Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMár ez az ingatlan sem fingatlan
További Kritika cikkek
A Spancserek már nem hibbantabb, mint a japán mellteke, de másfél óra szóviccparádé mellett sok kínos lazáskodás, plusz az utóbbi évek egyik legagyafúrtabb figós poénja is mind megtalálható benne. Így az elrettentő szóvicces magyar cím is jár a filmnek, amit angolul szimplán Szeretlek, haver-re (I Love You, Man) kereszteltek. Bár ennyi erővel lehetett volna Ciki, ha cuki a cimbi is. Az agyrém poénok miatt viszont nem a forgatókönyvírón nevetünk, hanem vele: a főhős ugyanis ezekkel próbál havert szerezni.
A házasság előtt álló Peter annyira élhetetlen, hogy recskázni csak a saját menyasszonya fotójára szokott, és a Csokoládét és Az ördög Pradát visel-t sem csak a nője kedvéért nézi végig. A lányokkal még istenien kijön, de igazi haverja sose volt. A menyasszony barátnői ezt intő jelként értelmezik, pár év, és a fickó azzal mehet az agyára, hogy akkor is aggódó telefonokkal bombázza, ha a csaj csak a szomszédba ugrott át egy deka lisztért. Peter ezt meghallja: annyira rendes gyerek, hogy nekiáll havert szerezni.
A kínos pillanatokat megalapozó kiindulóhelyzet önmagában nem egy nagy durranás, állt is jó tizenegy évet a forgatókönyv, mielőtt valaki leforgatta. Az elmebeteg Zoolander és az Apádra ütök forgatókönyvírója viszont iszonyat jó gárdát szedett össze a Spancserekhez. A ciki főszereplőt a Felkoppintva és a Lepattintva mintapasija, az angyali mosolyú Paul Rudd játssza, jövendőbeli legjobb haverja meg Jason Segel, a Lepattintva csalódott hősszerelmese és az Így jártam anyáddal című sorozat papucspasija.
A legjobb mellékszereplő-páros A nevem Earl agysejtgyilkos szőke picsáját is játszó Jaime Pressly, és Jon Favreau, a Vasember rendezője, aki itt akkora sültparaszt, hogy már csak a citromkarika hiányzik a szájából. Mikor a nője például szívességet kér tőle, cserébe megígérteti vele, hogy az esti szexhez pomponlánynak öltözik. A lista nem lehet teljes Peter seggfej munkatársa, a "főnözött hajú broki" nélkül, és muszáj megemlíteni Lou Ferrigno színész-testépítőt is, aki a 78-as Hulk-sorozat főszereplője volt, és itt önmagát játssza. MégAndy Samberg, a Saturday Night Live komikusa a leghalványabb Peter meleg tesója szerepében.
Ha nem azt számolgatjuk, hogy hány forintot fizettünk nevetésenként (nálam ötven forintra jött ki), akkor a Spancserek egy kifejezetten kellemes vígjáték megkapóan életközteli helyzetekkel, de 7/10-nél többet azért nem érdemel. Paul Ruddot nagyon szeretem, csak főszereplőként még sosem hengerelt le igazán. A beépített reklámok is ordenárék. Plusz szeretnék beírni egy nagy feketepontot a magyar szinkronért. Nem mintha rossz volna, az "ingatlan már nem fingatlan" például nagyon fülbemászó. A bajom az, hogy ezeket a komikusokat a saját hangjukkal szerettem meg, és a moziban nem csak a játékuk hetven százalékát szeretném megkapni.
Rovataink a Facebookon