Digitális nyálba fulladt Narnia

Nem kellett a Disney stúdió alagsorában beizzítani a kockázatelemző algoritmusokat futtató szuperszámítógépeket, hogy a cég vezetői tudják, a Narnia krónikáival szinte lehetetlen bukni. Clive Staples Lewis hétrészes regényfolyama ugyanis egy kicsit Harry Potter, egy kicsit pedig Gyűrük Ura, hiszen főszereplői gyerekek, akik a szemerkélő angliai esőből egyenesen egy másik, varázslatos világba lépnek, abban a másik és varázslatos világban pedig éppen gigászi harcra készül a jó és a gonosz.

Persze a profit még biztosabb lett volna, ha a középkori és reneszánsz irodalom cambridge-i professzora 1950-ben előrelátóan még egy fekete sisakban vonuló, asztmás főgonoszt is vizionál, esetleg elszór néhány lézerkard-párbajt a műben, de azért az is bizakodásra ad okot, hogy a Narnia krónikáit eddig 29 nyelven adták ki és 85 millió példányban kelt el, ezzel állítólag minden idők második legnépszerűbb regényfolyama a Harry Potter-sorozat mögött. A Biblia jogtulajdonosa pedig minden bizonnyal újraszámlálást követel.

Keresztény misztika

A Narnia-sorozat első kötete, Az Oroszlán, a Boszorkány és a Ruhásszekrény négy testvér kalandjait meséli el, akik a második világháború német bombázásai elől egy angliai kisváros ódon kastélyába menekülnek. A kastély titokzatos termeiből pedig már persze egyenes út vezet (egy cseresznyefából készül ruhásszekrényen keresztül) egy másik világba, bizonyos Narniába, ahol a roppant gonosz Fehér Boszorkány miatt éppen örök tél honol. De persze hamar kiderül, hogy a négy gyerek kiválasztott, a tavasz hírnökei, ráadásul a folyón túl már gyülekeznek az Oroszlán seregei is: egy rakás kentaur, szfinx, néhány faun és pár beszélő hód. Az összecsapás a nézők legnagyobb örömére elkerülhetetlen.

Persze fröcskölő vérre, eszelősen sziszegő Gollamra vagy nyáladzó orkokra azért ne számítsunk, Lewis mitikus szereplőkkel zsúfolt világa ugyanis közel sem olyan sötét, mint Középfölde, ráadásul az ír-kelta mondavilág helyett leginkább a görög-római mítoszokból merít. Meg persze a zsidó-keresztény kultúrkörből, hiszen a történet kulcsjelenetében a nyugodt jóságot szimbolizáló Oroszlán feláldozza magát, szelíden tűri, hogy a gonosz szétmarcangolja, hogy ezzel megmentse az egyik gyerek életét. Megváltás, ezúttal egy számítógéppel renderelt oroszlántól, és gondolom, senkit nem lep meg, hogy a digitális messiás kegyetlen halála után nem sokkal fel is támad. Reboot. Ver 2.1 Detecting IDE.

Vattacukor jelenetek

Persze mindez lehetne izgalmas, meg lenyűgöző, de a szinte tökéletesen élethű digitális lények és a varázslatos mesevilág ellenére a Narnia krónikái Disney-feldolgozása olyan, mint az Oroszlánkirály sokadik folytatása, csak Elton John betétdala hiányzott, hogy azonnal felforduljon a gyomron. A filmből eltűnt a regény néhol groteszkbe hajló humora, sőt a cselekmény nagy része is oda, az alkotók ugyanis szemmel láthatóan csak azzal voltak elfoglalva, hogy a beszélő hód minél inkább hasonlítson egy plüssállatra, az oroszlán sörényének pedig minden szála külön lengjen a digitális szélben.

A csaták nem izgalmasak, az üldözés nem félelmetes, a téli erdő képei után pedig még csak misztika sem sok van a filmben. Annál több az érzelmes jelenet, az összeölelkezés, meg a könnyes távolba révedés, ami egyébiránt sokkal többet árt a fiatalkorú célcsoport személyiségfejlődésének, mintha premier plánban hentelnének le egy nyáladzó, pikkelyes trollt, vagy mondjuk a Fehér Boszorkány pikáns ágyjelenetei is bekerültek volna a filmbe.

Mindezt még az elfogadható színészi játék, és a már többször, erőteljesen dicsért VFX-effektek sem mentik meg, Narnia akkor is csak egy unalmas, vontatott világ lesz, ahol ráadásul folyton naplemente van, meg szeretet, körtánc és ragadós vattacukor.