Adam Sandler férfivá érik a sárban

A Csontdaráló sztoriban semmi újat nem hoz: az önmagával meghasonlott egykori futballsztár, Paul Crewe (Adam Sandler) közlekedési kihágásért (némi ámokfutás után részegen ripityára töri barátnője Bentley-ét) börtönbe kerül, ráverik ugyanis egy korábbi felfüggesztett büntetését is. A texasi börtön igazgatója futballmániás, így felkéri Crewe-t, hogy szervezzen csapatot a rabokból, akik kiállhatnak majd az őrök csapatával egy önbizalomnövelő meccsre. A történet a Sinkovits Imre és Garas Dezső főszereplésével készült, 1961-es Két félidő a pokolban óta ismerős, ezt dolgozták föl később nem hivatalosan az 1981-es Menekülés a győzelembe című filmben, Stallonéval és Pelével, bár ott a végkifejletet a hollywoodi szabályokhoz igazították.

A mostani film is remake, az 1974-es Longest Yard újraforgatása, aminek a magyar címe egyébként önmagában is megérne egy cikket (Hajrá Fegyencváros!). Érdekesebb, és kicsit elsikkadt információ, hogy a 2001-es Mean Machine, ami Magyarországon Gépállat SC. néven került videóforgalomba, szintén ugyanennek a filmnek a feldolgozása, csak angol környezetbe helyezve, a többek között a Ravasz, az agy-ból ismert szereplőkkel.

Emberi kőtömbök

A nyugodtan elcsépeltnek (sőt akkor már lerágott csontnak) nevezhető sztori ellenére a film meglepően szórakoztató, attól eltekintve, hogy itthon az amerika focis-baseballos-satöbbis filmekhez a jegy mellé kis cetlit kéne adni a szabályokkal. Adam Sandlert ugyan nehéz kemény amerikai focistaként elképzelni (pláne a Vizesnyolcas után), de végülis nem lehetetlen, Chris Rock pedig megszokottan vicces. A rabok egy tömbből faragott karakterei is a helyén vannak, van erős ember, gyorsan futó, gettóban felnőtt fekete gyerek (őt Nelly, a rapsztár alakítja), kegyetlen hústorony, akinek csak pár kedves szó kell, hogy emberivé váljon. A társaságunkban tartózkodó hölgy különben a mozi végén meglepetten konstatálta, hogy először látta meg Adam Sandlerben a férfit. Pedig csak párszor megverték az őrök, és a sárban csúszkált.

Az egymásnak reccsenő férfitestek naturális ábrázolásán túl azért néhol azért hülyüléssé fajul a film, persze mit várunk egy olyan mozitól, amiben együtt szerepel Adam Sandler és Chris Rock. A hajrácsapatot például hímkurvák alkotják, természetesen, ebből aztán minden poénlehetőséget kigyötör a film, talán még többet is, a legszadistább, szteroidokat szedő őr tablettáit pedig női hormonra cserélik, amitől elkezd nőni a melle, és váratlan pillanatokban sírva fakad, illetve kitör belőle az anyai ösztön. Amerikai nézőknek ez azért lehet különösen vicces, mert őt Bill Romanowski, a híresen brutális amerikaifutball-sztár játssza.

Hosszú évek sanyargatása

De ezzel nincs is baj, sokkal nagyobb probléma inkább az, hogy a karakterek motivációit valószínűleg az átlag amerikai focinézőhöz igazították, akinek elég annyi, hogy Burt Reynolds (ő játszotta egyébként Crewe-t a '74-es filmben, itt idős elítélt, egykori futballedző) elszántan néz, és közli, hogy most végre visszavághat az őröknek a hosszú évek sanyargatásért. A négerbanda is csak akkor áll be a csapatba, amikor egyiküket megalázzák a gonosz, rasszista texasi büntetésvégrehajtók. Az persze senkinek sem jut eszébe, hogy mi van akkor, ha a visszavágós meccs után majd ugyanezek az őrök naponta leverik a kekeckedő rabok mellékveséjét gumibottal. Úgy tűnik, a készítőknek is csak a film végére esett le, hogy ezzel kezdeni kéne valamit, de a problémát egy huszáros, minden előzmény nélküli karakterfejlődéssel gyorsan áthidalják.

A lényeg: a Csontdaráló egész jó film, ha hajlandóak vagyunk egy átlagos amerikai focirajongó szellemi szintjén átcsusszani a következetlenségeken. Érdemes ezt megtenni, mert a film különben szórakoztató, talán a moziteremben járkáló hotdogos ember hiányzik mellőle.