Mintha tetemre hívás lenne a divathéten

Engem még soha nem abuzált Gucci-ruhás nő, nemhogy négy, Louis Vuitton-táskával, és nem éreztem azt, hogy a picsáskodásnak lenne olyan pontja, amiből ne lehetne viccet csinálni. A Szex és New York 2. című 140 perces Abu-Dzabi-turistafilm egyfelől elérte, hogy egy álló napra meggyűlöltem minden embert, macsó férfit, szingli nőt, szaros pelenkázó anyát és a filmben langyiknak nevezett homoszexuálist. Ha a Dolce & Gabbana gyártana aranyozott-gyémántozott gépfegyvert, akkor az Összeomlás Michael Douglaseként venném a vállamra a New York-i Ötödik sugárút problémáit, amiből annyi van, hogy exportálni kell az Emírségekbe. Például Charlotte-nak szétcseszik a Valentino ruháját!

A sorozatot bírtam: volt négy önálló történetekkel rendelkező karakter, közülük Carrie külön jó találat volt, mert bár nekem nem tetszik Sarah Jessica Parker, kifejezetten szórakoztatóan adta elő az érzelmes picsáskodást. De jött a mozi, vele az első rész, végül a második, aminek az első órájában úgy húzzák keresztül a roppant egyszerű problémának (egy pillanatra ellaposodott a kapcsolat, hupsz) a bemutatását a hattyúkkal és glamúrral sarkított melegesküvőn, mintha tetemre hívás lenne a divathéten. Ha elmennek tevegelni, akkor is négyszer öltöznek át, ami a Cosmopolitan érettségi tételére lefordítva: ha 140 perc a film, akkor az egyenlő rengeteg jelenet szorozva négy ruhával.

A sorozatban tök jó kérdéseket tettek fel a mindennapi női és szerelmi dolgokról, és azokra viszonylag emberi és szórakoztató válaszokat adtak. Vagy csak így akarok emlékezni a szériára, ami azért a melodrámával játszott, míg ez már csak a giccsel.

Egyébként 140 percben se sikerült megoldani, hogy a négy karakternek legyen saját sztorija, csak Carrie-nek, de az is minimum kacagtató. Ha én Sarah Jessica Parker lennék (mínusz orr és hatalmas fej), akkor igazán rákérdeztem volna, hogy egy ilyen hosszú és RÓLAM szóló filmben tényleg annyi-e a nagy problémám, hogy kurvára idegesítem a férjemet, vagy ő engem, majd elutazom a luxusvilágba, ahol összetalálkozom egy korábbi pasimmal és lecsókolom, majd hisztizni kezdek.

Az okos és karrierista ügyvédnő, Miranda a Szex és New York Hegyi Barbarájaként nem a hatos villamoson ismerteti a körúti színházakat, hanem Abu-Dzabiban mondja fel a Lonely Planet vonatkozó kivonatát, mert ha már kimentek abba az istentelen gazdagságba a helyi Tourinform támogatásával, akkor valakinek el kell mondania a szájával, hogy nem véletlenül élnek ott emberek. Ha a magyarok egy országimázs részeként befizették volna magukat, csikósok és huszárok jöttek volna lassítva a rónán, csak hogy értsük.

Persze a nők csadorban járnak, de abból meg kétféle következtetést is le lehet vonni amellett, hogy ugyanúgy Guccit viselnek: 1. milyen vicces, ahogy a sültkrumplit becsempészik a fátyol alá, 2. Amerikában is csador alatt tartják a nőket, befogják a szájukat, mert irtózatosan megrengeti minden női hang és megszólalás az obeliszkszerű magabiztossággal álló, mit álló, meredező férfitársadalmat. Mondjuk a magyarul héliumhangon vinnyogva megszólaló nők önmagukban idegesítőek.

A filmnek egy jó szereplője van, a bármilyen üzleti, morális vagy eldöntendő kérdésre szopással vagy nyalással válaszoló, ötvenvalahány éves Samantha, aki a metronóm pontosságával nyeli az ösztrogéneket és a faszokat, de poénokra redukált karakterében legalább van valami lendület. Ő mondja a film bölcsességét is, hogy "súg a puncim".

A poénokat lehet rendszerezni, mert vannak fingós poénokra építő filmek, vannak az intellektuálisokra és vannak a faszos poénra épülők, mint a Szex és New York, amivel semmi baj nem lenne, bár a lánynézőknek egy pillanatra elakadt a lélegzete az álló faszos poénkodáson, ami közvetlenül a vízipipaszopóst követte. Az mondjuk jogos műfaji kérdés, hogy a faszos poénok elbírják-e a tevepata-pina típusú, az időzónás és a berúgós vicceket, vagy pedig az már ilyen crossover, mert a langyizáson hálásan nevetett a közönség az elején, ismételgették is.

Ez kezd olyan lenni, mint a Bridget Jones, mondja Carrie Bradshaw egy ponton, ami sajnos egy ponton sem igaz, bárcsak lenne olyan, akkor megütné azt a szintet. A mozival sikerült mindent hazavágnia a Szex és New York alkotóinak, ami jó volt a négy picsogó New York-i lány történeteiben. Az első rész 65 milliós költségvetésére hoztak 415 millió bevételt, most hasonlóra készülnek, mert a pénztáraknál nincs igazság.