Az unalomban pusztul el a világ

Az Iliász nagyon unalmas történet. Egy háborúról szól. A Föld inváziója - Csata: Los Angeles is egy háborúról szól, megtámadják Amerikát az idegenek, ráadásul elég eredményesen, de van egy maroknyi katona, akik. Unalmas is. A két jelentős eposzi történetetben az is közös, hogy mindkettőben nagyon aprólékos részleteket mutatnak be az alkotók, legyen az fegyver, robbanás vagy csata. Mindkét történetben könnyedén azonosítható, az erkölcsi fejlődést szem előtt tartó hőssel van dolgunk, akiknek rendszeresen állandó jelzőik vannak: patrióta őrmester, bátor katona, zavarodott tekintetű férfi. Közös az is, hogy az eposzok általában verses formájúak, csak A Föld inváziójában a hexameterek egy nagyobb robbanásból és két rövid lövésből állnak, de legalább a robbanásra rímel a robbanás. A sztori egymondatos: jönnek az idegenek elfoglalni a Földet.

Mégis óriási a különbség, az Iliász minden részlete ügyesen van megírva, és nagyon sok élvezetes kultúrtörténeti, irodalmi vagy történelmi részletet találni benne, valamint erőteljes karaktereket. A Föld inváziója nyilván nem ilyen, ebben a moziban bőven megelégedett mindenki azzal, hogy egy csomót lőhet ész nélkül. Mindkettőnek van köze a valósághoz, még ha esetünkben csak annyi, hogy Amerikának van egy állandó ellenségképe: mindegy, hogy ufók, afgánok vagy irakiak. Ennek a filmnek semmi köze az idegenekhez ugyanis. A film definíciója szerint idegen mindenki, akit nem ismerünk, és aki veszélyes ránk, a civilizált emberekre (a civilizáció az, ami). Tehát idegen az amerikai számára az ufó, az iraki és az afgán is. A film jelentős részében ezért nincs is pontosan meghatározható ellenségünk, mert ha lenne, akkor máris baj lenne, mert nem lenne könnyű ölni. A District 9-ban ezzel ügyesen játszanak.

Képek a filmből

A Föld inváziója egyébként egy ügyetlenül összeollózott mash up: a sztori nagyjából a Támad a Mars, a hangulat a Black Hawk Down, a dokumentarista kamerakezelés A bombák földjén és a District 9. De a legnagyobb hatással valószínűleg a pornó volt a filmre, mert egyedül ott fontos az egy jelenetbe sűrített akciók és lövések száma minden előjáték és felvezetés nélkül.

A filmben meglepő mód vannak színészek is, de őket nem szeretném bántani, mert minek. Sokat dolgoztak a forgatáson azokban a nehéz katonai cuccokban, Aaron Eckhartról egyébként meg pontosan lehet tudni, hogy jó színész, Akhilleusz meg sérthetetlen (mínusz sarok). Mások is játszanak benne, itt jegyeznénk meg.

A filmben a legérdekesebb az az A4-es fehér papír lehetett, amit forgatókönyvnek neveztek viccből a forgatás alatt. Az még rendben van, hogy felírták a lap tetejére a címet, ahogy én is minden óracímet az iskolában, de utána néma csend. Rendszerint ezután én elaludtam, ahogy a filmen is. Nem történt semmi. Egy ideig nálam is működött a katasztrófaturista voyeur tekintete, nézegettem a lerombolt várost, működött is a teremtett világ egyszerre lohasztó és izgalmas látványa, majd az egész váratlanul kiüresedett. Ha valamit nagyon sokáig ismétlünk, akkor elveszti jelentését, így történt ezzel a pusztulásmozival is. Egyáltalán nem érdekelt, mi történik benne.

A film egy kísérlet lehetett, amely bizonyítja, hogy ma, amikor már a tévében ennél sokkal szörnyűbb és egyben izgalmasabb történeteket látunk, képtelenség nagyívű pusztulás- vagy háborús mozit csinálni. Hiába rángatják a kamerát, hiába játsszák el, hogy a csata közepében vagyunk. A bombák földjén című Oscar-díjas Kathryn Bigelow-film sikere pont azon múlt, hogy nem a nagy egészt akarta elmagyarázni, hanem egy apró részletet.

A film végén egy dolgot kívánok nagyon: bárcsak megkérdőjelezhetetlenül ellenállhatatlanok lennének az idegen lények, és örökre elpusztítanának minket.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!