Fincher a saját farkába harap

A hatvanas évek végétől hosszú éveken át egy mániákus sorozatgyilkos tartotta rettegésben a San Franciscó-i öböl környékét. A magát Zodiákusnak – jelentése: állatövi jegy - nevező gyilkos fontosnak tartotta, hogy neve fennmaradjon az utókor számára. A dolog iróniája, hogy most Fincher filmje is ezt a kívánságát szolgálja.

A Zodiákus miközben újabb és újabb gyilkosságok szegélyezték útját, szorgosan írta leveleit, képeslapjait, titkosírással kódolt üzeneteit először a legkülönbözőbb lapoknak, majd 1969-től leginkább a San Fransisco Chronicle-nek. Itt célba is talált, az újság kész volt zsarolásának engedelmeskedve megjelentetni üzeneteit. Megszállott újságírói pedig véget nem érő nyomozásba kezdtek a háttérben. Köztük Robert Graysmith, a Chronicle képregényrajzolója, a Zodiákus központi figurája. „A gyilkos végül óriási fölénybe került a rendőrséggel szemben, ő diktálta az iramot. Nála volt a hatalom”, interpretálja a történetet a Graysmitht játszó Jake Gyllenhaal.

Csaknem egy évtizeddel az első brutális lövöldözés után Graysmith már a Zodiákus-ügyet taglaló könyvén dolgozott. Miután segítséget kapott egy híres San Franciscó-i rendőrnyomozótól, az újságíró saját elmélettel, sőt, saját gyanúsítottal állt elő. Az 1986-ban megjelent könyv, a „Zodiac” (és folytatása, a későbbi „Zodiac Unmasked”) írója azt állította, hogy megfejtette a gyilkos titkos íráskódját, bebizonyította, hogy a gyilkos projektort használt kézírása álcázásához, sőt, Graysmith a bűntények asztrológiai mintázatát is felfedezte. Ő maga és két könyve lett David Fincher új filmjének alapanyaga.

Klikk!

Fincher nem először nyúl a sorozatgyilkos-tematikához. 1995-ben a Hetedik című krimi írta felül a műfaj sablonjait sötét világával. A Hetedikhez képest azonban a Zodiákus lényege a realitásban gyökerezik. A perfekcionizmusáról hírhedt direktor, a forgatókönyvíró James Vanderbilt és a producer Brad Fischer 18 hónapot töltött a Zodiákus-gyilkoságok utáni nyomozással és kutatással. Ennek során még egy világhírű törvényszéki nyelvészszakértőt is felkértek a levelek vizsgálatára. A nagy időtávlat és a közben felhalmozódott információk birtokában Fincheréknek nehéz dolga volt a relatív valóság feltérképezésében: “Rengeteg a mendemonda – magyarázza a rendező -, ezért találkozni akartam a résztvevőkkel és a szemükbe nézni – hogy lássam, hihetek-e nekik. Hihetetlenül nehéz volt olyan filmet készíteni, amely egy embert posztomusz ítél el.” A direktor vallomása összecseng főhőse, Graysmith hitvallásával, amely a filmben is elhangzik: “Tudnom kell, ki ő. Meg kell állnom vele szemben, a szemébe kell néznem. Tudnom kell, hogy ő az."

“A film három férfi és a gyilkos utáni nyomozásuk története” összegez Jake Gyllenhaal. A Zodiákus az első gyilkosságok megmutatásával indít, majd két újságíróra, Graysmithre (Jake Gyllenhaal) és Paul Averyre (Robert Downey Jr.) koncentrál – illetve arra a folyamatra, amint az ügy elkerülhetetlenül szippantja őket magába. A másik oldalon pedig két detektív, Dave Toschi (Mark Ruffalo) és partnere Bill Armstrong (Anthony Edwards) kerül közeli kapcsolatba a Zodiákussal. Az újság és a rendőrség végül egyetlen gyanúsítottnál köt ki, Arthur Lee Allen (John Carroll Lynch) személyénél. Annak ellenére, hogy Fincher filmje finoman állást foglal, vagy legalábbis lehetséges megoldást sugall, az ügy megoldatlan: máig nem derült fény a gyilkos kilétére. Finchert is Vandelbolt forgatókönyvének feloldatlan zárása ragadta magával: “Tetszett, hogy nincs tiszta végkifejlet, ám ugyanakkor kielégítőnek érzem a végét, mivel életszerű, hiteles. Vannak dolgok, amik nem bonthatóak ki rendesen és kész.”

A hitelesség Finchernek az egyik legfontosabb szempont. A végtelenségig ismételteti például a jelenetet a színészekkel: a Zodiákus forgatásán a hatvan-hetvenszeri felvételismétés sem volt ritka. Film helyett pedig a digitális rögzítésre szavazott, így egy Thomson VIPER FilmStream kamerát használtak. “Ez nem amolyan megkoreorafált hetvenes-évek-feeling, hanem a valóság” – méltatja a rendezőt Gyllenhaal. A rendezőnek amúgy meghatározó alapélménye volt a Zodiákus-ügy: “Emlékszem, hogy hazafelé heteken át járőrkocsi követte az iskolabuszunkat. Amikor ezt otthon elmeséltem az apámnak, lassan megfordult a székében és azt mondta: ‘Igen. Van egy sorozatgyilkos, aki négy-öt embert megölt és Zodiákusnak hívja magát. Azzal fenyeget, hogy kilövi a busz kerekeit, aztán meg a gyerekeket öli meg, ahogy kiszállnak a buszból.’” A kisiskolás Fincher számára a gyilkos az elképzelhető legnagyobb mumus volt, a film ettől is személyes.

Fincher és Fischer a Sony Pictures Entertainmentet keresték meg a filmmel, ám a stúdió két óra tizenöt percnél hosszabb filmet nem engedélyezett. Végül más stúdiókat is megkerestek a költségek megosztása miatt, így a Paramountot vagy a Warner Bros.-t. Miért volt ilyen nehéz eset a film? “Nincsenek benne autós üldözések. A szereplők meg egy csomót beszélnek. Egy képregényrajzolóról szól és egy gyilkosról, akit sosem kaptak el. Hát igen, a stúdió pedig aggódik…”- mondja Fincher. A “beszélős film” azonban koncepció: Alan J. Pakula filmje, Az elnök emberei című film lebegett a rendező szeme előtt mintaként. “Hiszen ez is egy újságíróról szól, aki bármi áron meg akarja kaparintani a sztorit – és aki életében nem volt még nyomozóriporter. Az ő megszállottságának a története ez.” Finchert sem érdekelte karaktereinek előtörténete. “Nem akartam időt tölteni azzal, hogy megrajzoljam mögéjük a hátteret. Csak azt akartam tudni, mit cselekedtek ebben az ügyben.”

Talán ezért mondta Mark Ruffalo: „Olyan ez, mint a saját farkába harapó kígyó. Fincher, aki az ügy megszállottjává vált, a megszállottságról csinálta ezt a filmet. Azokról az emberekről, akik szintén megszállottan kutatták az igazságot.”

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!