További Kritika cikkek
A film több, pofonegyszerű történetet mesél párhuzamosan és oldja meg konfliktusait egy nagyszabású, trükkökkel zsúfolt nagyjelenetben. 1979-ben járunk, az igazi férfiak rettentő barkót növesztenek a fejükre és harangnadrágban járnak még abban az Ohio állambeli kisvárosban is, ahol a történet zajlik. Pár kiskölyök, az iskola kirekesztettjei egy zombifilmet forgatnak a fateroktól csórt kamerával és a mama sminkkészletével, közben főhősünk, Joe (Joel Courtney) szerelmes lesz egy szőke lányba (Elle Fanning).
A forgatás alatt aztán tanúi lesznek egy vonatszerelvény kisiklásának, és itt indul el a második szál, amiben a légierő pánikszerű gyorsasággal lezáratja és evakuálja a kisvárost, mert az egyik felboruló vagonból kiszabadul valami nagy izé, és elkezdi leamortizálni a várost maga körül. A harmadik szálban pedig megtudjuk, milyen az, amikor egyedülálló apa nevel egy gyereket, ráadásul mindezt kétszer is, egy fiús meg egy lányos apa szemén keresztül, akiket még egy tragédia is összeköt, mintegy hab a tortán jelleggel.
A film akkor igazán szórakoztató és jó, amikor szégyentelenül másolja az elődöket, és a gyerekszínészekre koncentrál, nem pedig a szörnyre, ami mondjuk elég rémesen néz ki, és tényleg akkora, mint egy kisebb ház, nem is értettem, hogy fért bele egy vagonba, de mindegy. A gyerekszínészek ugyanis nagyon jók, a legjobbak akkor, amikor filmest játszanak, és hóttkomoly arccal mondogatnak olyanokat, hogy hozzáadott produkciós érték. Érdekes még az anyját elvesztő fiú, és a semmirekellő fater nevelte lány sztorija is, nagyszerű első szerelmes motívumok jönnek elő futószalagon az első igazi szerelmes pillantástól kezdve az első kézfogáson át a de jó veled, bár nem is tudom miért-ig.
Sokkal gyengébb a vagonból kimászó monsztáról szóló szál, aki már látott akár csak egy zsékategóriás sci-fi-t, vagy JJ Abrams korábbi munkáit (pl. Lost) az pontosan be tudja lőni, mikor fogja látni először az izét, és azt is, hogy ha valakinek azt mondja a légierő tisztje, hogy semmi ok az aggodalomra, akkor az ellenkező irányba kell futni, de nagyon gyorsan. Valahogy mintha Abrams sem igazán ezt a vonalat tartotta volna fontosnak, inkább az összes gyermekkori sablonfrusztrációt beleírta a gyerekek történetébe a nevetséges fogszabályzótól kezdve a duci osztálytárson át az alkoholista fatertől menekülő kislányig. Nem lehet ezen persze csodálkozni, az SZTK-keretes szemüveget hordó filmes gyerekként biztos megjárta a nördök poklát, és minden főszereplőben visszaköszön valami az ő iskolás éveiből.
A film költségvetését 50 millió dollárra becsüli a boxofficemojo.com, ezt már mostanára simán visszatermelte, és a százmillió dolláros bevétel sem tűnik lehetetlennek. Ha több pénze lett volna Abramsnek, akkor sem tudott volna jobb filmet forgatni, a számítógéppel megtámogatott (na jó, előállított) látványban nagyjából ennyi van, mint amit a Super 8-ban látunk, sajnos még mindig nem ,tudjuk semmivel helyettesíteni az igazi vonatbelesetet, hiába siklik ki a film elején öt percen át folyamatosan a szerelvény, a levegőben repülő, pörgő, forgó, lezuhanó és felrobbanó vagonoknak nincs érzékelhető tömege, nem tűnnek valósághűnek.
Nyári popcornfilmnek tökéletes a Super 8, az lett volna az igazi, ha az idegen lényes történetszálat (a borzasztóan giccses befejezéssel és a lense flare állandó használatával együtt) hagyta volna Abrams a fenébe, és nem akart volna egy duplahosszú Fringe-epizódot forgatni, hanem a gyerekekre koncentrál, főleg a film a filmben jelleggel készülő zombis minimálhorrorra, mert az nagyon pöpecnek tűnt már három jelenet után is. Értékelés: 6/10.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon