Akkor jó, ha feláll

A frissen végzett rendező dokumentumfilmje annak próbál utána járni 39 percben, hogy fordulhat elő, hogy a Bajusz Európa bajnokság magyar bajusz kategóriáját tíz éve rendre egy német taxisofőr nyeri és nem a Magyar Bajusz Társaság tagjai. Nem kell sokáig várni rá, hogy kiderüljön, mi a különbség a német és a magyar csapat között. Míg a németek halálosan komolyan veszik a versenyt, és lelkileg is alaposan rákészülnek szőrzetük megfelelő méretűre növesztésére, waxolására, fésülésre, főnözésre és beszárítására, a magyarok mindezt piperkőcségnek tartva egyszerűen csak odaállnak a zsűri elé és elvárják, hogy elismerjék őket csak azért, mert magyarok.

Mert a magyarok csak tudják már milyen a magyar bajusz, olyan, amilyet ők hordanak, borzas, ápolatlan, és amelyről egy hét múlva is le lehet nyalogatni a pörköltszaftot. A magyaroknak bezzeg ne mondják már meg, hogy a magyar bajusz attól szép, ha szimmetrikusan görbül felfelé és másfél centire alá van nyírva. Mert a magyart a bajusz teszi magyarrá, meg a ló, a tarsoly, a pálinka, az üstök, meg a dicső történelmi múlt. Kár, hogy a bajusz mögött nem látszanak az eszmék, ezért az Eb-n már megint elviszik az orruk elől a legszebb magyar bajusznak járó kupát.

Persze Lakos Nóra filmjében mindez elegánsan nincs kimondva, az viszont kiderül, hogy a Magyar Bajusz Társaság mind a 17 tagja nyilván rendes, családját, munkáját és hazáját szerető magyar ember, akik a világ legártatlanabb hobbiját űzik. Az ő tragédiájuk azonban túlmutat a bajuszuk hegyén, de még talán a Kárpátokon is.

A Magyar Bajusz történetét lefordíthatnánk akár egy műkörömépítő bajnokságéra, amire valaki a saját, önérzetesen körberágott körmeivel nevezne be, vagy egy nemzetközi divatbemutatóére, amin valaki a saját, önérzetesen kitérdelt macinacijában lépne fel.

Pedig nem nehéz belátni, hogy ezek a rendezvények bizony a piperkőcködésről szólnak. De a magyarok már megint nem olvasták el a játékszabályokat, vagy ha el is olvasták, hát csak azért sem hajlandóak betartani. Mert azt gondolják, hogy nehogy már nekünk mondják meg, hogy mekkora legyen a bajszunk vagy ne adj isten az államháztartási hiányunk. Mert mi utáljuk a szabályokat, és mindent megteszünk, hogy kibújhassunk alóla, sőt ehhez jogunk is van, mert mi vagyunk a magyarok. Ha pedig nem sikerül, akkor rögvest a büdös kommunistákra hivatkozunk, akik felbérelték a nemzetközi sajtót, vagy a bajuszbizottság zsűrijét, és elárultak minket.

Pedig egyszerűen csak az történt, hogy a dicső múlt véget ért, és amíg nem találjuk fel az atommal hajtott huszárságot ezzel a mentalitással biztosan nem is tér vissza. A magyar bajusz-díj bizony csak akkor lesz újra a miénk, ha megtanuljuk betartani a szabályokat, és szépen beállunk a sorba a tükör elé waxolni, főnözni és szárítani.

Vagy ha alapítunk magunknak egy másikat, unortodox módra.

A film moziba egy másik dokumentumfilmmel kerül a közeljövőben forgalmazásba. Utána az m1-en fogják vetíteni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!