Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
Világok harcát alig több mint két hónap alatt (72 nap) vették fel New Yersey és New York közelében, a tervezett költségvetést (130 millió dollár) nem lépte túl és csak további pár milliót költöttek a forgalmazásra.
Persze a stáb kipróbált szakemberekből áll, akad olyan filmes, akivel az E.T. óta együtt dolgozik a rendező. A film producere, Kathleen Kennedy is régóta Spielberg munkatársa, és maga is nehezen hiszi el, hogy minőségromlás nélkül ilyen gyorsan és túlköltekezés nélkül elkészült a film.
A speciális effekteken 250 ember dolgozott tíz hónapig. A rohamtempó oka az volt, hogy Spielberg és Cruise naptáraiban hirtelen szabadult fel egy kis idő, úgy döntöttek, belevágnak az utómunkába. Másrészt a Született július 4-én sztárja szabaddá akarta tenni magát a mindennél fontosabb július 4-i hétvégére, tehát már csak emiatt is sietniük kellett.
Nem támad a Mars
A rendező vonzódása a földönkívüliek iránt nem újkeletű, a H.G. Wells 1898-as regényéből készült 1953-as Világok harca-film hatására már kamaszként összefércelte első sci-fijét. Aztán 1977-ben megrendezte a Harmadik típusú találkozásokat, az első igazi, nem csak földi életformákról szóló moziját. Ezt követte az 1982-es E.T. - A földönkívüli.
Ami a Világok harcát illeti, a kilencvenes években a hollywoodi sztárrendező egy árverésen vette meg az Orson Welles-féle rádiójáték kéziratának utolsó megmaradt példányát. Mint közismert 1938-ban Halloween előestéjén adták elő a Wells-könyv Welles-féle átiratát: a támadó marslakókról szóló áldokumentum hangjátékot UFO-szakértőkkel, beépített utcaemberével tarkították. A műsort még szignál is megszakította, hogy beszámoljon egy égő, azonosítatlan tárgy lezuhanásáról. Kitört a tömeghisztéria, ami később az 1940-es chilei és ecuadori rádiós feldolgozáskor is megismétlődött.
Spielberg 2003-ban változtatott az alaptörténeten: arról egyeztetett David Koepp-pel - aki a Világok harca mellett a Jurassic Park és Az elveszett világ forgatókönyvét is írta -, hogy a film ne az 1890-es években játszódjon a viktoriánus Angliában és ne marslakók offenzívájáról szóljon, hiszen a Mars-expedíciót követően a földlakók számára kiderült, hogy a vörös bolygón nincs élet. A karaktereket is átdolgozták: a főhős, Ray Ferrier egy átlagos képességű, családi problémákkal küszködő newarki dokkmunkás lett, aki egyben apa is. Amikor kopogtatnak az ajtón a földönkívüliek, éppen lányával és fiával találkozik.
Spielberg a celluloidban hisz
Rékassy Károly
Dakota Fanning (Rachel Ferrier):
Talmács Márta
Justin Chatwin (Robbie Ferrier):
Simonyi Balázs
Tim Robbins (Ogilvy):
Rátóti Zoltán
Spielberg emellett azt a luxust is megengedte magának, hogy celluloidra forgatott és azon is vágott. Bár a Wirednek kijelentette, hogy egyvalaki rátudná venni, hogy digitális kamerával forgasson, és az George Lucas. Az Indiana Jones negyedik epizódja kapcsán hosszan vitázott erről a két grandiózus filmes ám a Világok harca legújabb változatának rendezője állítja: szereti azt az isteni érzést, hogy bármikor megállíthatja a filmszalagot, és belenézhet kockáról kockára. És ezúttal még ennél maradt.