Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
"Még nem forgatnak, de már sokan dolgoznak az építkezésen" - mondta a pomázi stúdióval átellenben működő kicsi kocsmában szerzett helyi informátorunk, amikor kimentünk a Hév mellett fekvő, könnyen megközelíthető helyszínre. Elmondása szerint kevés helyi munkaerőt foglalkoztatnak az építkezésen, mert "mindenre megvannak a bennfentes embereik".
Látogatásunkkor a stúdió területén valóban csak az építkezés nyomai látszottak. A falak állnak, a 2250 négyzetméteres és az 1500 négyzetméter alapterületű stúdiók mellett elkészültek a kiszolgáló épületek is. Ezek a forgatások infrastrukturális hátterét adják majd: díszletépítő műhelyek, irodák, öltözők, étterem. Pár munkás hegesztett, és a területen szanaszét szórva állt a rozsdás vasszerkezet és a törmelék.
Pomáz - átadás előtt
"Ezen a héten adjuk át a két elkészült stúdióépületet" - mondta el később kérdésünkre Novák Emil operatőr, a Stern Filmstúdió szóvivője, de a pontos napot nem nevezte meg. Szerinte ez nem csúszás a 2004 szeptemberére tett ígérethez képest. "Amikor bejelentettük az ütemtervet, az csak egy elképzelés volt. Mivel a beruházást teljesen magántőkéből finanszírozták, ekkorra tudtunk elkészülni. Ez nem egy kórházátadás. Elsősorban praktikus szempontokat vettünk figyelembe" - mondta Novák, aki a beruházás pontos költségeiről nem nyilatkozott. Az Index információja szerint összesen 3 milliárd forintból épült fel a komplexum.
Az első Pomázon forgatott film egy amerikai-angol koprodukció lesz, digitális technikára készül, és sok 3d-elemet használ majd. További részletekkel, mint például filmcímmel, Novák nem szolgált. Egyébként az áprilisra beharangozott 15 millió eurós költségvetésű Alpha Numeric című thrillert, amiben Winona Ryder és Val Kilmer kergeti az orosz maffiát, a hírekkel ellentétben nem itt forgatják.
Riválisok? Riválisok.
"Két dolog miatt jönnek Magyarországra a külföldi filmesek: az egyik a 20 százalékos adókedvezmény, amit a filmtörvény kínál, a másik pedig az olcsóbb piac. Nagyon kell figyelnünk arra, hogy versenyképesek maradjunk, és olcsóbban tudjunk dolgozni, mint például Prága - mondta el Novák. Prágában most is tömegével gyártják a szuperprodukciókat: legutóbb az Óment és a Rózsaszín párducot, jelenleg az új James Bond-filmet, a Casino Royale-t készítik a cseh fővárosban. "Etyekkel azonban nem leszünk riválisok" - tette hozzá a pomázi szóvivő. Szerinte a két stúdió egymás mellett fogja majd kiszolgálni a bejövő megrendeléseket. "Minden produkciónak más az igénye. Biztos lesz olyan, amelyiknek Etyek túl nagy vagy túl drága. Ők jönnek majd hozzánk."
Krisán László, az etyeki beruházás ügyvezető igazgatója korábban az Indexnek ugyanilyen diplomatikusan azt fejtegette, hogy régión belül sem lesz rivalizálás: "A filmgyártás keresi az utat Kelet-Európa felé, Magyarországon eddig erre nem volt lehetőség, az elmúlt 20 évben a csehek is kapacitás szűkében voltak, most ők is bővítenek. De ha az egyikőnk beindul, akkor kölcsönösen segíthetjük egymást". De Novák meglátása szerint a régióban Prága simán elhalássza az A- és B-kategóriás amerikai filmek nagyrészét, Magyarországra pedig egyelőre az olcsóbb, 60 millió dollár alatti költségvetésű produkciók jönnek. Gárdonyi László, a Mafilm lányvállalatának, a Mafilmszcenikának az igazgatója hirdetett végül az Indexnek eredményt: "Az egészséges rivalizálás jót tesz. De inkább országon belül rivalizáljunk".
"Ha elkészül a két nagy stúdió, egy évben optimálisan kettő-három A-kategóriás hollywoodi produkciót tud az ország kiszolgálni" - mondta el Novák. Kérdésünkre, hogy miért pont ennyit, azt válaszolta, hogy gyenge az infrastruktúra és a képzett magyar szakemberek is kevesen vannak. Egy A-kategóriás (60 millió dollár feletti) produkció kiszolgáló személyzete pedig világosítókkal, díszletépítőkkel, esetleg statisztákkal elérheti az 500 főt is. Novák szerint sok esetben a hazánkba látogató külföldi stábok külföldi munkaerőt hoznak magukkal. Példaként hozta fel, hogy itt forgató amerikai produkciók inkább angol szakembereket kérnek Londonból, ahelyett, hogy magyarokat foglalkoztatnának.
A Mafilm áll, az MMK vár
"Jelenleg az Magyar Mozgókép Alapítvány tulajdonában nincs egyetlen stúdió sem" - tudtuk meg Tóth Erzsébettől, az Alapítvány főtitkárától, amikor az épülő stúdiókkal szünetet tartottunk és áttértünk a felújítandókra. "A 2006. évi költségvetési törvényben van egy olyan passzus, miszerint az ÁPV Rt. térítésmentesen átadja az alapítványnak a Mafilm Rt és a Filmlaboratórium többségi tulajdonát. Ennek a feltétele, hogy szülessen egy kormányhatározat. Egyelőre erre várunk."
"A Mafilm azért kerül a közalapítvány tulajdonába, hogy elkezdjük azokat a fejlesztéseket, amik az elmúlt tizenöt évben elmaradtak" - fogalmazott a főtitkár. Konkrét tervekkel azonban nem szolgált, csak annyi biztos, hogy "fejlesztés és a tőkebevonás" lesz. Mint mondta "előbb meg kell kapjuk a jogokat".A Mafilm Rt-hez tartoznak egyébként Magyarország jelenleg működő legnagyobb stúdiói: a Róna utcai és a fóti stúdiók. Fóton 23 000 négyzetméter szabadtéri terület található egy a stábok által állandóan fejlesztett, tíz éve épült középkori díszletfaluval (itt a Notre Dame óta főleg akasztós középkori filmek készültek, mint a Le a fejjel! című Tímár-mozi, vagy a Hóhér című német-osztrák-magyar koprodukció, majd a spanyol inkvizíció idejében készült spanyol-angol-magyar Harag napja és legutóbb a Kincses sziget). Emellett két, egyenként 1000 négyzetméter alapterületű, felújításra szoruló stúdió áll (a Máriássy stúdióban készítették Jancsó Miklós új filmjének, az Ede megevé ebédemnek a siratóházas jeleneteit), és a Róna utcai, szintén felújítandó stúdió is 1000 négyzetméter (itt rendezte például Koltai Lajos a Sorstalanság belső részleteit).
"Magyarországon jelenleg a műtermek kapacitásának hiánya a legnagyobb gond. A Mafilmnek ugye 3000 négyzetméter, a Hajógyári-szigeten 1200 négyzetméter, a Soroksári úti HD stúdiónak 800 négyzetméteres kihasználható belső területe van. Prágában egyedül a Barandov stúdióban 9000 négyzetméter a műtermek mérete" - mondta el erről a mafilmszcenikás Gárdonyi László. Szerinte, ha elkészülnek az épülő stúdiók, akkor a régión belül Magyarország előkelő helyre kerül.
"Minden évben előfordul, hogy nem tudunk produkciót fogadni a szűkös lehetőségek miatt. Hollywoodban van egy mondás: Azok a jó stúdiók, ahol mindig legalább 30 százalékos szabad kapacitás van" - mondta el a szakértő. A nagy hollywoodi stúdiók például állandóan fenntartják a műtermeik egy részét, hogy fogadhassák a hirtelen beeső produkciókat. "Az a jó helyzet, ha bejelentkezik egy ügyfél, és nem részesül visszautasításban. Filmet akkor kell csinálni, amikor van" - tette hozzá.
A szakértő szerint az épülő új stúdiók a filmes szakma szempontjából is pozitívumot jelentenek. Egyrészt folyamatos, állandó munkát biztosítanak majd a hazai szakembereknek, másrészt az utánpótlás nevelés is felszálló ágba kerülhet.
Etyek - gyalulás a porban
Ahogy már megírtuk, a cannes-i pavilonban tartották május 18-án az Andy Vajna és Demján Sándor nevével fémjelzett etyeki Korda Filmstúdió prezentációját, ami a visszatérő magyar fesztivállátogatókban enyhe déja vu érzést keltett. Két évvel korábban ugyanitt tárta a világsajtó elé az akkori kulturális miniszter, Hiller István az etyeki komplexum tervét. És még azóta sem kezdték el az építkezéseket.
Krisán László ügyvezető igazgató ekkor számolt be a több hónappal azelőtt is bejelentett honvédelmi ágyúütegek elbontásáról. Az Index kérdésére azt is elmondta, hogy az építési engedélyeket már megkapták. És hogy mikor kezdik el építeni? "A mostani állás szerint egy év múlva már éghet a munka Közép-Európa legnagyobb stúdiójában" - válaszolta akkor.
A hat stúdiót, köztük a 6000 négyzetméteres vízi műtermet és a kiszolgáló épületeket 3-4 ütemben fogják felhúzni, az első épület 2006-ban épül fel. A stúdió adatai a csúszás ellenére nem változtak: a 150 millió euró értékű projekt 600 embert foglalkoztat majd az ígéretek szerint.
"Nem tudunk konkrét időpontot. A szóbeszéd szerint az év végére várhatóak az első épületek" - mondta most Gonda Mihályné, az etyeki polgármesteri hivatal főelőadója. Az etyeki polgármesteri hivatal megerősítette, hogy a Korda Sándor Filmstúdió már megkapta az építési engedélyt, viszont az engedélyeztetést végző bicskei jegyző másként tudja: "Az építési engedély nincs kiadva, csak a tereprendezésre adtunk ki egy úgynevezett részépítési engedélyt. Mindenhol azt mondják, hogy a bürokrácia hátráltatja az építkezést. Ez nem így van: egy ekkora, komoly projekt engedélyezése időbe kerülne, erre felkészülhettek volna" - mondta el Molnár Julianna jegyző.
A Korda Sándor Filmstúdió képviselői erre többszöri megkeresésünkre sem reagáltak, mintahogy arra sem, hogy valóban itt készül-e majd a Terminátor 4.
"Ki kell menni a faluból, de nem fog látni még belőle semmit" - igazít útba egy etyeki polgár a stúdió felé, amikor a polgármesteri hivatalból helyszíni szemlére mentünk. És valóban: a tizenöt hektáros egykori rakétabázison egyelőre semmi jele Közép-Európa legnagyobb stúdiójának. A bejáratnál egyetlen kutya és egy biztonsági őr unatkozik, és beljebb nem is jutunk. Kívülről látszik, hogy a területen állnak ugyan munkagépek, de építkezésnek semmi nyoma. A fű elvadult, mindenhol sitt, föld és szemét, és a volt bázis infrastruktúrájának a nyomai.
"Gyalulják itt a földet rendesen. Két hete kezdték, reggel héttől este hétig, fél órás ebédszünettel. Tizenhetedikéig meg kell lenniük" - árul el műhelytitkokat helyi informátorunk. A területen valóban álldogálnak munkagépek, de a rakétabázis lebontásra ítélt kőfala például - egy rövid szakasztól eltekintve - teljesen ép még. Információink szerint az építési vállalkozó nem foglalkoztat helyi munkaerőt, egyedül a biztonsági őrök etyekiek.
Lesznek magyar szakemberek
Annak érdekében, hogy növekedjen a képzett, "iparos" szakemberek száma, a pomázi stúdióhoz kapcsolódóan filmes iskolát is indítanak a helyszínen szeptembertől. Az itt forgatandó filmekkel ellentétben Novák Emil erről konkrét adatokat is tudott mondani: a hathónapos kurzusok közt lesz majd világosító, díszletépítő és videótechnikus képzés. Hogy konkrétan kik oktatják majd az iskolában az elméleti és gyakorlati képzést? "A legjobb magyar szakemberek" - válaszolta Novák, majd hozzátette, hogy a legjobb növendékek a képzés befejeztével rögtön munkát is találhatnak majd a stúdióban, vagy azoknál a cégeknél, akik a szakmai oktatásban részt vesznek majd. A féléves képzések 220 000 (díszletépítő, világosító) és 320 000 forintba (segédoperatőr, videotechnikus) kerülnek majd.