Az NBC Universal szemet vetett a DreamWorksre

MTI
Amerikai sajtójelentések szerint az egyik nagy amerikai filmipari óriás, az NBC Universal szemet vetett a DreamWorks mozivállalkozásra, amit tíz évvel ezelőtt alapított Steven Spielberg rendező a Walt Disney-nél dolgozó Jeffrey Katzenberggel és David Geffen producerrel. A lapok szerint egymilliárd dollárt is fizetne az NBC Universal.

A főleg rajzfilmjeiről ismertté lett DreamWorks egyik illetékese ugyan azt közölte, hogy a stúdió nem eladó, de később már csak nem kívánta kommentálni a sajtót, amely olyan részleteket is közöl, miszerint nem a tavaly önállóvá vált rajzfilmes részleg, a DreamWorks Animation SKG a vételi kísérlet tárgya, hanem a maradék, azaz az élőszereplős mozifilmeket készítő stúdiórész.

Az NBC elsősorban azért szeretné megszerezni a DreamWorks-öt, mert akkor fejlődő DVD-üzletága olyan jelentős mozisikereket felvonultató filmekkel gazdagodhatna, mint például az Amerikai szépség vagy A gladiátor. A mozikasszák az utóbbi időben nem hoztak elég pénzt az amerikai filmstúdióknak, ezért fordulnak fokozottan a DVD-kiadási üzlet felé. Más vélemények szerint az Universal és a DreamWorks jól kiegészítené egymást a filmpiacon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58