fektetni a vállalkozásba, mindenki elvesztette a lelkesedését.
Az író-rendező 2002-ben azonban újból feldobta az ötletet két barátjának, akikkel bele is vágott végül a munkába, később bővült a stáb: volt, aki főszerepet vállalt és egyben a lézerkardok effektjeit is elkészítette, más valaki több tucat statiszta szerepet eljátszott, és emellett digitális trükköket barkácsolt.
A hétfős amatőr stáb persze mégsem teljesen amatőr: a rendező is a filmszakmában dolgozik, az operatőr, Szada András ezzel a mesterséggel keresi meg a betevőt is, a látványért és a trükkökért felelős szakemberek pedig grafikusként dolgoznak.
"A filmkészítés szórakozásnak indult, de végül olyan jó lett a végeredmény, hogy a stábban többen szeretnénk referenciamunkának is felhasználni a Second strike-ot" - mondta el Cs. Nagy Endre, aki szerint három év alatt legfeljebb egymillió forintot költöttek a hetvenperces filmre, persze ebben az összegben nincs benne a számítógépek ára, amelyek közel négyezer órán át dolgoztak a trükkökön. Mindez azt jelenti, hogy az alkotógárda három fős keménymagja három éven át havonta tízezer forintot fektetett be a filmbe, vagyis még annyit sem költöttek szenvedélyükre, mint egy kemény dohányos cigarettára. Ebből az összegből ráadásul telte egy greenbox-stúdióra is, ahol azokat a jelenteket vették föl, amik mögé később számítógépes grafikával húzták fel a hátteret.
A Second strike-nak már van honlapja is, bár ott elég kevés információt tudhatunk meg a készülő filmről, viszont hétvégén, az Átjáró Nap Sci-Fi és Fantasy Fesztiválon már részleteket is láthatnak a Csillagok háborúja-fanatikusok a filmből, és az alkotók reményei szerint a Sithek bosszúja világpremierjének napján már az ő filmjüket is bárki megnézheti. A Second strike-ot ingyenesen lehet majd letölteni a netről, hiszen a Star Wars- univerzum helyszíneit, karaktereit csak akkor lehet szabadon felhasználni, ha az elkészült alkotásból a stáb egyetlen tagjának sem származik közvetlen anyagi bevétele.
Felismerések
George Lucas egyébként támogatja a rajongói filmeket, mivel szerinte ezek az alkotások teszik élővé a Csillagok háborúja-legendáját, ráadásul lehetőséget adnak a tehetséges fiataloknak, hogy megmutassák, mire képesek.
A Sithek bosszújának közeledtével egyébként egyre több ilyen jellegű film tűnik fel az interneten, talán az egyik legnépszerűbb a másfél hete elkészült Revelations (Felismerések) című, több mint negyven perces alkotás, amit bárki letölthet több formátumban is a film angol nyelvű honlapjáról.
Az oldalon böngészve megtudhatjuk, hogy a film készítői azért vágtak a nagyszabású projektbe, hogy megmutassák akár kevés pénzből is tudnak látványos filmet készíteni, de a végső céljuk persze egy nagyköltségvetésű, szélesvásznú egész estés alkotás.
A rendező ugyan azt nem árulta el, hogy mekkora volt a film költségvetése, de annyi azért kiderül, hogy ötezer dollárnál, azaz körülbelül egymillió forintnál többe biztos nem került a női jedikről szóló Revelations, ami a magyar rajongói filmhez hasonlóan ugyancsak három év alatt készült el.
A Revelationst Észak-Virginiában, Marylandben és Wahingtonban forgatták helyi filmes szakemberek, akik mind lelkesedésből, ingyen dolgoztak a filmen. A film költségeire szponzoroktól gyűjtöttek pénzt, közel nyolcvan rajongó támogatta az alkotást, amit többek közt már Baltimore-ban és más amerikai városokban is bemutattak a mozik. Az előadásokra természetesen mindenki ingyen mehetett el.