Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Kritika cikkek
A sportfilm az olyan, hogy szélesen húzzák a vonósok, meg mondjuk pereg a dob, lassított felvételeken rándulnak össze az izmok, nagytotálban folyik az izzadság és a fénnyel szembe száll a labda. Mert így érezzük igazán a küzdelmet, az emberi teljesítőképesség határán áttörni készülő főhős hősiességét, meg a verejtékszagot. Éppen ezért egyik sportfilm olyan mint a másik, csak a sportág és a zene változik, talán csak illegális gladiátorviadalokról szóló karatefilmeken lehet jobban unatkozni, bár ott legalább nincs ez a hazug "nem sport ez, hanem maga az élet"- filozófia, csak jól szarrá verik egymást, és a főhős végül bosszút áll a bátyjáért.
Klikk a képre!
Hajdu Szabolcs Fehér Tenyér című filmje szakítani próbál ezzel a sportfilmes vonulattal, meg akarja mutatni, hogy lassított felvételek és zene nélkül is van küzdelem, éppen ezért például az elején sehol sincs a kötelező öntörvényű, de nagyon is bölcs edző, van viszont egy szadista, aki karddal veri véresre azt, aki rosszul áll be a tornasorba.
Tornaterem a határon
A film védteleneket terrorizáló megkeseredett embereket, könnyes szemű, maszatos arcú gyerekeket, és eltorzult, vérvörös fejjel üvöltöző felnőtteket sorakoztat, mint mondjuk az Iskola a határon, csak itt valahogy sehogy nem akar esni a hó. (Pedig karácsony van, látszik a szemetesek mellé dobált fenyőfákból).
A gyermekkort bemutató első egy óra azonban annak ellenére nézhető, sőt néha magával ragadó, hogy ezt a brutális közönyt már láttuk néhányszor, minden egyes pofon megvolt már, az üvöltés is itt visszhangzik a fülünkben. Mindenesetre megáll a kezünk útban a popcorn felé, amikor az edzőt zseniális egyszerűséggel alakító román Gheorge Dinica időről időre lesújt.
Hajdu Szabolcs viszont a Macerás ügyek óta elfelejtett lakótelepet filmezni, a sablonos toronyház-beállításoknál még a Fókusz operatőrei is jobbat tudnak. Persze lehet, hogy a rendező ezúttal a történetre koncentrált, de a panelszürkeségnél és a monotonon végtelenbe ismétlődő kukáknál azért többet is mutathatott volna a hetvenes évek vidéki külvárosából.
Mellétenyereltek
És akkor itt jön a hirtelen váltás, a történet ugrik egy duplaszaltót, és mire újból talajt fogna, már valahogy oda a lelkesedés. A gyermekkor után következő jelenetek olyanok, mint amikor este elalszunk a Columbo alatt, ezért másnap a zöldségest kérdezgetjük, hogy mi volt azután, hogy a gyilkos ledarálta és piskóta sütötte az áldozatát.
"Hát nyomozott, aztán meg megoldott és letartóztatott. Adhatok egy kilót a mézédes narancsból is?" - foglalja össze erre a történetet a zöldséges, de ezek a hívószavak ugyanúgy nem mondanak semmit az aktuálisan elmulasztott krimiről, mint ahogy A Fehér tenyér utolsó ötven perce sem mond semmit arról a főszereplőről, aki nem is olyan rég még aprólékosan kidolgozott jelentekben szenvedett gyerekként a vásznon.
Galéria!
Hirtelen vágás után ugyanis a Hajdu Szabolcs bátyjáról megrajzolt főszereplő Kanadában találja magát, ahol öt perc alatt magához édesget egy viselkedési zavarokkal küszködő kanadai tornászt, edző lesz, majd világbajnokságon indul, és közben azt is megtudjuk, hogy mit keresett gyerekkorában a cirkuszban. Mindez nem kihagyásokkal és utalásokkal lazán egymáshoz kötött tudatos történetmesélés, hanem hanyagul vászonra firkált vázlat, ami egy sor, akár egésze estés nagyjátékfilmé duzzasztható történetszálat intéz el egy-egy jelenettel. Például Hajdu szinte nem is foglalkozik azzal, hogy milyen érzés lehet egy edzőnek a saját tanítványa ellen versenyezni, vagy hogy mi történt a szigorú szülőkkel, akik a film második felében büszkén integető statisztákká alacsonyodnak. (És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy Hajdu Szabolcs szerint Kanadát képileg el lehet annyival intézni, hogy ott aztán tényleg bazi nagyok a házak).
A film második részében csak azok alatt a jelenetek alatt nem unatkozunk, amik hozzák a megszokott sportfilmes beállításokat. Tornászok, szálló krétapor és megfeszülő izmok, mindez lassított felvételeken, egymás mellé vágva a cirkusz gyerekkori jeleneteivel, és persze a végén ott a Peace Orchestra zenéje, sokáig visszhangzó üstdobokkal. A vágás hibátlan,a képek gyönyörűek, mégis olyan feleslegesnek tűnik a próbálkozás.
Nincs mit szépíteni: Hajdu Szabolcs megpróbálta megújítani a sportfilmet (és persze megpróbált elmesélni egy hozzá közel álló történetet), de csúnyán belebukott. És ami még ennél is szomorúbb, hogy ennek ellenére tényleg ez volt az egyik legjobb film az idei Filmszemlén. Egyenes a hát, nem alszik!
válaszol: Hajdu Szabolcs, mint rendező
Nem.
Súlyos Bűncselekmény: Nagyszerű ötletnek tartom a debreceni gyerekkorban a horror testnevelőtanárt, de miért nem foglalkoztál többet azzal az időszakkal a kanadai helyett? (Az nem válasz, hogy akkor hosszabb filmet kellett volna rendezni:)
Lehetett volna egy olyan filmet csinálni, ami csak erről az időszakról szól, de engem jobban érdekelt a két rendszer tükröztetése. Egy tipikusan kelet-európai sors kinti ábrázolása, feltárni azt, hogy miért vékonyodik el egy magyarnak a hangja, ha egy cigarettát kér egy francia trafikban, miért hiányzik legtöbbünkből az egészséges öntudat, az önbecsülés.
kika6: A Circus De Soleilt ami a műfaj csúcsa miért ábrázolod a film végén az öcséd - mégha ő a nézőpontod szerint a világ legjobbja is - leszállópályájának? Ez volt a koncepció vagy ez annak az oka, hogy csak egy próbára vihetted be a kamerát?
Igaz, hogy nem volt sok forgatási lehetőségünk, de nem is akartam, hogy több látsszon a cirkuszból. Azt látod, hogy egy iszonyatos monstrumban bolhák ugrálnak a falon, hősünk az egyik bolha, szereplőként X, be van biztosítva, ki van kötve. Azon a falon minden egyes ember hasonló világból érkezett, mint ő, hasonló történetekkel a hátuk mögött. Kínából, Oroszországból, Mexikóból. Ha a film egy kicsit a szabadság kereséséről is szól, akkor szerintem ez egy elégé elgondolkodtató befejezés. Ha rákattintasz a wiw-en az öcsém adatlapjára, láthatod, mit írt be, mi a foglalkozása.
s*lea: Nekem tetszett hogy amatőr szereplőkkel dolgoztál. Mennyivel volt nehezebb?
Ha jól választottam ki a szereplőket a forgatáson már nincs sok gondom velük. Lehetnek profik, amatőrök, mindegy. Csak a tempójukba kell belepiszkálni kicsit és hagyni, hogy életbe lépjen a kamerák előtt a személyiségük. A magyar színésziskola rákfenéje, hogy az utánzásra épül. Ez a legfontosabb dolog, amit a forgatásokon irtani szoktam. Az utánzásnak csak a kocsmai asztal mellett van helye, nem szeretem azt, hogyha valami "olyan, mintha", az viszont lenyűgöz, ha valami "olyan".
s*lea: Mennyi impró van a filmben?
Körülbelül 40 százalék. Elsősorban a kanadai részekben. Ott a felnőtt szereplőkkel egészen más fajta technikával kellett dolgozni. Jobbnak láttam, ha nem írom meg a szövegeket, mert nem profi színészek és nem tudtak volna vele mit kezdeni. A helyzeteket viszont meg tudták érteni, újra meg tudták élni és sokkal hitelesebb szövegeket tudtak improvizálni, mint amit én bármikor is megírhattam volna.
anikita: Szeretem Nagy András munkáit, de nem tetszett, ahogy most rázta a kamerát. Főleg Las Vegasban nem, addig még működik ez nálam, de ott olyan lesz a mozi, mint egy összecsapott utifilm. Miért?
Nem szeretem ha a Fehér tenyérrel kapcsolatban rögtön a dogmára asszociálnak. Felületes és primér megközelítés, sokkal inkább érzek közösséget Cassavetes műveivel, aki arra használja ezt a formát, hogy minél közelebb kerüljön a szereplőihez. A Fehér tenyérben is ez volt a cél, és mindenféle körülményes technikai megoldást kiírtottunk, nehogy eltávolítson minket a történettől. A kézikamerának az a nagy előnye, hogy gyorsan lehet vele dolgozni, el lehet csípni a szándékolatlan reakciókat, s ezáltal hitelesebbé válnak a jelenetek. Nagy András ebben a filmben szerintem elképesztő dolgot művelt, de lehet, hogy ezt csak szakmabeliek tudják igazán értékelni. Ha a film legvégére gondolsz, arra a három-négy snittre, az egyenesen következik az egész film formanyelvi elgondolásából. Keretet ad a történetnek.
kika6: Van, amit újraforgatnál?
Igen. Kanadát. Sok jelenetet nem tudtunk felvenni, mert mindig a sarkunkban lógott valami ellenőr (a helyi gyártó cég egyik embere), és csak azt engedték felvenni, ami a forgatókönyvben le van írva. Bizalmatlanok voltak velünk szemben, mindig valami törvénysértéstől rettegtek, amit el fogunk követni. Én nem így készültem. A forgatókönyv egy vázlat volt, éppen csak sorvezető, hogy milyen jeleneteket fogunk majd leimprovizálni. Csak éjszaka forgathattunk, gyerekekkel csak hat órát, és még egy csomó beteg szabály, minden lépésünkhöz engedélyt kellett kérni. Végig ez volt az ott töltött két hét alatt.
s*lea: Stilisztikailag nagy ugrás a Fehér tenyér a korábbi két filmedhez képest. Szerinted determinálhatja a film végső formáját az üzenete? El tudod képzelni, hogy a pályádon nem kísér majd végig egy nagyon egyéni formanyelv, hanem az egyes filmek anyaga alakítja majd magát?
Úgy látod, ahogy én. Egy film elkészítésekor négy alapvető szempontot tartok szem előtt: esztétikai sík, intellektuális sík, emocionális sík és a szándék. A szándék a többiről leválik, legtöbb esetben ugyanaz: különleges élményt szerezni annak, aki beül a moziba, nem becsapni, feltárni neki egy belső univerzumot, konfrontálódni vele, érzékenyíteni a problémára és a legfontosabb, hogy úgy jöjjön ki a moziból, hogy úgy érezze több lett és nem elvettek tőle. Az első három sík arányát a téma nagy mértékben befolyásolja, ez kihat a külsődleges formai jegyekre. Ezért van az, hogy az eddigi filmjeim első ránézésre nagyon különböznek egymástól, mélyvénásan azonban ugyanaz a szándék működteti őket.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon