Túl az Elemi Ösztönön

Az Elemi ösztön egy remek erotikus thriller volt anno, ami szexistennőt csinált Sharon Stone-ból és az évtized egyik nagy kasszasikereként zárt a mozikban. Igazi, profin kitalált és elővezett sztori, Joe Eszterhas írta – aki a második részből már kiszállt - és Paul Verhoeven rendezte. A jól megírt történet mellett az egész filmet átszövő erotikus töltet ütött nagyot. Na meg Sharon Stone, akinek fizikai adottságaira épült az elsősorban férfinézőkre alapozó látványvilág.

Szex, erőszak, unalom

Az első Elemi ösztön leghíresebb jelenete a lábátvetős kihallgatás-jelenet, ahol kivillan a meztelen igazság egy pillanatra – a feszültség és az erotika buja párosa, a hatáskeltés magasiskoláján megvalósítva. Hasonlóan fülledt és izgalmas jeleneteket ne várjunk a második résztől. Sőt, úgy általában izgalmat se nagyon.

A második rész sztorija Londonban játszódik, és Catherine Tramell (Sharon Stone) írónő „kockázatfüggésen” alapuló kavarásait követi nyomon. A film elején egy elég jól megoldott balesetet/gyilkosságot látunk, a rendőrség (David Thewlis) pedig gyanút fog, és próbálja elkapni a hölgyet. Bejátszik egy pszichológus is (David Morrissey), aki előbb szakvéleményt ad a nőről, majd a páciensévé fogadja. Itt kezdődne a mélybűn és az ártatlanság forró harca, de ehelyett langyos, unalommal elővezetett tapicskolást látunk a gyönyörűen fényképezett London kulisszái közt.

A történet nem folytatja az első részt, csak a főszereplő karakterét veszi át. Ez Joe Eszterhas összes hozzájárulása a produkcióhoz – sajnos látszik is, hogy a forgatókönyv nem az ő munkája. Az első rész emblematikus jégvágója itt egy snitt erejéig jelenik meg, az első rész színészkirálya, Michael Douglas pedig még ennyire sem. A férfi főszereplő (David Morrissey) teljesen erőtlen figura. Jólfésült szépfiú, halovány színészi karizmával és minimális megjelenítő erővel – szerepe szerint pszichológus, akit ugye behálóz és tönkretesz az érzéki boszi. A színész képtelen ezt az egyébként jól kitalált szerepet hozni, hol a titokzatos, fülledt légkör teremtő pillanataiban bámul bambán, hol pedig egy morcos óvodás dühkitöréseire hajazóan adja a pszihózistól elmeroggyant elmejavítót.

Hosszú lábak öble

Sharon Stone túl a negyvenen is bebizonyítja, hogy elég jó nő, de hogy igazi színésznő lenne, az továbbra sem bizonyított. A végzet asszonya szerep ugyan jól áll neki, jó a sminkese és a stylistja, de az a körülbelül három arc amit használ - 1.kegyetlenül néz, 2. titokzatosan néz 3. a kettőt keveri - nem nevezhető szerepformálásnak.

Világosan látszik, hogy a filmet teljes egészében Stone - fizikai - adottságaira építették, és az előző részben kitalált femme fatale/írónő szerepre. Azonban hiába látjuk sokszor, különböző szögekből a színésznő lábát, dekoltázsát és izzó szemeit, ettől még nem erotikus a film – és hiába történik egy csomó gyilkosság, meg tombol a rejtély, mindennek nem sok köze van a thrilles borzongáshoz. A rossz ritmustól és a béna szövegektől nehéz rettegni, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag minden előre kitalálható.

Az Elemi ösztön 2. nemhogy az előző rész színvonalát nem éri el, de még egy átlagos thrillertől elvárható izgalombombát sem hoz. Gyönyörködhetünk Sharon Stone lábaiban, és gratulálhatunk a sminkeseinek, de ha izgalomra vágyunk, vagy vegyük ki az első részt, vagy izguljunk azon, vajon lesz-e folytatás. Mert persze a vég, az nyitott itt is.