A halál szemébe röhögni

Überőszinte gimnazista éveim elején Metallicat, később távolba révedően alternatív REM-et, majd torzítva lázadó Nirvanát képzeltem el a saját temetésemre, sőt bevallom, egy rövid ideig még az is megfordult a fejemben, hogy a Rage Against The Machine Wake Up című számával sokkolom majd a koporsóm körül állókat. Szerencsére túléltem a kamaszéveket, így a rokonok és a barátok megúsztak egy kínos temetést, amin a könnyes visszaemlékezést rendre megzavarja Ice-T, aki a ravatalozó ósdi hangszórójából szabályos időközönként azt üvölti, hogy Cop killer.

Temetés, mint buli

A temetés olyan, mint a meglepetés buli, éppen az a jó benne, hogy akiről szól, annak nem kell vacakolnia a szervezéssel, meghívókkal, meg a dekorációval, mégis sokan vannak, akik, tinédzserdepresszióval küszködő egykori énemhez hasonlóan, a legapróbb részletekig megtervezik utolsó utazásukat. Van, aki azt szeretné, hogy hamvait repülőgépről a tengerbe szórják, vagy földi maradványait ipari gyémánttá préseljék magas nyomáson, esetleg úgy képzeli, hogy a végső taktusok alatt majd Michelle Wild méltatja a sír mellett állva.

Klikk a képre!

Az ilyen vágyak gazdasági haszonná konvertálásával foglalatoskodik Frank, a Sírhely kilátással című angol vígjáték temetkezési vállalkozója, aki a tematikus temetések bevezetésével próbál betörni a csendes angol kisváros piacára. Sorozatfüggők választhatnak Star Trek-ceremóniát, ahol Spock kapitány mond beszédet, majd a koporsó műfüst közepette emelkedik az égig, musicalmániásoknak pedig zenés-táncos temetést is kínál, ahol a halott életnagyságú kartonmása kartonszáját nyitogatva énekli, hogy márpedig senki ne sírjon miatta.

Halál rendelésre

A Fűbenjáró bűn óta tudhatjuk, hogy a csendes angol kisvárosokat még az ibizai csoportszex-túrákra járó német szobafestő-mázolóknál is őrültebb népek lakják, és a Halottak napja után pár nappal a mozikba kerülő Sírhely kilátással is csak megerősíti ezeket a káros sztereotípiákat.

Az előbb említett Franken kívül a történetet még egy érzelmi válságban küszködő háziasszony, egy szexmániás városi elöljáró, és egy versenytáncos temetkezési vállalkozó lakja be. Az utóbbit Borisnak hívják, és gyerekkora óta szerelmes Bettybe, aki mostanság a városi elöljáró hanyagolt feleségeként éli mindennapjait. Amikor egy hirtelen haláleset kapcsán Boris és Betty több mint harminc év után újból összetalálkoznak, pillanatok alatt egymásba gabalyodnak, de a pletykás kisváros és a férj útját állja a boldogságuknak, ezért elhatározzák, hogy megrendezik Betty halálát, majd csendben lelépnek egy tahiti felé tartó luxushajón.

Tekintse meg képeinket!

Félreértések, beszélő halottak, és rengeteg temetés zsúfolódik össze a sztoriban, ami néha keserű angol komédia, néha pasztellszínű musical, máskor pedig egyszerűen burleszkfilm, amiben felpörgetett mozgású komédiások kergetik egymást esetlenül.

Mindezt az erős színészi gárda, a Fűben járó bűn beszívott özvegyasszonyaként elhíresült Brenda Blethyn, a Csokoládé elfojtásokkal küszködő nemeseként megismert Alfred Molina, vagy éppen a 21 grammban meglepően jól szenvelgő Naomi Watts teszi még élvezetesebbé.

Ugyan egy kicsit zavaró, hogy fél tucat temetés után sem tudunk meg semmit arról, hogy mégis mit gondolnak az alkotók a halálról, a tanulságot pedig letudják egy "minden gyom virág valakinek" zanzájú közhellyel, meg Jerry Springerrel, de azért a térdcsapkodós nevetést semmi nem veszélyezteti.

Kedves, felszínes vígjáték a Sírhely kilátással, amiben a szereplők még dalra is fakadnak, így őszi estékre ideális. Sírásoknak és törvényszéki kórboncnokoknak kötelező, de a többiek sem bánják meg.