Mániákus macskanő, és a vak leány

Ragályi Elemér: Csudafilm
Gőzsy Kati

"Hagyd, féltékenyek" - vigasztalta Kálomista Gábor producer a Millenáris Teátrumból a bársátor fele terelgetve a film főszereplőjét, Kern Andrást, aki a több száz fős szakmai közönség előtt a Csudafilm péntek esti díszbemutatója után csak gyér tapsra hajlonghatott. A nemlétező filmes szakma kineveti a filmet, a mozik közönsége pedig élvezi?

A film eleje még működik, a budapesti hajléktalan szőke férfi felemás nadrágban nagy örökséghez jut, felpakolják egy repülőre, hogy egy görög hotel tulajdonosa legyen. A hotelben egy kőgazdag ellenséges igazgatónő fogadja, és közönségfilmhez illő sztori, hogy hogyan lesz ebből happy end, hogy hogyan jön össze a két ötvenes, és hogyan derül ki, hogy sem a pénz, sem a Marseillaise nem boldogít, ahogy azt már Jókai-filmek végén is láthattuk. De ehhez fontos lett volna az is, hogy a kiindulópont és a végefőcím közötti utat legalább maguk az alkotók megtalálják. Ehelyett minden forgatókönyvírói indoklás nélkül kínos jeleneteken, sablonos párbeszédeken, jelzésértékű mellékszereplői alakításokon át elnagyoltan halad a film a vége felé.

Egy ilyen alaptörténetből könnyen lehet közönségsiker, pláne bátor a kijelentésem, hogy már tudjuk, az lett. De ez nem az a profi mozi, amire a nézők pénztárcájukkal hadonászva jegyet váltani készülnek. Valahol Görögországban elromlott az egész, és Kern egyedül nem tudja elvinni a hátán a Csudafilmet. Bővebben>>>

Dr. Horváth Putyi: A halál kilovagolt Perzsiából
Szabó Zoltán

Az író munkája nem túl látványos, talán ezért van, hogy tűzoltók, rendőrök és különleges egységekben szolgáló katonák mindennapjairól viszonylag gyakrabban készítenek filmet. Az író csak ül az üres papírhalom felett, néha nekilendül, majd megint gyötrődik, végül idegesen összegyűri a teleírt lapot és újat vesz elő. Alkoholista íróknál ezt a rituálét pár pohár fröccs és néhány feles, esetleg egy kiadós ájulás szakítja meg, de azért még ez is messze van attól a vizuális minimumtól, amit a gyanútlan mozinéző elvárhatna.

A halál kilovagolt Perzsiából című Hajnóczy-adaptáció kerettörténete éppen ezért nyomasztó unalomban tapicskol, ami azért nagy kár, mert a regény egyik legnagyobb erénye, hogy tulajdonképpen saját születéséről szól, arról a folyamatról, ahogy egy alkoholista író szembenéz múltjával és az üres lappal. Az idősödő író visszatekintése, a regényben íródó regény feldolgozása szerencsére megment minket, hogy erős hátfájással ébredjünk a moziban a stáblista után, de talán nem ártott volna a regényt rendesen filmre adaptálni, végül is, ami harminc oldalán át érdekes, az a vásznon lehet, hogy fél perc után nyomasztóan unalmassá válik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a rendezőt Dr. Horváth Putyinak hívják, bárki is találta ki ezt a baromságot.

Szekeres Csaba: Kinder Garden
Mesterházy Lili

Azóta várom, hogy Bordán Lili újra feltűnjön a vásznon, amióta láttam Lengyel Andor Kistestvér című - egyébként gyenge - kísérleti filmjében. Most sem csalódtam benne: Szekeres Csaba videóra forgatott, film noir-ízű Kinder Gardenjében Bordán Lili vak lányt játszik - érzékenyen, pontosan, hamis pátosz nélkül. Két szálon fut a lassú film, a forgatókönyv hemzseg a sok istencsapásától: nemcsak vak lány van, hanem rákos haldokló és Parkinson-kóros haldokló is. Talán sok ez így együtt, egy filmben; nem is sikerül jól kibontani a Parkinson-szálat. A két történet döcögve áll össze, az amerikai helyszínek hiteltelenek, kurták (mert miért lenne egy szoba amerikai csak úgy magától?), a film mégis gördül előre, mert a főbb szerepeket jó színészek játsszák: Andy Heffler, a kétlaki fiatalember könnyed és természetes, a rákos anyát játszó Bordán Irén pedig magabiztosan csempészi be közös jeleneteikbe a súlyos, megnyugtató egyensúlyt.

Szekeres Csaba filmet csinált a lapos videó-anyagra; a képei filmes képek: a lebbenő pongyola, egy sötét ajtórés, a lassan kúszó kamera a reccsenő pesti parketta fölött mind megadja a nézőnek azt az érzést, amiért moziba járunk, amiért elfelejthetjük, valójában hány forintból készült a Kinder Garden.

Szekeres olyan filmes, akinek sokkal több pénzt kéne adni, hogy filmezzen.

Baki Orsolya: Macska Ha jól értettem, a "Feminista legyek vagy inkább macskanő?"-problematikát járja körül azzal, hogy mindenhová macskát rajzol, különös tekintettel saját kamerás tükörképeire.

Forgács Gábor: Kölcsönös analízisbe megy mélyen alvó Zazie-kutyájával.

Gergely Zoltán: Csibész Ó jaj, hisz' a kutyaviadalon az emberek állatibbak!

Grei Gulyás Tibor és Irimiás Balázs: Khmalaria Egy kambodzsai útifilmből kimaradt képsorok gyorsítva, lassítva, kimerevítve. Vitathatatlan erénye, hogy nem kell közben gondolkodni.

Pölcz testvérek: Memento mori Egyértelmű kedvence lesz mindenkinek, aki él-hal a megfilmesített filmszemiotikai értekezésekért.

Sárosi Anita: Avatar "Én úgy döntöttem, hogy bemegyek a virtuális térbe, és elkészítem a saját avataromat, olyan technikai eszközök segítségével, amelyek lehetővé teszik, hogy megteremtsük azt a valóságot, amit magunknak választunk." Mindezt persze végeérhetetlenül hosszan és iszonyú idegesítő zenére. A vízzel töltött, nyakban megkötött két óvszer mint mellkiegészítő és személyiségjegy viszont biztosan divatot fog teremteni.

Szénási Ákos: Kellemes karácsonyi ünnepeket Egy öreg alkesz telefonon mindenkinek minden jót kíván, csak a Katinak nem, mert az maga ördög. Annyira jó a hangja, hogy még a didaktikus képi ellenpontozás sem tudja teljesen tönkretenni a filmet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!