Kungfubalett helyett DiCaprio

Christopher Nolan nemcsak leporolta a Wachowski testvérek 99-es sikerreceptjét, de magasabb szintre emelte: nincs szüksége parasztvakító latexre és kungfubalett mögé csomagolt bölcsességekre, hogy székbe szögezze a nézőt. Jó alapsztorival, lendületes forgatókönyvvel, jó színészekkel és ötletes díszletépítéssel is képes volt elérni ugyanezt. A sokmilliós CGI-látványvilág nála csak bonustrack egy duplaalbumon.

Nehéz úgy lelkesen írni az Eredetről, hogy ne keverednénk spoilerezésbe. Pedig ebben a filmben aztán semmi új nincs, amit ne látott volna a néző a Dark Cityben, a 13. emeletben meg a Mátrixban, vagy ne olvasott volna valamelyik Philip K. Dick-regényben. A virtuális valóság ötlete, meg az álmokban turkálás elég régi tudományos-fantasztkus közhely, de Nolan előző filmjét, a Sötét lovagot sem azért szerettük, mert még soha, senki nem dolgozta fel előtte Batman, Joker és Kétarc viszonyát az elmúlt hetven évben. A lényeg a hogyanon van, és Nolan, mint mindig, ezúttal is kiváló klisé-újrahasznosítást végzett.

Annyit azért elárulahunk, ami a trailerben is benne van: a nem túl távoli jövőben a félillegális álomkommandók az ipari kémkedés nagyágyúi. A főszereplő Cobb (Leonardo DiCaprio) is egy ilyen csapat főnöke, azaz a mamutcégek rengeteg pénzt fizetnek neki, ha megszerzi a konkurens vállalatigazgató mocskos titkait. Ilyenkor Cobb és csapata (Joseph Gordon-Levitt, Tom Hardy és Ellen Page) kémfilmekbe illő konspirációs trükkökkel elrabolja és benyugtatózza a célszemélyt, hogy aztán a koponyájában rohangáljanak egy közös, kollektív álom segítségével. Egy vállalatigazgató agya önkéntelenül is erődítménybe zárja a titkokat, ha pedig felkészítik a hasonló támadásra, tudatalattija öltönyös-puskás testőrökkel próbálja kidobni az álomkommandót a fejéből. Ez egy Nolan-kaliberű rendező kezében is kiváló alapanyag egy sok szálon futó, látványos scifiakcióhoz, de a sok robbanás mellett DiCaprio agya is rejt meglepetéseket. Philip K. Dick örömében könnyezve perelne, ha megérte volna.

Emléktolvajok bevetésen - Galéria

Jó húzás volt Nolantől, hogy barna és kék színekre cserélte a Mátrix-zöldet, mert a néző így a gyors jelenetváltások alatt is azonnal információt kap arról, álmot lát-e vagy valóságot. A kungfu-balettet és a belassított verekedést helyettesítő akciójelenetek nagyon látványosak, és bravúrosan lett megoldva, hogy az Eredet is tobzódjon falra felfutásban meg repkedésben. Mindebben Edith Piaf-dallamok is szerepet kapnak.

A főszereplők is remekek: DiCaprio jó pár pluszkilóval nőtte ki a vigyorgó tinibálvány szerepet, Ellen Page jó akkor is, ha nem terhes vagy kattant tini, a Szakaszban még gonoszt alakító, most már gyűrött arcú Tom Berenger mellékszerepben brillírozik, a rendező Batman-filmekből átmentett, kedvenc brit színészei (Cillian Murphy, Michael Caine) pedig soha nem voltak gyengék.

Az álomkommandós egyik átlagos napja - Galéria

Minden bravúrja ellenére az Eredetnek is van hibája: kicsit szájbarágós és megalkuvó film lett, hogy az Avatarhoz hasonlóan a scifibuzikon túli nézősereg számára is eladható legyenl. A sztori tobzódik olyan hollywoodi klisékben, mint a főhős fogadkozása, hogy ez lesz az utolsó melója, és a rendező is elsunnyog fontos információkat. A kiváló színészgárda háromnegyede pedig esélyt sem kap a kibontakozásra, minden tettük és mondatuk alá van rendelve a műkönnyekkel küszködő, egymáshoz egyáltalán nem illő Leonardo DiCaprio-Marion Cotillard duónak. Ez nálam 10/10 helyett csak 8/10-et jelent.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!