Ledger csodás hattyúdala

Frank Miller képregényeinek filmátiratai, a Sin City és a 300 után a kritikusok odáig voltak, hogy milyen remekül sikerült lemásolni az eredetik látványvilágát. Pedig egy képregény megfilmesítése nemcsak erről szól, és ami szövegbuborékban működik, az sokszor leesik a gyöngyvászonról.

A gumicápától a felnőtt Batmanig

Aki látott már akár csak öt percet az első Batman-filmből – nem, nem a Tim Burton-féléből, hanem a hatvanas évek tévésorozatából kinőtt borzalomból – és szörnyülködött az élőszereplős jelenetekben felvillanó hangutánzó feliratokon (BIFF, WHACK, KA-POW, satöbbi), tudja, miről beszélek. A film nemcsak ezért volt gyenge, hanem azért is, mert az alkotók egy bábszínházrajongó ötéves szellemi szintjéhez igazították a jeleneteket és a karaktereket. A film cápatámadásos jelenete mai napig a mozgókép-történelem egyik legkínosabb másfél perce.

Szóval az első Batman-film nagyjából annyira volt élvezhető, mint a török Superman, de a hatvanas években az alapanyaggal is gondok voltak: a hidegháború a denevéremberes sztorikba is beerőltette magát, a maszkos detektívből (merthogy Batman ennek indult első felbukkanásakor, 1939-ben) alig leplezett kommunista terroristákkal, sőt űrlényekkel harcoló igazságosztó lett. Látszott, hogy át kell fazonírozni a karaktert, és a hetvenes években voltak is próbálkozások erre (akkor egy komorabb, gótikus Batmant ismerhettek meg az olvasók), de az igazi áttörést csak a nyolcvanas évek közepe hozta meg.

Hogy, hogy nem, Frank Miller volt az, aki új szelet fújt a denevérköpeny alá: a The Dark Knight Returns című képregény brutális sztorijában megfestette egy elképzelt, nyomasztó jövő nyugdíjas Batmanjét, majd a magyarul is megjelent Batman: Az első év-ben a műfajban szokatlanul realista módon mesélte el, hogy a milliomos Bruce Wayne-ből hogyan lett denevérember. Ehhez jött még egy kisebb, nem kevésbé ütős történet Joker múltjáról (A gyilkos tréfa a Watchment is jegyző Alan Moore-tól), és Batman máris nemcsak a gyerekek szórakozása volt többé, hanem igényes felnőttképregény.

Filmes szégyenfoltok

Ezek után majdnem húsz évet kellett várnunk arra, hogy az új Batman filmvászonra is utat találjon. Tim Burton 1989-es filmje még a hetvenes évek gótikus vonalát vette alapul, és bár szórakoztató volt, annyira eltért az eredetitől, hogy a keményvonalas rajongók történelemhamisítást kiáltottak. Burtonnek a folytatással, a Batman visszatérrel sikerült is teljesen elvesznie saját díszletei között. A kilencvenes években aztán mindenki visszasírta Burtont, Joel Schumacher ugyanis a Mindörökké Batman és a Batman és Robin című förtelmekkel olyan mélyütéseket vitt be a filmvászon denevéremberének, hogy az a 21. századig nem tért magához. Schumacher filmjeiben jó színészek szenvedtek túljátszásra ítélt papírmasé-szerepekben, miközben mindent elöntött a digitális és fröccsöntött giccs.

Csak 2005-ben született meg az első igazán méltó Batman-filmátirat a Mementót is jegyző Chrisopher Nolan rendezésében. A Batman: Kezdődik! Miller képregényét, Az első évet vette alapul, de jó érzékkel mert eltérni attól, és Nolannak sikerült, ami korábban senkinek: a külsőségeken túlnyúlva hiteles jellemet és múltat adott a főhősnek. Batman ugyebár abban különbözik a többi ***mantől, hogy nincs szuperképessége, nem érte kozmikus sugárzás, nem harapta meg radioaktív pók/denevér/kistérségi megbízott, hanem önerőből, James Bond-os kütyüivel lett hős – a filmből kiderült, hogyan. Christian Bale színészi képességeiről pedig lehet vitatkozni, de Batmennek és Bruce Wayne-nek egyaránt tökéletes volt.

Ledger csodás hattyúdala

Nolan második Batman-filmjét, a héten bemutatott A sötét lovagot szintén a felnőttesebb képregények (leginkább a The Long Halloween) inspirálták, de ezúttal már nem kellett foglalkozni a főhős múltjával, nagyobb teret kaphattak más karakterek. Ami az előző filmből hiányzott, most megkapjuk: színre lép egy igazán nagy szemétláda, Joker. De ez nem a Burton-film piperkőc operettjokere, hanem egy zilált pszichopata, akinek azért van rendszer őrült beszédében. A Batman-korpusz eddigi legveszélyesebb gonosztevője ő, a nézőben most először támadhat kétely, hogy Batmannek sikerül-e legyőznie ellenfelét, aminek ad némi pikantériát a film (képregényekből már ismerős) egyik üzenete, miszerint ezek ketten nem létezhetnének egymás nélkül. Vitán felül Joker jelenetei a legerősebbek annak ellenére, hogy róla tudunk meg a legkevesebbet. Heath Ledger alakítása vegytiszta zsenialitás, és ennek a rajongásnak semmi köze ahhoz, hogy Ledger már nem érhette meg a sikerét.

A másik központi karakter Harvey Dent, a jóvágású államügyész, aki minden erejével a bűnt üldözi, de Batmantől eltérően ő maszk és önbíráskodás nélkül. A Köszönjük, hogy rágyújtott!- ban is brillírozó Aaron Eckhart remek megformálója a fehér lovagnak, de maga a szerep nem ad neki akkora mozgásteret, mint Jokernek – aztán ez is változik a film végére. Dent, Batman és Joker egymásnak feszüléséről szól a film, ami néhol olyan, mint egy képregényes Szemtől szemben. Hármójuk keringőjéhez remek mellékszereplők asszisztálnak, Gordon felügyelőt (Gary Oldman), Wayne lakáját és mérnökét (Michael Caine, Morgan Freeman) már az előző filmben is csak dicsérni lehetett, egyedül a Batman szerelmét játszó Maggie Gyllenhaal (az előző filmben Katie Holmes) halványul el a színészóriások között.

A rossz színészválasztás mellett a béna forgatókönyv a leggyakoribb ok, ami miatt a képregényfilmek el szoktak hasalni, A sötét lovag szkriptje (amit Nolan mellett testvére, Jonathan írt) viszont nagyon rendben van. A központi konfliktus nyilván a bűnözés – hiszen Gotham városában nem lehet elhajítani úgy egy féltéglát, hogy ne találnánk el vele egy maffiózót –, de ezt jó érzékkel adagolva és személyes drámákkal gazdagítva kapja a néző. Ennek ára is van: a rengeteg karaktert mozgató, több ponton véget érni látszó, aztán mégis továbbgördülő történet eredménye egy több mint két és fél órás film, aminek a végén azért elgondolkozik a néző, hogy a lelkizős és a tanulságokat szájba rágó jeleneteken azért még át lehetett volna menni az ollóval. De a forgatókönyv így is a létező legjobb, ami képregényhősös témában készült, nagyon hatásos és csak nagyon ritkán hatásvadász.

Ezek után szinte részletkérdés, de a látvánnyal sincs semmi baj. Nolan a gyökereket tiszteletben tartva, de filmes megoldásokkal készítette filmjét. Nincsenek "hát ez a beállítás millimétere olyan pontos, mint a képregényben" típusú felismerések, de cserében valóságszagú minden, és ez így van jól. És nemcsak valóságszagú, de komor is: ami a Star Warsnak volt A birodalom visszavág, az a Batman-filmeknek A sötét lovag. A rajongók a premier után az IMDB toplistáján az első helyre szavazták fel a filmet 9 fölötti átlaggal. Nem véletlenül: ugyan nem minden idők legjobb mozija, de bizony ez egy 9/10-es film, saját kategóriájában a legjobb.