Kármán Irén Faludy szerelmeivel birkózik

Kármán Irén: Olajfalók - 6/10
Bodolai László

Próbáltam prekoncepciók nélkül beülni Kármán Irén Szemben a maffiával (Olajozott viszonyok) filmjére, bevallom nehezen ment. És sajnos minden előzetes negatív érzésem beigazolódott. A témát csak felületesen ismerők számára is nyilvánvaló, hogy az olajügyekről a jelen közéleti viszonyok között nem lehet újat mondani. Az összes lehetséges pletykakombináció előkerült már, gyanúsítottak már politikusokat, törvényhozókat jobbról, balról, akik sorban nyerik azóta is a személyiségi jogi és sajtópereket. A vitathatatlan tényeket már a korabeli sajtó is feltárta, a rejtélyes rendőrhalálokat, meghurcolt, patkolópályára tett nyomozók történetét, a sikamlós bizniszbe bekapcsolódott fővárosi és orosz bűnözői köröket, az összefüggést a robbantásos merényletekkel, és lehetne még sorolni. Minden alföldi kisvárosnak megvan a maga kis megtollasodott vámparancsnoka, rendőrségi tisztségviselője, de valahogy soha sem tartóztattak le eddig senkit, csak valahogy az igazság bajnokaiként szélmalomharcot vívó nyomozókat sikerült megkínálni egy-két bűncselekménnyel. Persze, hogy bűzlik az egész, és egészen addig nem fog kiderülni az igazság, amíg az érintettek befolyásolni tudják az igazságszolgáltatást, és ez a körülmény minden valószínűség szerint fennáll még egy darabig. Majd lehet kutatgatni húsz év múlva a felszabadított titkos aktákat, és akkor talán nem az ügynökmúlt, hanem az olajmúlt lesz a tényfeltárás lerágott csontja. Minden valószínűség szerint ezt a mocsarat próbálta felkavarni Kármán Irén filmje. Hát ez bizony nem sikerült. A dokumentumfilm egy vizualizált HVG cikkb blikkes (vagy korhűen Mai Nap-os) szenzációkkal vegyítve. Most a szereplők képünkbe mondják amit korábban tollba mondtak. Most halljuk, látjuk (elég rossz minőségben) az eddig megválaszolatlan kérdéseket, nem olvassuk. Várjuk, hogy valami új hangozzék el az írógép effektekkel elválasztott jelenetekben, várunk, várunk, de semmi sem történik. Aztán mégis. A film vége előtt nem sokkal csak kimondják, a kiegyensúlyozottság látszatát is elkerülve: egy pártvezért és a legfőbb bizalmasát kellett volna annak idején lecsukni, nem Papát. Én azért sem írom le a két nevet, nincs kedvem bíróságra járni, járok amúgy is eleget. Aki kíváncsi rá, szenvedje végig a filmet.

Lázs Sándor: Faludy szerelme - 3/10
Valuska László

Az utóbbi évek egyetlen izgalmas írócelebének szerelmi élete érdekes lehet azoknak, akik még semmit nem olvastak Faludy Györgytől. Aki már olvasta a szonettjeit vagy a Pokolbeli víg napjaimat, annak ez a dokumentumfilm csak pluszinfónak lehet jó, és hogy néhány jó mondatot elraktározzon. Azért egy dokumentumfilmtől azért ennél többet várunk, mint amit az RTL Klub műhelyében készítettek Faludy szerelmeiről. A költő úgy vállalta az interjúkat, ha csak halála után vetítik le, mert félt a társadalom támadásaitól, hiszen számára természetes volt egy férfival 36 évig boldogságban élni, ami mások számára nem az. Lézsék minimalista dokut készítettek: leállították a kamerát és hagyták beszélni az öreget a szexlegendáiról: azért nem vett el egy nőt, mert túl sokat akart szeretkezni, később több férfi szerelme is volt, egyikükkel 36 évig élt együtt. Néha Kulka János és egy fiatalabb színész Faludy-verseket olvasnak fel lírainak tartott képeken. A doku nem a felszínesség műfaja, még ha a tévében ezt így is csinálják. Itt Faludy 48 percben (érzelgős archív vágóképekkel) elmeséli az életét meghatározó szerelmeit: Szegő Zsuzsát és Eriket. Vagyis amennyire egy-egy mondat elég erre. Az lejött, hogy férfiakat és nőket egyformán képes volt szeretni, nem tett különbséget köztük - ez volt a meszidzs. Hagyni kellett volna, hogy magától beszéljen, mert hihetetlen jó stílusa van, amit a riporter borzalmas kérdésekkel tesz tönkre (például ezt: Mit kaptál tőlük?). És mennyiben dokumentumfilm az, ami olyan érdekességeket, mint a Fannyval való házassága vagy volt szerelme, Erik nepáli öngyilkossága, csak egy feliratban tudat a film végén? Semennyire.

Reisz Gábor: Jót és semmit - 7/10
vl

Lehet egyszerre szórakoztató, drámai és elgondolkodtató ön szerint egy film a költözködésről? Én is azt hittem eddig, hogy nem. Egy építész cég új irodába költözik, és ezt a folyamatot végig követhetjük az első bontástól a berendezett irodában zajló munkákig. A budai villában korábban egy jó módú család lakott, akik nagy kedvvel fotóztak és filmeztek 8 mm-es kamerájukkal, és a megörökített életükre rátalálnak véletlenül a felújítás során a fiatalok: galamb etetés, sütizés a nappaliban, flamingók futása. A rendező az irodává alakításhoz kapcsolódóan mutatja be az ott évekig magányosan élő öregasszony életét: a tárgyak nemcsak lomok, hanem egy valaha volt élet tartozékai, amik viszonyokat és történeteket hívnak elő. Végre semmi didaktikus üzenet alkotás, hogy milyen szar az elmúlás, és majd a fiatalok is egyszer meghalnak.

Pudics Zsuzsanna: Panrásav - 5/10
vl

Az értelmi sérültekről szóló filmek mindig nagy érzelmi bevonódást érnek el: a sajnálat még ha nem akarjuk, akkor is előjön. Egy ilyen filmről, mint filmről, nagyon nehéz beszélni, hiszen célját elérte, bemutatta az értelmi sérültek színházát. De mint dokumentumfilm eléggé céltalan. A szereplőket meghallgatjuk különböző témákról (szerelem, barátság, boldogság, színészet), de igazából nem derül ki, honnan hova tart a film. Mert van a Baltazár Színház, vannak tehetséges, ügyes tagjai, de ennyi. Legalább egy próbafolyamatot kísérhetnénk valamennyire végig. Egy újabb doku, amiben a folyamat nincs megmutatva. Ez is inkább egy riportfilm volt, mondjuk annak hibátlan: érdekes, informatív és érzelmekre ható.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!