Képzelt rejszolás egy amerikai popfilmben

Három hónap szobafogságot kap a főszereplő gimnazista (Shia LeBeouf), ha eltávozik a harminc méteres körből, rögtön felhangzik a rendőrségi sziréna. Konkrétan végig egy szobában szenved, mert könnyes szemmel behúzott a spanyoltanárának, miután az halott apjával hozakodott elő. A szülő halála csúf dolog, tényleg embert tudnánk ölni ilyenkor, de ez azért túlzás. Mindegy, egy lelkibajos főhős még mindig izgalmasabb egy rejszolónál.

De itt egy lelkibajos rejszolóssal van dolgunk, mert a néző is érti, hogy a szexi csajt minden élethelyzetben megfigyelő csávó csak a 16-os karika miatt nem veri ki a vásznon. Eleve D.J. Caruso rendezőnek fontosabb volt az izgalmas kamarathrillernél, hogy jó csajt mutogasson és hogy fiatal srác szenvedjen (ne pedig az eredetijében megismert 48 éves eltört lábú James Stewart, vagy az első remake-ben szintén 48 éves, tolószékbe került Superman). A rendező egyébként csinált már egész izgalmas filmet Angelina Jolie-val (Életeken át), meg persze nagyon gyengét is Al Pacinóval (Pénz beszél).

Az egész filmben a legdühítőbb, hogy valaki még a szobafogságában is be tud csajozni, ráadásul azután, hogy bevallotta a csajnak, minden pillanatát kukkolta. És Sarah Roemer mosolyáért tényleg a teljes Alfred Hitchcock-díszdobozomat oda adnám.

Mért pont Hitchcockot? Mert pofátlanul és bután nyúlja le Caruso a megboldogult mester munkáját, és hátha újranézve megérezné, mi az a suspense. A Disturbia nem tesz mást, mint a tinik idióta nyelvére lefordítja a négy Oscar-jelölést bezsebelő Hátsó ablak című remeket, amiben a méla LeBeouf helyett a virtigli macsó James Stewart szerepel, akit Grace Kelly akar férjül venni. Nem akármilyen film: izgalmas, okos, bemutatja a kukkolás lényegét, majd kritikáját adja.

A Disturbiában azt tudjuk meg, hogy a kukkolás igenis egy legitimált, képzelt rejszolás: a jó csajt lessük, hiszen arra való, közben popcornt eszünk. De mi van, ha a mindenféle Mac-cuccokkal telepakolt szobánkból egy sorozatgyilkost figyelünk távcsövükkel? Semmi, megoldjuk a problémát, mert tökös-pinás amerikai tinédzserek vagyunk.

A tökös tinédzser itt a girnyófejű, bamba Shia LeBeouf, akit a fociba akkor se vennék be, ha rajta múlik, lesz-e játék. Az IMDb speciális Starmetere szerint ő most a harmadik legkeresetebb színész az olvasók körében, ami azért érthetetlen, mert a Transformersben is bebizonyította, Optimus Primus is simán lejátssza a vászonról. Most kétszeresen is rossz helyzetben van: egy valódi jó csajjal kell egy felületen mutatkoznia, plusz egy igazi színésszel, a Táncos a sötétben című filmben is szereplő David Morse-zal.

Utóbbi alakítja Mr. Turnert, akit sokáig bírtam, aztán az ő karakterével sem tudtak mit kezdeni: egy rendes sorozatgyilkosos filmben el kell árulni a motivációt, hogy mit csinál az áldozatokkal, miért azokat öli le, akiket. Mindegy, de kicsit kavar a Mátrix virtuális világában edződött anyával (Carrie-Ann Moss), aki már nem a régi: a fekete lakkruha helyett fekete hosszú ujjú pulcsit és bő szabású nadrágot visel, Sandra Bullock is így járt. Ráadásul játszania se nagyon kell abban a pár jelenetben, amiben megjelenik a kamera előtt.

A forgatókönyvvel és a dramaturgiával valami egész komoly baj van, mivel a moziban nagyon figyeltem az órámat: érthetetlen módon az első fél órában nem történik semmi LeBeouf szánalmas szenvelgésein kívül, utána picit több, majd az utolsó 15 percre beindul a fosatás, persze előre kiszámítható rutinokkal. Nem kellenek a részletek, legyen elég a nézőnek, hogy le vannak ölve itt rendesen, és még hosszan megmutatják a fűrészeket, a kamrákat, a bezsákolt hullákat és a kínzóeszközöket.

A húsz millió dollárból készült film el tudja hitetni, hogy milyen izgalmak várnak ránk a szobafogságban, ezt szopták be az amerikaik a bemutató hétvégéjén: 23 milliót csinált. De egy thriller legyen izgalmas, ne csak ijesztgessen, hagyjon gondolkodni, ne csak teljesítse a kötelező feladatot, miszerint a nézőnek tízpercenként meg kell ijednie, plusz szerelem, család és a személyiségfejlődés is legyen benne, mert nevelődünk is. A magyar feliratról csak annyit, hogy a következő poént sütik el a háziőrizetre: "Nyomod a Tasnádi-formulát?"