Tilla és a gyilkos kancigány

Ha van jó tesztelő egy csicskáztatásról szóló, tanyán játszódó filmhez, akkor az én vagyok. Az nem kifejezés, hogy nem érdekelnek a szociális témák: én az alieninváziót meg a Total Recallt szeretem, és előbb veszek jegyet egy 3D-s, animált állatra, mint egy szegényre, ha pedig kiderül, hogy a fővárosban, értelmiségi középosztálybeli körülmények között élő, fiatal filmrendező új munkájának hajléktalanok a főszereplői, legszívesebben felgyújtanám a mozit.

Ehhez képes leültem a székbe, elindult a vetítés, és a Csicska gyorsabban lebilincselt, mint Vásárhelyi Mária a szocdem rabszolgáját. Vannak ilyen filmek,  példának ott van mondjuk a Jackie Brown eleje, ahogy Pam Grier az Across the 110th Street című számra megy befelé a mozgójárdán, hogy megkezdje a munkanapját a repülőtéren: még nem tudunk semmit, nem értünk semmit, de már beszipkázott a hangulat és érzelmileg viszonyulunk az egyelőre tökismeretlen főszereplőhöz.

Ebből a szempontból Tilla ezúttal a szociális alapon történő jogtalan fogva tartás, 8 napon túl gyógyuló erőszak és gyilkosság Tarantinója.

A Csicska óriási húzása az, hogy miközben nézzük, egy pillanatra sem jut az eszünkbe az, ami a film után annál inkább, miszerint milyen bravúros dolog 2010-2011-ben Magyarországon filmet forgatni fehér magyar embert fogva tartó és kínzó cigányról úgy, hogy a rendező ne essen bele egyik nyilvánvaló csapdába sem. Azért nem jut eszünkbe, mert a Csicska annyira sűrű, plasztikus és drámai film, hogy közben egyszerűen nem számít, hogy kinek milyen színű a bőre. A csapdát Tilla azzal kerüli el, hogy természetesen nem mond vagy sugall olyan tartalmatlan hülyeséget, hogy "nem számít, hogy kinek milyen színű a bőre", hanem elénk tesz egy lebilincselő sztorit egy hihetetlenül erőszakos emberről, aki nem akar mást, mint eltartani a családját, de közben olyanná válik, mint egy tanyasi Pol Pot.

Pedig az ember közhelyesen azt is várhatta volna egy kedves, érző szívű, médialiberális fiútól, hogy a filmjében majd túltesz a Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoport cigányt csak a Rózsakert Pláza parkolójában látott idiótáin is. De Tilla szerencsére nem ezen a pályán játszott.

Az erős hangulat hatalmas részben a zseniális színészi teljesítményt nyújtó Thuróczy Szabolcsnak köszönhető. Majdnem azt írtam, hogy címszereplőnek, pedig ő nem a csicska, hanem a gazdája, dehát ez a film abszolúte róla szól, nem pedig arról a szerencsétlen leépültről. A magyar verzió címe ebből a szempontból kissé félrevezető, angolul érdekes módon viszont a helyükre kerülnek a dolgok és Beast, vagyis Vadállat a címe. Az is igaz, hogy a csicska magyarul igen erős hangulatú szó.

A Csicska olyan, mint a azok a hallucinogén drogok, amiknek valós időben ugyan csak egy negyedóráig tart a hatásuk, de a fogyasztó ezt óráknak érzékeli.

Ebbe a kitágult húsz percbe belefért egy rakás igen erős jelenet, köztük a légpuskával lövöldözős, ami egyenesen hátborzongató és minden idők legerősebb magyar filmjeleneteinek egyike, nem csak a rövidek mezőnyében, hanem úgy egyáltalán.

Az Amerika napfényes nyugati partján lakó Juhász Imre pazar, sötét látványvilágot kreált, a film ritmusa tökéletes, az amatőr cigány mellékszereplők is jók, a Csicska pedig 2011 nagy magyar filmes eseménye a Vad Magyarország című természetfilm mellett.

Amikor a "hivatalos" magyar nagyfilmgyártás éppen összeomlott, a romokon nem dudva nőtt, hanem sokkal jobb filmek, mint amit sokan most siratnak. Tilla pedig most már nem az, aki az első filmje, a Pánik idején volt, vagyis az a külsős csávó, aki valahogy jobbat rendezett, mint a profik, hanem egy zsírprofi, saját jogon.