Könnyed iszonyat

A spicli vicces figura, a diktatúra Magyarországának szánalmas bohóca volt, szűrtem le a tanulságot Az ügynök élete című dokumentumfilm végén. A titkosítás alól a közelmúltban kikerült titkosszolgálati oktatófelvételek tanügynöke ugyanis - érzékeltetve a rendszerellenségek erkölcsi mocsarát - szexfotókat (cicis nők) koboz el fejcsóválva a célszemélytől, aztán a kamerát rejtő táska előírásos tartását prezentálva olyan fesztelenül áll a Blaha Lujza téren, hogy még egy politikailag képzelten paprikaárusnak is gyanús lenne, később pedig nagymamás negédességgel beszervez egy hamis útnyilvántartással sarokba szorított raktárost, hogy annak legyen lehetősége "becsületes, segítő szándékát" bizonyítani.

Aranybánya

A retrofilmek terén gyakorlatot szerzett Papp Gábor Zsigmond legnagyobb fogása az eddig zárt, háromszáz tekercses archívum, aminek oktatófilmjeit még maguk a mozigépészek sem láthatták. A vetítés alatt állítólag el kellett hagyniuk a géptermet, és így sokáig csak a BM-es elvtársak tudták, hogy három okból csörrenhet meg a telefon egy titkos házkutatás során:
1./ A tulajdonost keresik
2./ Téves kapcsolás
3./ A tulajdonos - fondorlatos módon - ellenőrzi, hogy nem kutatják-e éppen át a lakását
Lényeges mindenesetre, hogy egyik esetben se vegyük fel a kagylót.

Az 1958 és 1988 közt készült filmek leginkább tehát szórakoztatóak, már csak az oktatófilmek alapvetően bornírt kliséi, és persze a rendőri nyelvezet és logika miatt is ("Sajnos nem minden esetben lehet felszedni a padlót, lebontani a falat, feltúrni az udvart.").

Mindehhez jön még a retroéletérzés, ami állományjavítók nélkül von be humorral és melankóliával bármit, az edzőcipőtől a filmig.

A házmester hatalma

Az ügy vérlázító vagy/és tragikus vonzatai tehát már eleve elkentek, az előttem ülő két srác is csak az elején medgyessyzett, aztán áttértek a nevetgélésre, és valószínűleg ugyanígy jár, aki az államgépezet által meggyötört sorsokra lenne kíváncsi.

Kiderülnek persze mellbevágó tények, a házkutatásos jelenetekben például minden esetben feltűnik a házmester, akitől a nyomozók információkat kapnak, később pedig a házkutatás menetét is ellenőrzi, hivatalból. Emlékeim szerint nálunk, a Visegrádi utcai bérházban a lakók tartalékkulcsot adtak le a házmesternek, de ez akkor, a hetvenes évek végén magától értetődőnek tűnt.

A könnyed hangvétel ilyesmik miatt azonban nem törik meg, köszönhetően még a jelenben forgatott áldokumentumfilmes betéteknek. Egy titkos ügynök fekete-fehér felvételein végigkövethetjük a szőkeandrásos esetlenséggel levezényelt megfigyelést, amiből kiderül, hogy a célszemély barátaival ebédel, feleségét várja a pályaudvaron, és néha cigizik a parkban, továbbá az is, hogy a spiclik ügyefogyott, szerencsétlen alakok, akiken leginkább csak nevetni lehet.

Az asztalfiók alkonya

Az ügynök élete nem vezet majd hídlezárásokhoz, ami tulajdonképpen üdítő a politikai témával foglalkozó dokumentumfilmek dörgedelmes vagy patetikus hangvétele után. A besúgók nem komolyan vételét pedig amúgy is gyakorolta a rendszerváltó értelmiség egy része: a Beszélő szerkesztői például saját néven publikálták felforgató írásaikat, persze már a lazuló nyolcvanas években.

A film rövid és könnyen fogyasztható összegzés után kedélyes hangulatban ér tehát véget, a néző pedig azzal a tudattal léphet utcára, hogy senki nem fogja követni. Igaz, hogy az információkat sem asztalfiók rejti már, hanem vincseszter.