Ron szép pocakot, Harry tokát növesztett

Aggódtunk, hogy túl sötét és félelmetes lesz a Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész a Paulik családból filmtesztelésre kölcsönzött srácoknak, de mivel együtt nőttek a Potter-filmekkel, már Voldemorttól sem rémüldöztek. 2005-től néztük velük a Potter-mozikat, mikor Verus még 10 éves volt, legutóbb 2009-ben izgultak mellettem. Most már - hogy Vera 15, Fanni 17, Áron 20 éves - cinikusabban kezelték a témát: a komor pillanatokat bénának, Hermionét szerencsétlennek találták, és kicsiknek csak a sutább meztelenkedés miatt nem ajánlják.

A Halál ereklyéiben, akár az eddigi részekben humor és mágia is akad kis romantikával fűszerezve, csak épp az egyik legkomorabb alkotás lett a franchise-ban. Ebben mindannyian egyetértettünk. A játékidő nagy részében, a Potter-hasonmások mentőakciója és a Bodzapálca megszerzése között az erdőben kutakodnak, ami miatt a film kicsit olyan, mintha egy minimalista független horrort látnánk, a The Blair Witch and Wizard Projectet, csak ez épp - az IMDb adata szerint - 250 millió dollárból készült.

Nincs durva eltérés a regényhez képest, sőt ez követi leghűbben a történéseket, legalábbis Áron szerint. Hermione rendszeresen megosztotta a nézőkkel enciklopedikus tudását, nekem szükségem is volt a mankókra, mert én a srácokkal ellentétben nem olvastam az első hat regényt sem, pláne a most alapul szolgáló hetediket. A Harry Potter-könyvek nagyszerű, élvezetes stílusát (különösen a magyar fordítás színvonalát) szerintük nehéz megközelíteni filmen, most Fanniék csak a regény sajátos humorát hiányolták az adaptálásból.

A varázsvilágban a helyzet egyre súlyosabb, Harry és barátai nem térnek vissza a Roxfortba, hanem titkos küldetésre indulnak Voldemort horcruxainak felkutatása miatt. Így az eddig megszokott légkört hiányoltuk az ódon kastéllyal és környezetével. A helyszínek többnyire egészen prózaiak: üres erdő, sziklás tengerpart, szántóföld, London belvárosa. A történetvezetéssel szétesettebb a szokottnál, a közjátékok meg hosszúra sikerültek. Sok, eddig megszokott szereplő is eltűnik, vagy nagyon kevés szerephez jut, a hangsúly még inkább a Harry-Ron-Hermione trióra helyeződik, a játékidő nagy részét az ő dialógusaik és hallgatásaik uralják. Így felmerül a kérdés, hogy ők mennyit fejlődtek.

Nem viszik el könnyen a hátukon a filmet, pedig már egészen megszoktuk őket, jegyezte meg Áron. Csak Verus lepődött meg azon, hogy a Bölcsek köve óta Ron szép kis pocakot, Harry pedig tokát növesztett. Színészileg nem fejlődtek, csak hozzák a minimumot: Rupert Grint például féltékeny és dühös, ahogy meg van írva, semmi több, és még ő a legjobb. Fannit a Hermione-t alakító Emma Watson idegesítette, hogy még rendesen dühös sem tud lenni, csak áll a "bocs hogy élek" pózában. Akadnak azért remek színészek is a filmben, de az vagy CGI-lény vagy a 40 fölötti korosztályból érkezett (Alan Rickman, Ralph Fiennes, Helena Bonham Carter). A Mágiaügyi Minisztériumba való bejutáskor is csak azért éreztük, hogy színészek alakítják a főszereplő hármast, mert valóban színészek testébe költöztek. Meg a CGI-világból a görbe lábú, lelógó fülű Dobbyt találták jónak: Verus meg is jegyezte, hogy aranyos, mint mindig, a cipője is menő, csak sokáig kellett a megjelenésére várni.

A komoly pillanatokat Fanni inkább bénának találta: az esetlen mozdulatok, kínos párbeszédek már betették nála a kaput. Harry és Ginny múltkor a cipőbefűzéssel, most a ruhafelhúzással bénázott, ez egyszerűen szánalmas Verus szerint. Áron a kis erotikus pendítést találta a lány ruhájával nevetségesnek: "hisz Bonnie Wright nem éppen a megtestesült vonzerő". Ráadásul a párosuk körülbelül annyira esetlen, mint két kisiskolásé. Míg én a táncjelenet nem értettem, hogy  jutott eszükbe belerakni, Verust a lelkizések fárasztották: "Hermione például egyszer csak vakációra emlékszik vissza, és elkezdi nyavalyogni, hogy a szülei nem ismernék fel sem a fákat, sem a folyót, sem őt".

A mozivásznon nem jön át a regény sajátos humora, azért pár helyzetkomikumot viccesnek találtunk, de ezek elszigetelődnek a filmen belül. A Weasley ikrek a könyvben is fő poénforrások, a film is sokat köszönhet nekik hangulatban. Itt persze keveset szerepeltek, de az sokat dobott a dolgon.

Ami viszont látványosra sikerült, az Harry kimentése a Privet Drive-ról,  egészen izgalmas akció volt, ennél Áron a Mátrix második részére asszociált az autópálya-jelenet miatt. Fannit még az árnyék bábokkal bemutatott animáció ragadta meg. Szerinte forgathatták volna így az egész filmet. "Érdekes, mert még soha nem használtak rajzos elemeket az eddigi filmekben, eddig ha animálták is, az CGI-os élethűség miatt volt, mint most Dobby, meg a sárkányok, Daniel Radcliffe pattanásainak eltüntetése, ilyesmik, magyarázta. - Ez pedig kifejezetten elvont, fekete-fehér, érdekes figurákkal teleszőtt rajzfilmes újdonság volt".

Néhány jókor adagolt poénon kívül nevetés nem hallatszott a nézőtéren, időnként pedig, mint a spontán táncra perdülésnél, úgy éreztem, azért került a filmbe, hogy történjen valami szokatlan.

Mindezek ellenére abban megegyeztünk, hogy megéri a belépőjegy árát, de kicsiknek Áron szerint már csak Hermione kínzása és a sutább meztelenkedés miatt is ijesztő lehet, utóbbival a horcrux próbálja kihasználni Ron féltékenységét. Szerintem a fekete mágia sem gyerekmese, és itt már komoly szerepet kap, mivel Voldemort átvette az uralmat.

Megállapítottuk, hogy A Halál Ereklyéi kinőtt a régebbi Harry Potter-filmek kisebbek számára is fogyasztható családi mozi-kategóriájából. Nagyobbaknak pedig inkább kiéheztetés a második részre: sok minden kimaradt belőle, nem volt valami szívbemarkoló a látvány sem, de a következő résztől még mindezt remélhetjük.