Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Kritika cikkek
A 14 éves mágushallgató újabb kalandjainak adaptálása közben persze inkább megfigyelő voltam, mint szülői támasz: többnyire azt számoltam, a kísérőim közül ki hányszor nevetett: Verus lett az első (tizenkétszer), második volt Réka (kilenc), harmadik a fiúsabb Fanni (nyolc) és a legkevesebbet Áron (hat). Túl sok meglepett sóhajtozást nem hallottam, talán mert velem ellentétben mind a négyen olvasták a 734 oldalas negyedik J. K. Rowling-regényt, a Harry Potter és a Tűz Serlegét. Fanni pedig néha odasúgott egy-egy bakit: "nincs is üveg most a szemüvegében", "az előbb a másik karja volt sebesült" vagy "megváltozott a sírfelirat". Persze az igazi véleményezés a film utánra maradt.
"Most mi lett vele, meghalt?" - kérdezgette egy kisgyerek az anyjától a komor gyerekthriller-szerű befejezés után a teremből kifelemenet. És más ijedt hat-nyolc éves gyerekeket is nyugtatgattak a szüleik. Megálltam, megvártam a két kisebbet: Verust és Fannit. "Tényleg, ezen nem döbbentetek meg?" - kérdeztem. "Nem - mondta Verus -, hiszen benne volt a könyvben." Fanni, hozzátette: "Azért brutális volt". "És Verus, nem paráztál a halálfejes emberektől meg a halálfalóktól?" - kérdezzük. Mire ő: "Nem."
Három tusa és egy temetés
"Nem bocsátom meg a rendezőnek, hogy kihagyta a film elejéről a profi Kviddics Világkupadöntőt" - mérgelődött Áron, amikor kidobtuk a kólás poharakat. A kupa egyébként Írország és Bulgária között zajlott volna. "Azért így is több nehezebb jelenet volt benne, mint az előző részekben - vitatkozott Réka, és lelkesen felsorolta a könyv másik nagy eseményének, a 17 év feletti mágushallgatóknak rendezett Trimágus Tusa próbatételeit: "Tóbamerülés, sárkányviadal, labirintusos útkeresés."" Jaja" - helyeseltek a lányok.
A film az akciók mellett érzelmes jelenetekben is bővelkedett, nem véletlenül. Mike Newell brit rendező két ismertebb filmje is ezt a kettősséget képviseli: a Négy esküvő és egy temetés a romantikus vígjátéki szálat, a Fedőneve: Donnie Brasco a krimit. Miközben beszálltunk az egyterű taxiba Áron azt magyarázta, hogy az előbbit inkább elfelejthette volna a rendező: "Nehéz ilyen jó könyvet két és fél órába belesűríteni, de azért megtalálhatta volna az egyensúlyt a nyugis érzelgős jelenetek és az akció között, és nem kellett volna a beszélgetős részeket így elnyújtani." Réka persze ellenkezett: "Szerintem nem voltak elnyújtva, és kell ennyi leállás, nem pöröghet végig."
"Csak azt nem értem, miért kellett Harrynek a filmben kirepülnie a küzdőpályáról - szólalt meg hirtelen Fanni. - A magyar mennydörgő sárkány meg hogy mehetett utána, nem szakíthatta volna el a láncát". Ehhez senki nem tudott hozzászólni.
Romantika sütőtöklével
Réka: Az nem poén, te hülye.
Verus: Akkor is jó volt.
Fanni: Meg ötletes volt a pattogó görény. Malfoy.
Verus: A fiatal Kupor meg mindig kidugta a nyelvét, az is vicces volt.
Fanni: A sellők undorítók voltak.
Verus: Undorítóan rondák.
Fanni: Igen, ez is jó volt.
Közben megérkeztünk, leültünk ananászlevet inni. A lányok hamar eljutottak oda, hogy a filmben jól megragadták a tinihangulatot. "Tök jók" voltak a nyugis, érzelmesebb részek, különösen a kezdődő párkapcsolatok, és ennek fő ürügye, a karácsonyi bál.
"Vicces" volt Harry lányos zavara, amikor Cho Changra nézett ("magára köpte a sütőtöklevet" - Fanni), és Ron is "sokat bénázott". Jók voltak az estélyik ("bár az indiai lányt, Parvatit azért máshogy képzeltem" - Réka), sőt - meglepetésemre - szerintük a bálból hirtelen átváltó rockkoncert sem volt ciki.
Általában a sulis részek is tetszettek nekik, bár Réka hiányolta az órákat a negyedik roxforti tanévből. Míg Verus és Fanni szerint Dumbledore professzor nemcsak nem tudott segíteni Harrynek, de túlságosan agresszív volt vele egy jelenetben: "Megrázta Harryt, amikor azt hitte, hogy csalt". (Harryt ugyanis 14 évesen nevezte be valaki a 17-es korhatáros tusára.) De az iskolán belüli kamaszosnak szánt összetűzések és az azt követő beszólások szerintük találóak és viccesek voltak.
Kicsit másképp
Később azt sajnálták, hogy a profi kviddicskupa mellett kihagytak a filmből néhány regénybeli figurát is (minisztériumi boszorkányt, muglikat, varangydudvás házimanót), hogy az újságírónő nem változott poloskává, és hogy a "gülüszemű" Rémszem Mordon, a sötét varázslatok kivédésének tanára nem volt elég ronda. Réka a félóriás tanárnőt, Madame Maxime-ot képzelte el máshogy: "dagadtnak". (Fannit meg az érdekelte, hogy hogy lett ilyen magas a színésznő. "Biztos két ember volt" - mondta.) De abban megegyeztek, hogy mindez nem olyan vészes különbség. Áron szerint amúgy, ha nem változtatnának a könyvön, akkor kevesebben lennének kíváncsiak a filmre.
A Sötét Nagyurat, Voldemortot jól megcsinálták, mondták elismerősen a csupaszra borotvált, maszkkal bevont Ralph Fiennesról, aki utoljára a Schindler listája náci tisztjeként játszott ilyen gonosz figurát. Bár Fanni szerint csak a digitálisan leradírozott orra volt jó az először testet öltött Sötét Nagyúrnak: "Teljesen máshogy beszél. A filmben összecsapta a szöveget, pedig lassan, hidegen és mélyen kellett volna sziszegnie." (Fiennes szinkronhangja Forgács Péter, a szerk.). A párbajba azonban már Fanni sem tudott belekötni.
Potter? Hüm-hüm!
Aztán végigvettük a főszereplőket. Hogy idegesíti-e őket a Pottert játszó Daniel Radcliffe? "Nem." Esetleg tetszik nekik? "Ühüm" (Réka elismerően). "Hüm-hüm" (Fanni kételkedve). "Alakul" (Áron). "Már megszoktuk" (Réka).
"Sokan mondják, hogy rosszul néz ki hosszú hajjal - mondja Réka a Ront játszó vörös Rupert Grintről -, de ezúton üzenem az osztálytársaimnak, hogy szerintem jól áll neki." És a Hermione-t alakító Emma Watson? "Jól alakított - mondja Áron. - De a szinkronhangja idegesítő (Szabó Luca, a szerk.). Ez egy nyávogó hang, míg Hermione ennél sokkal jobb fej."
Pu(r)litzer
Áron szerint a regényben jobban átjön Harry varázslóvá fejlődésének az íve ("pláne, hogy a filmben alig varázsoltak"). És hogy összességében hogy sikerült a negyedik Potter-mozi? Verus: "Érdekes volt". (Hát még nekem: a könyv nélkül néhány homályos pont is akadt, ami utólagos magyarázatra szorult.) Verus viszont arról panaszkodott, hogy annyira előreolvasott (a hatodik kötetet is elkezdte nyersfordításban), hogy már tudja a későbbi fordulatokat, és ez "nem jó".
Amikor elköszöntünk - éjfél körül -, Áronnak rólam eszébe jut Rita Vitrol a film kotnyeles, szenzációhajhász riportere, aki azért a regénynél lightosabb figurát alakít. "Nagyon jól megcsinálták. Tipikus újságíró, Purlitzer-pennát használ". Fanni: "Ami mindig hazudik". Réka: "Nem, csak direkt felfújja a dolgokat". Verus nekem: "Aztán ügyesen a Pulitzer-pennával!" Mire Áron: "Purlitzer-penna, te hülye!"
(Hát akkor még annyit, hogy: a díszbemutatón ott volt kisfiával Kokó, a nyolc csomag popcornt felesége vitte utánuk, Réz András lányával, az öltönyös megasztáros Bálint Ádám partnerével érkezett, a Barátok közt bogárszemű Ricsije pedig egyedül jött, még Magdi anyus sem kísérte el. A vetítés után többen nem találták a pénztárcájukat, köztük Réka sem, egy gazdaság rovatos kollegánktól pedig a tárcájával együtt minden iratát is ellopták.)
Rovataink a Facebookon