További Kritika cikkek
Bárcsak mindent beton borítana, sehol nem lenne parlagfű, mert akkor ennek a filmnek se lenne értelme. Shyamalan Al Gore sikerét meglovagolva elkészítette saját ökothrillerét, úrjahasznosítható filmszalagra. Újra jegyezzük meg, mi a bio lényege? Hogy ehetetlen, ízetlen és utálatra méltó. A lány a vízben rendezője a legveszélyesebb ökoterrorista, filmjével többet ártott, mint használt a természet- és környezetvédelemnek. Fákat akarok megsemmisíteni, mert igenis a fa is tehet róla, hogy ilyen hülyeség az eszébe jutott a rendezőnek.
Nem véletlenül időzítették Shyamalan ökothrillerének bemutatóját a zöldfordulatot minden nap önszántából egy szélerőmű árnyékában végrehajtó Fodor Gábor megválasztása utáni hétre , mivel 90 percben úgy móresre tanítanak természet-tiszteletből, hogy a mozizás közben recikláltam a popcornos vödröt is. A szél, a növény jó, a társadalom és a fejlődés iránya rossz - ehhez hasonló színvonalon magyarázzák el nekünk a film végén, ha valaki nem értette volna.
De mindenki érti, mert az elején Einstein híres idézetével indul: ha eltűnnek a méhek, négy éven belül elpusztul a világ, és a méhek már eltűntek. A természet folyamatosan jelzi, hogy hazavágjuk és különös kegyetlenséggel gyilkoljuk, amivel ugye magunkat is. A növények nem tudnak elfutni, mint ezt a filmben egy szakértő nagyon okosan állítja, ezért védekezésképpen különös anyagokat bocsátanak ki, ami megváltoztat az idegrendszerünkben valamit, emiatt szavakat kezdenek el ismételni az emberek, végül öngyilkosok lesznek.
Az elején pedig nagyon erős a suspense: Shyamalan jól megoldotta, ahogy az emberek leugrálnak a tetőről, nyakon szúrják vagy fejbe lövik magukat – öngyilkos társadalmunk végleg leszámolna önmagával, Arany János Hídavatása smafu. Itt folyamatosan terjed a méreg Amerika északkeleti része felé, és mindig parkokból indul ki: először nagyobb csoportokat, majd egyre kisebbeket. A társadalom és a fejlődés rossz, mondja ki a mellényes biológiatanár ilyenkor, mert a természet a legdurvább terroristává vált, úgy szedi áldozatait, mint a legkegyetlenebb tömegpusztító-csapat, viszont sokkal kedvesebb és szerethetőbb a sok fűvel, fával és bokorral.
A film újat egy dologban hoz: a katasztrófafilmekben mindig kell lennie egy okos hősnek, aki feltalálja magát, de ebben ezt a közhelyes megoldást nem alkalmazzák. Mark Wahlberg biosztanár létére is reménytelenül naiv és buta, bár mentségére szolgáljon, hogy kidolgozott erre a filmre egy nézést: úgy össze tudja vonni a szemöldökét, hogy három csík jelenik meg a két szeme között, majd ezt hosszú, szenvtelen pillanatokon át képes kitartani. Bravúros.
A katasztrófafilm történetszálába kicsit bekavar a rendező-forgatókönyvíró, amikor az éppen házassági problémákkal küzdő házaspár felügyelete alá helyezi a szüleit elvesztő lányt. Shyamalan úgy tesz, mintha kicsit érdekelné a Mark Wahlberg és Zooey Deschanel közötti feszültség, de őt csak a szelek és a növények foglalkoztatják, így igazán a végének sincsen semmi értelme, viszont az elejétől lehetett tudni (pontosabban a 25. perctől, onnantól lejött, hogy ez nagyon rossz film), mi a megoldás a szélproblémákra.
Sokak szerint Shyamalan egy zseni, csak rossz útra tévedt. Annyira eltévedt, hogy nem is látni zseniségét.
Rovataink a Facebookon