Egy hülyegyerek frizurás, pizsamás férfi szalad mezítláb a velencei háztetőkön, idétlen mozdulatokkal próbál talpon maradni, majd ráugrik egy kackiás bajuszos rendőrtisztre, aki a lendülettől az egyik kanálisba zuhan, de rendőrsípja nem esik ki a szájából. Ha Rejtő Jenő forgatókönyveket írt volna, és romantikus ponyváit nem Marseille vagy Szingapúr rakpartjaira álmodja meg, hanem Velencébe, akkor pont ilyen bohókás jelenetekkel tömte volna tele műveit.
A P. Howard álnéven publikáló író viszont ezt csak annyira gondolta volna komolyan, mint azt, hogy tizennégykarátos aranyból lehet autót építeni, míg Az utazó című film készítői ezt a jelenetet is halálosan komolyan vették.
Bohózatnak ugyanis kiváló lenne a film, amiben egy titokzatos jónő (Jolie) a Párizs-Velence vonatúton felszed magának egy matektanárt (az Eddie Vedder legszebb napjaira emlékeztető frizurában feszengő Depp) hogy az őt követő Interpol-ügynökök és orosz maffiózók azt higgyék, ő egy bizonyos Alexander Pierce, akinek sikerült egy dömpernyi lóvét sikkasztania egy Nagyon Gonosz Embertől. Persze kiderül, hogy nem ő a tolvaj, ettől még hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokba keveredik, mert szerelmes lesz, és ilyenkor - legalábbis Hollywood szerint - a férfiember megvadul, és óriási baromságokra is képes egy nő kedvéért.
A franciák egész iparágat építettek erre a premisszára, Louis de Funes karriert csinált a személycseréből fakadó félreértésekből, és a hülye grimaszokból, éppen ideje lett volna feltámasztani ezt a méltatlanul elfeledett vígjáték-alfajt, de nem jött össze, mert Florian Henckel von Donnersmarck rendező a 2006-os, A mások élete című filmje után inkább egy Hitchcock-filmet akart magának.
A próbálkozás úgy állt bele a földbe, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: Depp és Jolie úgy ül egymással szemben a vonaton, mint két kisnyugdíjas a körzeti orvos várótermében. Nincs élő ember, aki ezt a két karaktert el tudja képzelni romantikus szituációban, Depp úgy méregeti az agyonsminkelt fejét billegető Jolie-t, mint egy nagyon különleges madarat, miközben görcsösen szorongatja elektromos cigarettáját. Szegény Depp, hol vannak már azok a napok, amikor egy forgatást azért hagyott ott, mert nem engedték cigizni? A kicsit ijesztően sovány Jolie a film nagy részében vagy merev arccal vonul a drágábbnál drágább ruhakölteményekben, vagy csücsörít, mint akinek éppen valamit készülnek a szájába rakni, és nem, ezt cseppet sem tartjuk erotikusnak, sőt.
A film első felének nyálas romantikája után jön egy izgalmasnak és feszültnek szánt második rész, majd a csúcsponton egy iszonyú buta és a nézőt teljesen hülyének néző befejezés, a moziból kifele menet viszont nem erre fog emlékezni senki, hanem arra, micsoda luxus elpazarolni ennyi pénzt és tehetséget egy ennyire semmitmondó tucatfilmre, amit még a főszereplők is látványosan untak. Csak akkor nézzük meg, ha az alternatíva a Szuperbojz című vígjáték (2/10).
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon