John McClane vagyok, alkoholista

Az internetet böngészve többször belefutottam egyes filmes adatbázisokon a Hasonló filmek elnevezésű menüpontokba. Bizonyítandó, hogy a gépnek is van lelke, sőt még humorérzéke is, az IMDb rubrikája a Csupasz pisztoly 2-t dobta ki a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed mellé. Számos filmrajongó kételyeit fogalmazta meg szarkasztikusan ezzel: nem fordul-e önmaga paródiájává Bruce Willis, ha ötvenkét évesen is meg akarja menteni a világot? Beszédesek a rajongói fórumokon indított topicok nevei is: a "Nem azt nyilatkozta Bruce, hogy soha többé?"-től a "HAHAHAHA!!!" címűekig.

Kevesen gondolták volna a nyolcvanas évek alkonyán, hogy bizonyos Roderick Thorp Nothing Lasts Forever (Semmi nem tart örökké) című regényének hőse a mozivásznakon évtizedeken átívelő sikersztoriba kezd majd. Máskülönben nyilván értelmesebb magyar címet kapott volna az eredetiben Die Hardra (kétségtelen, csak az angol nyelvben értelmezhető szójáték), itthon Drágán add az életedre keresztelt akciófilm. Bruce Willis John McClane szerepével indította útjára annak a lecsúszott, szarkasztikus, folyton másnapos, mocskosszájú, ám kőkemény zsarunak a zsánerét, amit aztán az évek során ő maga járatott csúcsra. Hisz nem csak az alapmű későbbi folytatásaiban, de egyéb szerepeiben is ezt az összehúzott szemöldökű, keményöklű, whiskey-lehelletű macsó-vonalat vitte tovább. Mert cool volt akkor. De vajon még mindig az? Tény, hogy a negyedik részben a káromkodást visszafogta, és anonim alkoholisták közé lépett, mivel próbál kilábalni a válása okozta apátiából.

Fő hangulati elem a patriótizmus

Az első és a harmadik epizódot jegyző John McTiernan, valamint a másodikat készítő Renny Harlin után ezúttal - az épp trilógiává dagadó Underworldből ismert - Len Wiseman vette át a rendezői posztot. "Középiskolába jártam még, amikor az első Die Hard bejött a mozikba - emlékszik vissza a rendező. - Suli után mindennap fogtam a kamerámat, és két haverral az utcából nekiálltunk leforgatni a saját McClane-sztorinkat. Na jó, nem voltak olyan jó effektek benne, mint az igaziban, de mi azért szerettük." A direktor maga is belátja, kiválasztása a franchise idei rehabilitálására sokakat meglepett. "Biztos, hogy nem én vagyok az első, akire az emberek gondolnak, ha egy új Die Hard-epizódról van szó. Viszont a stúdió valami teljesen mást akart ezúttal, valami sokkal modernebbet. Nem hiszem azonban, hogy nagyon elütne a sorozat többi részétől a negyedik darab, s erre épp Bruce Willis a garancia. Ahol ő van, az Die Hard."

A negyedik epizódban Amerika a szokásos július 4-i csinnadrattára készül, ám egy csapat technoterrorista beleköp a levesbe. A frusztrált rendszergazdák nem kisebbet tűznek ki célul, minthogy az ország - és talán mondhatjuk, hogy ezzel az egész világ - gazdasági életét lekapcsolják a lélegeztető gépről. Mindezt számítógépes hálózatok leállításával. A folyamatos leépülés a közlekedési lámpák kiiktatásával kezdődik, ám a háromnapos terv végső állomása az energia- és vízellátás teljes blokkolása. John McClane, aki nagyjából úgy lép be egy programba, ahogy Tim Allen a Totál káoszban, azaz derékmagasságban, telitalppal, nehezen tudja követni, mi miért történik, de nem is ez a dolga. Hanem hogy megkeresse és nagyon keményen, mindenféle digitális trükk nélkül felpofozza a hackereket. Biztos, ami biztos, a forgatókönyv teremtői azért társat is adtak az ex-zsaru mellé a szintén hacker Matt Foster személyében (Justin Long).

Terroristák egy felhőkarcolóban, terroristák egy repülőn, és New York, New York, New York. A Die Hard franchise első három része alaposan megsínylette a 9/11-hez köthető öncenzúrákat, mégha ezeket csak ideiglenesen is gondolta komolyan mindenki. A negyedik epizód apropóján a stúdió jó erősen megnyomta hát a hazafias feliratú tollat, hogy visszanyerjen valamit a megtépázott renoméból. Kezdve azzal, hogy a számos kurta-furcsa címváltozat (a Die Hard 4.0-t Willis úgy magyarázta, "szó lesz benne valami számítógépes dologról_") után végül a Live Free or Die Hard mellett tették le voksukat az illetékesek, ezzel is visszhangozva az amerikai nép legnemesebb szlogenjét, a szabadságot. S mivel a film történései a legnagyobb nemzeti ünnepük, a július 4-i függetlenség napjára esik, ennél jobban már nem is tudták volna fokozni a csillagos-sávos lobogós nagy népi hurrát.

John McClane lánya a főgonosszal

"Azt hiszem, én vagyok az egyetlen a filmben, aki nem lő rá senkire - szomorkodik Kevin Smith, aki szintén feltűnik majd. - Amikor megérkeztem a forgatásra, rögtön megkérdeztem Lent, a rendezőt, hogy milyen puskát kapok, de ő azt felelte, semmilyet, nem lesz a kezemben fegyver. Kiábrándító volt! Szerepelni egy Die Hard epizódban, és nem tenni mást, csak fecsegni? Egy idő után szinte biztos voltam benne, úgy ahogy vannak, kivágják majd a jeleneteimet, hiszen nem robban fel bennük egyetlen autó sem, csak információkat közlök a titokzatos ellenről a főhősöknek. De jelen állás szerint ezek igenis fontos infóknak tűnnek a történetvezetés szempontjából, így jó esélyem van rá, hogy mégiscsak megmaradok." Ezt az ellent pedig Timothy Olyphant alakítja; ő vezeti azt a cyber-terroralakulatot, ami a sötét középkor szintjére akarja lebomlasztani az Egyesült Államokat. A forgatókönyvírók számára a karakter ötletét egy néhány éve megjelent újságcikk adta, amiben ez állt: "Bár borzasztó dolog végignézni egy torony rombadőlését, tudni, hogy micsoda anyagi és emberi áldozatot követel mindaz, ám az igazi fenyegetettség napjainkban sokkal inkább a cyberterrorizmus. Ha valaki képes feltörni azon számítógépek rendszerét, amelyek ma már nem csak a kommunikációt, de az életünk alapvető szükségleteit is szabályozzák, összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat képes ezzel okozni". Az újságcikk egy-két flekkben felhívta a figyelmet mindarra, amit már az 1995-ös Hálózat csapdájában című Sandra Bullock-fim óta kismilliószor láthattunk, legjobb feldolgozása talán a 24 című sorozatban volt.

Smith szerint a hatalmas költségvetésű, városnyi embert foglalkoztató hollywoodi produkciókban időnként a sok bába között elvész a gyerek, hiszen annyi forgatókönyvírót foglalkoztatnak egyszerre, hogy az szinte átláthatatlan. Így még az az abszurditás is előfordulhat, hogy Smith ír magának egy oldalnyi szöveget, amiről csak ő tudja, hogy tőle származik. "Amikor kiderült, hogy kicsit belenyúltam a szerepbe, csak annyit kértek, azért maradjak meg a Die Hard keretein belül. Hiszen bármennyire is csábító lett volna valamiféle Jay és Néma Bob féle monológot belecsempésznem a szövegkönyvbe, ezt mégsem tehettem meg. Így inkább olyasmi lett, mint egy istenverte Joe Pesci-duma."

És a hollywoodi produkció közetelző kellékét, a csinos nőt korábban a Végső állomás 3. és a Fekete karácsony című filmekben láthattuk, míg manapság a Tarantino rendezte Grindhouse-ban tűnik fel. "Sokan elintéztek annyival, hogy kellett egy nő is a filmbe, hogy egy érzelmi szálat is megfelelően ki lehessen bontani a történetben, de azt gondolom, ennél azért nagyobb szerepet szántak nekem - nyilatkozta Mary Elizabeth Winstead, McClane lánya. - Sokat persze nem mondhatok a történetről, legyen elég annyi, hogy ha az akcióhős szerepét nem is lopom el Bruce Willistől, azért én is belekeveredem egy-két melegebb szituációba." Közös jelenetei Timothy Olyphanttel akadtak.

A cikk - Hanula Zsolt írása - a VOX mozimagazin júniusi számában olvasható