Eszik-e macskát a Führer vagy nem?

A Föld legnagyszerűbb emberei az olaszok – mondja az idegenvezető a kezdő képsorokban, és büszkén mutogatja a római romokat. Az olaszok azonban csak annyira leszármazottai a rómaiaknak, mint amennyire a turisták is emberek.

Mintaanyu váratlanul lelép

Nem csoda, ha Rosalbának (Licia Maglietta) elege lesz a birkalétből és férje bunkóságából, és úgy dönt, hogy nem akar többé felszállni a családját is utaztató buszra. Elindul inkább stoppal haza, Pescarába, a nyugodt és megszokott világába.

Rosalba Barletta egyébként azon békés és jó kedélyű negyvenes anyukák közé tartozik, akit sok kisgyerek szeretne magának. Mindig otthon van, lehet rá számítani, jókat főz, és még a szülőin is büszkék lehetnénk rá.

A mintaanyuval csak egy baj van, hogy egy picit kelekótya. Egy véletlen, egy röpke pillanat elég neki ahhoz, hogy mégse haza, hanem Velencébe menjen, ahol még sosem volt, és ahová mindig vágyott.

Eltévedni Velencében

Velence nem rossz hely, főleg, ha merünk elveszni benne. A Tangó és tulipán nagy erénye, hogy hagyja, hogy eltévedjünk Velencében, és Rosalba lelkében. Nincs is annál nagyobb szabadság, mint megérkezni egy idegen városba, nem ismerni senkit, nem tudni, hogy hol fogunk aludni.

Az ilyen helyzetek külön pikantériája, ha elfogy a pénzünk. Rosalba egy pincérhez fordul segítségért, Fernando (Bruno Ganz) pedig befogadja. Az öngyilkosjelölt, búsképű és titokzatos lovag nem faggatja a jövevényt, hagyja, hogy történjenek a dolgok. Ideális lakótárs arra az esetre, ha valaki éppen saját magát szeretné megtalálni.

Húsz év háztartásbeliség után Rosalba könnyen veszi az akadályt. Pontosan tudja, hogy virágkötő, és főleg szabad szeretne lenni. Olyan szabad, mint talán még sosem volt. Minden az övé, és minden utcasarkon várja valami; néha a saját fotója, „körözés alatt” felirattal.

Ciao Italia!

Nincs is szebb az ölbe pottyant szabadságnál, az öntudatra ébredő elménél, és az impulzusait követő személyiségnél. A pillanatokon szörfözés olyan mű, amit érdemes körbeállni.

De sajnos a szebbnél szebb és számolatlan alakú jövő közül Silvio Soldininak a legegyszerűbbet sikerült kiválasztania. Rosalba és Fernando társaiul filléres regények alakjait adja, a rátarti és féltékeny férjet, a wannabe-nyomozót és az ezoterikus masszőrnőt. Így aztán filmje komédia helyett saját műfajának rosszul sikerült paródiája lesz, annak ellenére, hogy van benne néhány igazán mulatságos jelenet.

A szinte kibírhatatlan, viccesnek szánt párbeszédeket, Rosalda erőltetett álmait, a bugyuta helyzeteket egyedül a két főszereplő miatt lehet túlélni. Licia Maglietta bájos és természetes, Bruno Ganz pedig – aki annyira hitelesen játszotta A bukásban Adolf Hitlert, hogy nem lehetett mögötte felismerni a színészt – a már ismert, szeretnivaló, bukott angyal maszkját öltötte fel. Rajtuk kívül csak az anarchista virágboltos bácsi szerepét játszó Felice Andreasinak jutott hálás szerep.

Úgyhogy hiába Velence és a remek színészek, a Tangó és tulipán számtalan díja ellenére sajnos egy délutáni műsorsávban is alacsony nézettségű sorozat színvonalát idézi.