A legszimpatikusabb sorozatgyilkos Hannibal Lecter óta

Egy látszólag ártatlan füzet, amivel a gyilkosság gyerekjáték. Egy kitünő tanuló diák, aki megtisztítaná vele a bűnözőktől a világot. És egy tévedhetetlen mesterdetektív, aki a rejtélyes sorozatgyilkosság elkövetője után nyomoz. Ebből az alaphelyzetből egy sikítozós j-horror is kikerekedhetne, vagy valami shyamalanos misztikus katasztrófafilm, de A halállista inkább a thrillerek csapásvonalán halad. A detektív és a gyilkos párharca olyan, mintha Kaszparov és Deep Blue sakkjátszma-sorozatát izgulnánk végig, csak a sakkot sem kell érteni hozzá. Kombinálni mindkét fél nagyon tud, veszteni viszont annál kevésbé.

Mielőtt még azt hinnénk, hogy ez esetleg a rendező, Shusuke Kaneko érdeme, álljunk meg egy pillanatra. A halállistát 2003-ban mangaformában alkotta meg valaki Tsugumi Ohba álnéven, és azóta sem leplezték le. Mire 2006-ban az utolsó, 108. fejezetet is megírta, a képregény annyira népszerű lett, hogy még abban az évben kétrészes film, animesorozat (ezt nálunk is leadta az Animax) és regény is készült belőle. Nem véletlen, az ismeretlen szerző Hannibal Lecter óta talán a legszimpatikusabb sorozatgyilkost szabadította a világra.

Mit ad a halálisten

Ő Yagami Light, a jólfésült mintadiák, aki rendőrnek készül, de elkeseríti az igazságszolgáltatás impotenciája. Erre, mit ad isten, ölébe hullik egy túlvilági füzet, amibe ha bárkinek a nevét beírja, azt elviszi egy szívroham. A füzetnek megvannak a maga szabályai, mint a harcosok klubjának, és egy halálisten is előkerül mellé, de Light gyorsan tanul, és hamar virtuóz gyilkossá válik. A manga-anime-film hármas körül idővel akkora őrület kerekedett, hogy idén több amerikai városban rúgtak ki, tartóztattak le, vagy függesztettek fel diákokat amiatt, hogy Halállista feliratú füzetekbe gyűjtögették a nemkívánatos osztálytársak neveit. Kínában ezért a mangát több városban be is tiltották.

Ezt a rajongást viszont nem fogjuk megérteni, ha a titkot a filmekben keressük. Míg az animeváltozatnak az olyan klasszikus japán rajzfilmsorozatok között a helye, mint a Csillagközi Fejvadászok, a Samurai Champloo, vagy a Neon Genesis Evangelion, a filmváltozat a gagyi Azumival és Shinobival sorolható egy súlycsoportba. Szomorú, hogy a 20 millió dolláros költségvetésből sem sikerült túlszárnyalni a hallmarkos színvonalat. Cserébe legalább a punkos halálistent tisztességesen meganimálták.

Light kezébe Nietzschét adtak

A halállista-filmnek a színészek is sokat ártottak. A Yagami Lightot jászó Tatsuya Fujiwara már a Battle Royale 2-ben is túllihegte az intellektuális terrorista szerepét, és nagyjából most is ugyanezt a karaktert hozza. A felesleges komolykodást itt még azzal is súlyosbítják, hogy Light szabadidejében a Túl jón és rosszon-t olvassa Nietzschétől. A színész arcából ráadásul az a kisfiús báj is hiányzik, ami a képregény-szereplő sötét oldalát olyan hátborzongatóvá tette. Így szeretni is csak annyira lehet, mint egy pikkelyes hüllőt.

Ennél jobban járt L, akit viszont szinte tökéletesen lekoppintott Ken'ichi Matsuyama. Őt a Titanic Filmfesztivál közönsége a Fényes jövőben, a Tea ízében és a Linda, Linda, Lindában láthatta mellékszereplőként. Az orrig belógó frufru, a szemceruza és az esetlen testtartások itt mind összejöttek a tökéletes L-hez. De akkor is csak másolat marad.

Mindezt nem elrettentésképp mondom, mivel a sorozat rajongói úgyis megnézik a filmet, és ha nem túlzóak az elvárásaik, a csalódás is kisebb lesz. Nekik még annyit elárulok, hogy unatkozni akkor sem fognak, ha a történetet már kívülről ismerik. Az alkotók csavartak annyit a csavarokon, hogy a film se legyen kiszámítható. És ha a második részt is moziban szeretnék látni, akkor az elsőre mindenképp váltsanak jegyet. A nézőszámtól függ ugyanis, hogy az Elemental Media be tudja-e hozni Magyarországra a folytatást.

6/10