Így vert át bennünket Robin Hood

Édesanyám, én nem ilyen lovat akartam (4/10) – Sixx

Ridley Scott és Russel Crowe Robin Hood címmel leforgatott egy elbaltázott történelmi kalandfilmet, amit ezzel az erővel hívhattak volna Gladiátor 2-nek is. A klasszikus Robin Hood-legenda elemeiről csak érintőlegesen volt benne szó, beleket viszont ontanak bőven. Még nagymonológ is volt, hálistennek nem annyira rettenetes, mint a véres homokban, szandálban előadott, szánalmas vinnyogás annak idején.

A legújabb Hood-inkarnáció előtt senki egy szóval sem említette, hogy ez egy franchise rebootja lesz, ami akciófigurákat és Crowe fejével ékesített bögréket igyekszik eladni, hogy aztán egyszer legyen egy második fejezet is. Az előzetesből sem jött le, hogy a sherwoodi erdőről említés sem esik a filmben, és a nottinghami seriff se annyira vérgeci, mint szokott lenni, hanem csak egy egyszerű csinovnyik.

Szó sem volt arról, hogy a középkori európai történelmet análisan inzultálják a történet kedvéért, és várak kapuját rohamozó angol íjászokat mutogatnak, miközben ők 1199-ben éppen a tüzérség szerepét látták el, és eszük ágában nem volt a bazinagy íjakkal kapukat döntögetni – ez pont olyan, mintha a janicsárok ágyúkat toltak volna maguk előtt Eger ostromakor.

Nem mondta senki, hogy Robin Hood nem a tolvajok fejedelme, hanem egy kőműves fia, akit gyerekkorában nagy trauma ért, és ezt csak úgy tudja feldolgozni, hogy János királlyal majdnem aláíratja a Magna Chartát. Az is meglepő volt, hogy Robint nem is úgy hívják, ahogy szokták, és akkor még a terepruha (zöld harisnya, helyes kis csákó fickósan félrecsapva) hiányát nem is említettem.

Eleve, kit érdekel a mesék eredete? Miért kellene nekem tudni, hogy mit csinált a boszorkány, mielőtt mézeskalácsból házat épített volna? Nézzem, ahogy egy barlangban kiszedegeti a tükröket a mézeskalács szívekből, majd bedarálja a cuccot, és helyes kis téglákat süt belőlük? Robin Hood az angolok Rózsa Sándorja, a perzekútorok elől bujkáló, a szegényeken élősködő nemeseket és papokat fosztogató, igazságos haramia, aki elszereti a gonosz és ronda seriff elől a jócsajt, és esténként vaddisznót süt nyárson, míg a holtrészeg haverjai lelkesen énekelnek.

Ridley Scott ehelyett egy jóindulattal is csak homályosnak nevezhető történelmi háttérbe helyezte a történetet, amiben a keresztes háborúból hazatérő Robin akaratán kívül mindenféle udvari intrika és hatalmi harc egyik bábja lesz, míg a végén a király is majdnem rá hallgat, de csak majdnem, mert a film végére azért kiderül, hogy coki neked, Jancsi, én nem fogok alattad kínlódni, inkább megyek az erdőbe, ahol majd a második részből kiderül, hogy lesz belőlem csuklyás útonálló.

A film képi világa pont olyan, mint a Gladiátoré és a Mennyei királyságé, nyilaznak és kardoznak ezerrel, nagy testű lovakon csörtetnek a páncélinges nemesek, tökig sárban turkálnak a parasztok. Akad lassított felvétel is, ami azért különösen fájó, mert a film 140 percig tart, és ugyan az akciók, illetve Crowe (Robin) és Max Von Sydow (Lord Loxley) jelenetei kifejezetten jól sikerültek, sőt, a főhős és a Cate Blanchett alakította Lady Marion násztáncára szánt percek is értékesek, bőven maradt még vágóasztalra való jelenet, sőt egész történetszál is.

Akik a klasszikus történetet szeretnék látni új köntösben, mindenképpen várják ki a folytatást.

Pimp My Robin Hood (7/10) – Valuska

Ridley Scott mindenkit átvert az új Robin Hood-filmmel, és nagyon jól tette. Nem versmondóverseny ez, ahol a nagy hős nagy tetteit strófákba szedve kell ugyanúgy visszamondani mindenkinek, mert az a kultúra lényege, hogy újra és újra, de kicsit máshogy, a saját történetünkre ferdítve meséljük el azt, ami közös.

Robin Hood közös hősünk, de még inkább az angoloké, akik többféle verzióban ismerik a törvényen kívülit. Nekünk Walt Disney-től Kevin Costnerig sokan sokféleképpen mesélték el, hogyan nyilazott a sherwoodi erdőben. Híres sztori, nem is mertek eddig bátran hozzányúlni, de az utóbbi évek filmes tendenciái, amelynek során minden hőst teljesen megpimpeltek Batmantől Hulkig, hogy megfeleljenek a sokkal keményebb, sötétebb és erőszakosabb hősképnek, magával rángatta végre ezt a kedves, kalandfilmekbe illő alakot is. Aki elég romantikus és szimpatikus volt ahhoz, hogy annak idején miatta faragjunk ágakat íjjá, és nyilazzunk az erdőben szarvas alakú bokrokra. Megkérdőjelezhetetlen hős volt, akinek homályos múltjával nem foglalkozott senki, a hős lényegisége ugyanis a titok.

Amit eddig könnyed magyarázatokkal megoldottak, azt most alaposan felépíti Ridley Scott, mert mindenkinek van múltja, ami érdekesebb az elhasznált jelennél. Christopher Nolan se bohóságból kezdte újra az alapoknál: nem ugyanaz a Batmanje, mint Tim Burtonnek.

Ridley Scott megpiszkálta a nagy mesét, hogy Russel Crowe szupermacsó alkatára húzza rá Robin Hood alakját. Kérdés, hogy Crowe alakult Robin Hoodhoz, vagy fordítva, de ha kicsit az utóbbi is történt, az egyáltalán nem baj. Ez a Robin Hood egy felvezető film az igazi meséhez, amit mindenki vár, hogy a kisemmizettek küzdjenek az elnyomók ellen az erdőben. Én is ezt várom, de ha már így alakult, fogadjuk el Ridley Scott Gladiátorból és Mennyei királyságból gyúrt Robin Hoodját. Főleg, hogy jó karakter, de nem olyan romantikus mesehős, mint Kevin Costneré, hanem becsületes és egyszerű íjász. Akinek, mint minden hősnek, meg kell harcolnia saját apaképével. Hogy lehetne enélkül bárki főhős?

Nem a legnagyobb mester Ridley Scott, inkább a látvány és a lehetőségek szerelmese, aki tehetségét a Szárnyas fejvadászban mutatta meg, tudását meg azóta sokszor a Black Hawk Downtól az Amerikai gengszterig a Thelma és Louise-on át. Van, aki a Gladiátort is ide számítja, én nem. Az óriási csatajelenetek és tapicskolós melodrámák váltogatják egymást egy rendes kalandfilmben, amiben van szerethető főhős, még szerethetőbb amazon és humor, mínusz búzamező a végén, ami már jelentős különbség. A Robin Hood kifejezetten jó kalandfilm.

A véres-mocskos kalandozásban és harcokban Scott igyekszik megtalálni az érzelmet, és ha nem találja, akkor teremt. Itt szokott botladozni, de Cate Blanchett annyira kemény, kitartó és jó Lady Marionnak, hogy nem lehet elrontani. Remek Max von Sydow is öreg és vak Loxleyként, aki látását, ahogy fiát is, az idők során elveszítette. Úgy nyert vissza mindent Robin miatt, és lett a félbolondnak tűnő öregből újra házát védő úr. A latin-amerikai János királyt nem bírtam csak.

Annyi történetvariáció van, ahányszor elmesélik, ami jól van így, mert különben borzalmasan unalmasan böfögnénk mindig vissza ugyanazt, és semmi újat nem tudnánk meg magunkról és a világunkról. Ridley Scott jó filmet csinált, nem kell szégyenkeznie, a marketingesek viszont segíthettek volna előzetesen felépíteni a nézői elvárásokat, mert így jön a Sixx-féle csalódás. Az nem jó, ha magunkkal kell küzdenünk filmnézés közben, nem magával a filmmel vagy János királlyal.