Jehova tanúi és a vadállatok

Örömhír a szórakozni vágyó kedves nézőknek, hogy Madagaszkár címmel egész nézhető rajzfilmet gyártottak le. A New Yorki állatkertből tréfás események során át a buja, afrikai szigetre vetődő állatok története tökéletes film a vasárnap koraesti ernyedtség óráira, kockázatmentes program második randevúra, és persze a gyerekek.

A film ugyanis nem kényszerít felesleges intellektuális kalandokba, minden pont úgy történik, mint a teljes generációs spektrum számára készülő, amerikai rajzfilmekben szokott, de ez az egész viszont jó érzékkel van összekalapálva: kaland és kedves figurák a gyerekeknek, poénok a felnőtteknek, találó karakterek a szofisztikált bátynak és profi számítógépes animáció. A kötelező betétdalból pedig szerencsére csak egyet kapunk.

A lélek ORTT-je

A kritikus programja azonban úgy alakult, hogy a Magadaszkárt nem nő vagy gyerek társaságában tekintette meg, hanem egyedül, hétköznap, és délelőtt, amikor legbelül néha, váratlanul összeül a lélek ORTT bizottsága, és rögvest tágabb kontextusba helyez.

Itt van ez a négy kedves állat, a zebra, az oroszlán, a zsiráf és a víziló, rendben, legyenek viccesek és antropomorfok. De megengedhető-e, hogy egy gyerekfilm azt állítsa, az állatok imádnak rács mögött élni, mert ott jó az ellátás, hatalmas a luxus és minden körülöttük forog? - tett fel kérdést a bizottság.

Az Index szerkesztőségét megosztotta a téma, egyesek szerint az állatoknak tényleg jobb a civilizációs tutiban, mások szerint a vadakat senki nem kérdezte az ügyről, úgyhogy etikusabb ott hagyni őket, ahol születtek. Az azonban nem kérdéses, hogy mint világkép, legalábbis sajátos a vadállatok természettől való irtózása. A négy kedves állat egyébként csak az érthetetlen módon elvágyódó zebra miatt kerül vissza a dzsungelbe, de a kalandok után mindnyájan belátják, szerencsésebb lesz visszatérni New Yorkba.

Legelés

Tény viszont, hogy az amerikai rajzfilmbizniszbe komoly részesedést szereztek a Jehova tanúi. A Madagaszkár konfliktusának epicentrumában ugyanis az oroszlán áll, aki a vadonba vettetve lassan rádöbben, a hús, amin él, állatokból származik, olyanokéból, mint a haverjai, a zebra, a zsiráf és a víziló.

A nagyvad a felismerés után elszégyeli magát, elbujdokol, barátai azonban nem adják fel, bátorítják, meg tudod csinálni!, és valóban: az oroszlán nem eszik több húst, hirtelen ötlettől vezéreltetve rászokik a szusira, ami persze halból van, de gondolom a következő részben jön majd a legelés.

Hasonló fordult egyébként elő a Pixar Némó nyomában című blockbusterében, ahol a cápák az anonim alkoholisták klubja mintájára, a halevésről próbáltak meg leszokni gyűléseiken. Számításaink szerint még két szezon kell, hogy megjelenjen a végtelen mezőkön a báránnyal együtt legelésző oroszlánról szóló rajzfilm, és kérdés egyelőre csak az, hogy miként oldják meg finoman a háttérben zajló, felszögezéses intermezzót.