Bruce Willis megsérült a dzsungelben, és perel

2004.11.24. 14:10
Az akcióhős gondatlanság vádjával beperelte a Revolution Studios-t, mert úgy véli, az ő hanyagságuk miatt sérült meg A Nap könnyei című film forgatásán.
Az ügyet már a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság tárgyalja. A vád szerint a stúdió hibájából a sztár maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett, amikor 2002 októberében a produkció pirotechnikai csapata vaktöltényeket sütött el, és egy repesz Willis homlokához csapódott.

Bruce Willis, Monica Bellucci
Jelenet a filmből

A Nap könnyeiben a színész Waters főhadnagy szerepét, az amerikai elit tengerészgyalogos-kommandó, a SEAL egyik vezetőjét játssza, akinek a nigériai dzsungel közepéről kell kimenteni a háború sújtotta övezetben rekedt amerikai állampolgárokat. Waters itt ismerkedik meg Kendricks doktorral (Monica Bellucci), aki egy helyi menekültkórházat vezet és nem hajlandó sorsukra hagyni védenceit.

A film természetesen hemzseg a harci jelenetektől. A különleges effektek eredetileg a talajt érték volna, az egyik állövedék azonban a föld helyett a színész fejét találta el. A Smoking Gun információi szerint a vádirat szövegében az áll, hogy az eset Willisnek "különlegesen nagymértékű lelki, fizikai és érzelmi károkat és szenvedést okozott".

"Filmsztár és híresség"

A felperes nem állapított meg konkrét kártérítési összeget, de a vádirat kiemeli, hogy a negyvenkilenc éves színésznek már eddig is "orvosokat és egyéb ápoló személyzetet kellett fogadnia" és várhatóan a jövőben is kénytelen lesz hasonló kiadásokat fedezni. A jogi szöveg Willist egyébként mint "világszerte ismert filmsztárt és hírességet" emlegeti.

A sztár ügyvédei azt állítják, hogy a Revolution Studios és Joe Pancake, a speciális effektekért felelős csapat vezetője nem ellenőrizte kellő gonddal, hogy a lövedékek biztonságosak voltak-e a jelenet forgatása előtt és a megfelelően képzett szakemberek működtették-e azokat.

A Revolution Studios szóvivője, Sean Dudas, eddig csak annyit közölt, hogy nem hajlandók egy jelenleg folyó eljárás ügyében nyilatkozni. A stúdiót 2000 májusában Joe Roth alapította és olyan sikeres mozifilmeket gyártott, mint a Vin Diesel főszereplésével készült xXx, vagy a Ki nevel a végén? Jack Nicholsonnal és Adam Sandlerrel.